Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Miként változtatja meg az online világban való állandó jelenlét a magatartásunkat, az elhárító mechanizmusainkat és a vágyainkat? Mi történik, ha a virtuális tér és a valóság összekuszálódik? Hogyan csapódnak le az online világban szerzett élmények a valóságban? Polus Enikő, a Me-Se-Kő Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója ezekkel a valamennyiünket érintő fontos kérdésekkel foglalkozik az idei Pszinapszison.
A nők és a férfiak online érzelmei, instant kielégülést hozó kalandjai, okostelefon-kötődései teljesen átalakítják az emberiség jelenlétét a párkapcsolatokban, a családokban és a munkahelyeken. A legtöbben ráadásul észre sem veszik, hogy nyakig benne vannak egy a marketingpiac által generált élethelyzetben, amelyet az állandó és nélkülözhetetlenné vált online jelenlét irányít.
„Szidhatjuk a fiatalokat, a szingliket, magunkat, bárkit, de az igazság az, hogy kollektíven hozzá vagyunk szoktatva, hogy függés szintjén használjuk az online teret, hiszen amíg szorgalmas fogyasztók és felhasználók vagyunk, addig nincs gazdasági válság. Tény, hogy az internet nagy mértékben leegyszerűsíti az életünket, felgyorsítja a teendőket és szórakoztat is. Ám túlzásba vitt online jelenlétnek komoly ára van, negatív irányban változtatja meg az emberek magatartását, személyiségét és ezáltal tönkrevágja a társas kapcsolataikat” – mondta a Díványnak Polus Enikő.
Így veszünk el a léleklabirintusban
„Van egy csodálatos magyar mű, a Csongor és Tünde, ami a boldogságkeresésről és a szerelem erejéről szól. Vörösmarty irodalmi és pszichés szinten is bemutatja, hogy maga a szerelem egy vertikális és egy horizontális mozgástérben működő kapcsolódás. Arról van szó, hogy egyrészt kapcsolódom horizontálisan más emberekhez, ebből lesz az önismeret, másrészt kapcsolódom vertikálisan ahhoz, amiben hiszek. Nem feltétlenül egy hitrendszerre kell gondolni, hanem például olyan helyzetekre, amikor a sorsdöntő krízisek és traumák hatására elgondolkodunk az élet értelmén, azon, hogy kik is vagyunk és mik a céljaink. Ez tartalmazza az énismeretet, ami az önismerettel együtt adja az alapvető személyiség földi részét” – magyarázta a szakértő.
És hogy mindennek mi köze van a 21. század emberének virtuális jelenlétéhez? A szakember ehhez a mesebeli működéshez hasonlítja azt, ahogy ma az emberek élnek, ahogy az online és offline terek között közlekednek. A baj szerinte ott kezdődik, hogy az egész online tér belépett a magánszféránkba, a titokzónánkba, ott hordozzuk a zsebünkben, visszük magunkkal a hálószobánkba, a családi vacsorákra, és sokszor, amikor átlépünk egyik térből a másikba, az érzelmek nem váltódnak át, így létrejön a két világ kusza hálózata, ami bizony, semmi jóhoz nem vezet.
„Tegyük fel, hogy ott ülök az orvosi rendelő várótermében, ahol lenne esélyem megtapasztalni, milyenek a körülöttem ülő emberek, kapcsolódhatnék hozzájuk, de elkezdem inkább az okostelefonomat nyomkodni, és máris felugrik egy kép az ismerőseimről, akik éppen a kubai tengerparton önfeledten sütkéreznek. Ez a látvány elindít bennem egy horizontális érzést: azt élem meg, hogy nekem mennyire nem jó, mert én ezt nem tehetem meg. Majd amikor kilépek ebből a világból, ahol megszületett bennem egy negatív érzés, az offline vertikális térben hirtelen felerősödik a neheztelés, az elégedetlenkedés és a harag, kvázi amikor körbenézek, azt tapasztalom, hogy taszítanak az emberek, és hogy borzasztó most itt velük lenni” – mondta Polus Enikő.
„És mivel ezek az érzelmek hirtelen változnak meg, annyira összekeverednek, hogy az ember sokszor maga sem tudja értelmezni, miért viselkedik olyan gorombán a társával, amikor valójában nincs is vele semmi baja. Egyszerűen az történik, hogy az online térben érzelmi szinten megjelent mozgások lecsapódnak az offline térben, sokkal erőteljesebben, mint amennyire adekvát lenne az adott viselkedés” – tette hozzá.
Érintéshiányos társadalom leszünk?
„Sajnos manapság az emberek úgy dobják el a párkapcsolatokat, ahogy a koszos zoknit hajítjuk a szennyesbe, emögött pedig sok esetben az áll, hogy nem látják, miként irányítják érzelmeiket és viselkedésüket a gyors kielégülést hozó online instant kalandok. Egyrészt tehát ezeket a háttérben zajló mechanizmusokat kell megértenünk, másrészt tudatos felhasználókká kell válnunk, szigorúan meg kell szabnunk magunknak egy időkeretet, amit az online térben lazítással tölthetünk, aztán foglalkozzunk inkább egymással, valós emberi kapcsolatainkkal” – javasolja.
Tudtad, hogy a hüvelyk- és mutatóujjunkat ugyanaz az agyterület működteti, ahol az úgynevezett öleléshormon, az oxitocin termelődik? Ez azért lényeges, mert ha lefekvéskor akár csak néhány percig a telefonunkon babrálunk, akkor nem biztos, hogy hozzá akarunk majd bújni a párunkhoz vagy meg akarjuk simogatni őt, hiszen a mi „érintéséhségünk” már kielégült. Nem véletlen, hogy sokan párkapcsolatban is magányosnak érzik magukat, ha elmaradnak az apró kedvességek, az udvarlás, az előjáték. Emiatt pedig egy konkrét szenzoros érintéshiányos társadalom kezd kialakulni.
„Az innovatív kutatók is megjósolták, hogy tíz éven belül a robotika teljes mértékben részt fog venni az életünkben. De az sem véletlen, hogy a kamaszok sokszor annak ellenére is elárvultnak érzik magukat, hogy megvan mindenük, amire vágynak. Érthető tehát, hogy kit keresnek, hogy miért lógnak olyan sokat az online világban, ami ráadásul veszélyektől sem mentes...” – figyelmeztet a szakértő.
Ha kíváncsi vagy Polus Enikő előadására, látogass el április 14-én a Pszinapszisra. A pszichológiai rendezvénysorozat részletes programleírását itt találod.
