Csillogó matricával sakkban tartható a gyerek
A minap arra a felfedezésre jutottam, hogy a gyerekek genetikailag odavannak a matricákért.
A minap arra a felfedezésre jutottam, hogy a gyerekek genetikailag odavannak a matricákért.
Hogyan fogadnád, ha kiderülne, hogy kamaszlányod terhes? Ezt a kérdést egy internetes oldalon találtam, „Gyakori kérdések” címszó alatt.
A Magyarországon élő 2-10 éves korú gyerekek 16,4 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.
A mai gyerekeknek sokkal több veszéllyel kell szembenézniük, mint nekünk kellett.
A gyermekek és serdülőkorúak 22 óra utáni, szülői felügyelet nélküli közterületen való tartózkodását korlátozó intézkedés bevezetését javasolja Ukrajnában az ország családügyi, ifjúsági és sportminisztere.
Elvárható-e a szülőtől, hogy akár egyetlen lépést is tegyen az ügyben, ha maga sem veszi észre, hogy gyereke kövér?
Szétzilált gondolatok a nevelésről, amikor éppen nem megy könnyen.
Már a legkisebbeket is mobiltelefonálásra sarkallják a gyártók ötgombos mobiltelefonnal, pedig a kisgyerekeknek egyáltalán nem lenne rá szükségük.
A kistestvér mindent elvesz, mindig itt van és nem lehet lerázni. A nagy pedig mindig rossz fej. Néha jobb tesó nélkül?
Rajtunk is múlik, hogy hol laknak majd az unokáink. Ne csak a szelektív hulladékgyűjtésre tanítsuk meg a gyereket, neveljük környezettudatosságra!
Az én legkisebbik gyerekem a környék imádnivaló tündérkéje lett, barátnőmé pedig a "játszótér rossza" - ez feszültséget okoz.