Ha az eddigi posztokból nem is derült ki egyértelműen, hogy a gyerekeim hátrányos helyzetűek, most megvan a bizonyosság.
Ha az eddigi posztokból nem is derült ki egyértelműen, hogy a gyerekeim hátrányos helyzetűek, most megvan a bizonyosság. Nem elég, hogy nem vásároljuk fel a fél Mattel árukészletet a játékboltokból, mert kitűnő lett a nagy, de még mindenféle oktalan dologgal is büntetjük szegény gyereket, igaz, csak figyelmetlenségből, így önhibánkon kívül. Úgy látszik, hogy nehezen akarunk átbillenni összcsaládilag ezen a bizonyítványkérdésen, s bár nagyon megdicsértük a gyereket (csak hogy megint hangsúlyozzam), az értesítőt úgy elfelejtettük aláírni, mint a huzat. Így történt, hogy lányunk a kitűnő bizonyítványáért, melyet szégyenszemre nem íratott alá itthon, akkora fekete pontot kapott, hogy nem fért be az üzenő e célból fenntartott helyére.
Nekem konkrétan délután jutott eszembe, amikor rongyoltam be a gyerekért a suliba és a nyakamat tettem volna rá, hogy intő alatt nem ússza meg, ezért nem kicsit szorongtam, amikor vártam a folyosón. Jött a kis gesztenye fejecske, hátán mázsányi tudás súlya és már messziről lerítt, hogy valami baja van. Mi is lenne, ugye…
Szóval fekete pontot kaptam, most képzeld anya. Sajnos nem volt elég a felkészültségem, mert hirtelen úgy elfogott a röhögőgörcs, szegény gyerek meg csak nézett döbbenten. Annyit bírtam csak kipréselni magamból, hogy ezt igazából nem te kaptad lányom, hanem én (gyerek tényleg szólt, hogy írjuk alá, csak egymásnak akartuk meghagyni a nemes feladatot R.E-vel, így maradt el). Ráadásul egy anyuka állt mellettem, aki érezve a helyzetkomikumot, bizalmasan közbeszólt, igen, ilyen fekete pontokat ő is szokott kapni.
Ezen elgondolkodva elkezdtem összeszámolni, hogy a gyerek eddigi feketepontjai közül melyik is illet engem és a megdöbbentő valóság az, hogy az összes. Egy hiányzó énekfüzet, egy otthon felejtett környezet könyv, egy aláíratlan dolgozat. Ritkán pakolom a gyerek táskáját én (mert, hogy tanári kérésre nem is kéne, ugye, teljesen jogosan), de én néha megszánom. És úgy kihagyok belőle valamit, mint a pinty, gyerek másnap meg csak pislog.
Arra jutottam tehát, hogy népi kezdeményezést indítok, a szülők részére kiállított üzenő füzetért. Jó, tudom, hogy amúgy is a szülőknek szól, de legalább legyen benne egy oldal, vagy csak rubrika, ahová nekem lehet beírni, ha valamit elfelejtettem. Így lehetne a fekete pont az enyém, mellesleg biztosan jobban meg bírnám emészteni, mint az alig használt nyolc éves. Sőt, ha rendkívüli dolgot mulasztottam el, vagy pofátlan voltam, egyenesen intőt is kaphatnék.
„ Tisztelt Anyuka! Kifelejtette az iskolatáskából a nyelvtan könyvet, így gyermeke nem tudott a többiekkel megfelelő ütemben haladni, ezért megintem.”
vagy
„Tisztelt Szülők! Egy hete nem írták alá gyermekük ellenőrzőjét, melyben a hétvégi havas biciklitúráról találhatnak tájékoztatást, valamint nem láttamozták a tavaszi szünet kezdésének időpontját, ezért osztályfőnöki intőben részesítem önöket!”
Aztán csak gyűlhetnek a fekete pontjaim, s a végén, akinek mondjuk, összejön legalább öt, az valamilyen közösségi munkára ítéltetett. Például kerítésfestés, vagy osztálydekorálás, esetleg egy nap a portás néni helyett az ügyeletben.
Ezt a rendszert egyébként országosan bevezetném, ezzel pedig csomó jó gyerek lehetne tényleg makulátlan, „feketepontatlan”, mi, link szülők pedig elnyerhetnénk méltó büntetésünket, s nem bujkálnánk a gyerek üzenője mögött. Várom a támogatóimat!
