Unalomig ismételt megállapítás, hogy egyre több a túlsúlyos, sőt kövér gyerek, ezért sürgősen tenni kell valamit a helyzet javítására. Ebben pedig ki más lenne a kulcsszereplő, mint maga szülő? De elvárható-e tőle, hogy akár egyetlen lépést is tegyen az ügyben, ha maga sem veszi észre, hogy gyereke több-kevesebb többletkilót cipel? Pedig a newcastle-i egyetem kutatói szerint a normálisnál súlyosabb gyerekek 70 százalékánál pontosan ez a helyzet. Hat- és nyolcéves kor között 600 gyereknél mérték a testmagasságot és a testsúlyt, majd a túlsúlyosnak vagy kövérnek találtatott gyerekek szüleit arra kérték, hogy egy ötfokozatú skálán értékeljék gyereküket: a skála egyik végén az „igen alultáplált", míg a másik végén az „erősen túlsúlyos" minősítés szerepelt.
A májusban megrendezett európai elhízás-tudományi kongresszuson ismertetett eredmények szerint tíz túlsúlyos vagy kövér gyerek szülei közül heten a skála közepén elhelyezkedő „normális testsúlyú" kategóriát jelölték meg, vagyis még a kifejezetten kövér gyerekek szüleinek egy része is „vaknak" bizonyult a helyzet reális felmérésére.
A természetes szülői elfogultságon túl -„ó, hát csak olyan édes kis pufók!" - számtalan oka lehet a jelenségnek. Az egyik szülő például úgy vélte, hogy a szakembereknek óvatosabban kellene dobálózniuk a minősítésekkel, mert bármelyik kövér gyerek életében jöhetnek olyan időszakok, amikor a gyerek hirtelen megnyurgul, esetleg beteg lesz, így minden különösebb beavatkozás nélkül hipp-hopp eltűnnek a többletkilók. Egy másik szülő véleménye szerint a gyerekek fejlődése nem egyenletes, hanem szakaszos, ennél fogva a túlsúly sem több egy múló fejlődési szakasznál.
Egy másik vizsgálat is azt jelzi, hogy a fenti vélemények egyáltalán nem egyediek, sokkal inkább az általános vélekedést tükrözik. Holland kutatók 3-5 éves gyerekek körében végeztek a britekhez hasonló vizsgálatot, és majdnem pontosan ugyanarra az eredményre jutottak: a túlsúlyos vagy kövér gyerekek szüleinek háromnegyede nem látja reálisan a helyzetet. A szakemberek szerint ennek egyik oka az lehet az, hogy ha egy szülőnek feltesszük a kérdést, hová sorolja saját gyerekét, akkor óhatatlanul villámgyors összehasonlítást végez a szomszéd Petivel és az ismeretségi körbe tartozó többi gyerekkel. Mivel pedig a gyermekkori elhízás általánossá vált (a britek szerint a gyerekek egyharmada nyom többet a mérlegen, mint kellene!), jó eséllyel olyan gyerek kerül elő az összehasonlításhoz, aki maga is kövér. És mint tudjuk, minden pusztán viszonyítás kérdése...
A legfontosabb ezért, hogy a szülőket mielőbb ellássák a megfelelő információkkal, hogy képesek legyenek levetni a - többnyire kicsit rózsaszín - szülői szemüveget. Enélkül ugyanis a mégoly duci gyerekek szüleitől sem várható, hogy a nemes cél érdekében egészséges ételekkel kínálja a családot vagy közös sportolásra buzdítsa a gyereket.
