Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek – ezt érezhetik azok, akik küldenek egy titkot a PostSecret, azaz Frank Warren számára. A képeslapra írt mondatok feladója ismeretlen marad, de szinte nincs olyan titok, amely ne mutatna túl önmagán: talán ez a siker titka.
Az, hogy hosszú életet éljünk, legalább annyira foglalkoztatja az emberek többségét, mint az, hogy tartalmasat. Egy eldugott japán szigeten rájöhettek a titokra, mivel lakói akár 100 évig is élnek. Mit érdemes tanulnunk tőlük a hosszú élet reményében?
Lackfi János hatvanöt könyvet írt, humoros verseit százezren olvassák és lájkolják a Facebookon, nemrég pedig a középiskolai felvételi feladatsorba is bekerült. Beszélgetésünkből kiderül, mi az a pacuha hájadék, hogyan kell gyerekzsivajban verset írni, és milyen az irodalom egy szerelőaknából nézve.
Sonali Beaven pszichológia és gender studies szakos hallgató az Egyesült Államokban. Mint mondja, amióta az eszét tudja, depressziós, így ez az állapot mélyen összefonódik az identitásával. Élete nagy részében ezért nemcsak a nehézségeit szégyellte, hanem végső soron azt is, aki ő valójában. Ez a mentális betegségek körüli stigmák egyik tragikus következménye. A megbélyegzés miatt azt hitte, egyedül van a problémáival, és el kell rejtenie a tüneteit, hogy másoknak jobb legyen. De ma már egészen máshogy vélekedik a kérdésről.
Vannak emberek, akik nem éreznek szexuális vonzalmat mások iránt. Az aszexualitás nem betegség, nem cölibátus, nem az intimitástól való félelem. Sokféle aszex ember van: lehet magas libidójuk, szerethetnek randizni vagy maszturbálni. Nem a sajnálatodra, hanem a megértésedre van szükségük. Sulyok Viktóriával, a Magyar Aszexuális Közösség egyik tagjával készítettünk interjút.
A tulajdonságaink, véleményeink, teljesítményeink értékelésében gyakran segít, ha kontextusba helyezzük, azaz másokéval vetjük össze őket. Aki volt már osztálytalálkozón, tudja, miről beszélek. Ilyenkor szembeszökővé válik, ki hol tart, mit ért el eddig a kortársaihoz képest. Ha azt tapasztalod, hogy legalább olyan jól alakultak a dolgaid, mint a többieknek, megnyugszol. Ha viszont úgy látod, mindenki lehagyott, elégedetlen és szomorú leszel. A felfelé történő összehasonlítás, amikor egy másik embert sikeresebbnek, gazdagabbnak, okosabbnak, szebbnek, boldogabbnak értékelünk saját magunknál, rendkívül nyomasztó tud lenni. De mi van akkor, ha a szerelmünk az a személy?
Megadni magunknak a kellő énidőt, és így megbarátkozni a gondolattal, hogy a gyerekünket közben „lepasszoljuk”, sokunknak okoz nehézséget. A gyerekünk más – a bizalmunkat élvező – emberekkel kialakított bensőséges kapcsolata azonban sikerélménnyel gazdagíthatja őt, amely az általános énképének, önértékelésének és önbecsülésének is jó alapot adhat.
Magyarországon mintegy 5 és fél millióan kapták meg a második, koronavírus elleni vakcinát. Ám míg tavasszal dinamikusan nőtt a beoltottak száma, addig jó pár hete erőteljes stagnálás figyelhető meg: egyre nehezebb motiválni az embereket, hogy oltassák be magukat. A hezitálók között vannak, akik a lehetséges mellékhatásoktól tartanak, mások alacsonynak értékelik a fertőzés veszélyét, vagy úgy gondolják, szabadságjogaikban sérti őket a védettségi igazolványhoz kötött tevékenységek bevezetése. De akad olyan is, aki egyenesen a koronavírus létezését vonja kétségbe. Mit mondhatunk nekik?
Drága barátaim, kedves majmok – Állati egypercesek címmel jelent meg dr. Csányi Vilmos biológus, etológus, egyetemi tanár legújabb könyve. A szórakoztató olvasmányban nem a címszereplő majmok viszik el a show-t: a könyv fejezetei saját fajunk jobb megértéséhez visznek közelebb. A munkából ugyanis nemcsak az derül ki, hogy kockázatkerülő viselkedésünk evolúciós örökség, de az is, hogy a fake news térnyeréséért, az oltásszkeptikusságért és az individualizáció gyorsulásáért részben a modern kor vívmányait tehetjük felelőssé.
A „mert megérdemlem” társadalmában élünk. De tényleg akkor leszünk boldogabbak, ha az elsődleges szempontunk mindig saját magunk vagyunk? Pszichológusaink talán meglepő egyetértésben adnak választ a kérdésre, és azt is megmondják, miért olyan egyértelmű a válasz.
Mi a közös Majkában, Gyurcsány Ferencben és Esterházy Péterben? Például az, hogy mindhármuktól szerepel egy-egy idézet Vida Kamilla első kötetének mottói között. A huszonnégy éves költő friss hang a kortárs irodalomban, kritikus és felforgatóan transzparens. A Konstruktív bizalmatlansági indítvány verseiben bemutatja, hogy a közéleti kérdések és a bibliai sztorik lazán megférnek a trashsel, a Földet benépesítő Berki Krisztiánokkal és Ambrus Attilákkal. A könyvben olyan világ tárul elénk, amelyben még Potter névre rendeljük a pizzát, de már nem hiszünk a hősökben. Csak nézzük az emelvényen Kossuth-nótát éneklő politikusokat. Klímaszorongunk, vakcinairigykedünk. Mi ad biztonságot a fifázáson kívül? És mit tegyünk, ha már a kiábrándulásból is kiábrándultunk?
Hol vannak már azok az idők, amikor a kedvenc sorozatunkat csak hetente egyszer adták a tévében, és mi sehol máshol nem férhettünk hozzá? Arra az estére kellett szabaddá tenni magunkat. Össze is gyűlt a család a nappaliban, mindenki kényelmesen elhelyezkedett a képernyő előtt, ami olyan vastag volt, hogy sokan csipketerítővel, vázával díszítették. Volt egy kis vita a hangerőről, távirányítóról, aztán jött egy óra felhőtlen szórakozás, ami persze mindig a legizgalmasabb ponton ért véget. De nem lehetett egy kattintással a következő epizódra ugrani. Volt ennek bármi értelme, előnye? Egy ausztrál vizsgálatból most kiderül.
