közösség 3 - Dívány

Tudod, az a kedves nő, aki melletted szokott taposni a konditeremben, és a tekintetével azt üzeni, hajrá. Vagy az a fiatal srác, aki mindig mosolyogva vette fel a rendelésedet a kávézóban. Arról a kollégáról nem is beszélve, aki a másik részlegen dolgozott, de amikor összefutottatok, sosem felejtette el megkérdezni, hogy vagy. Neked is voltak ilyen emberek az életedben? Ők tipikusan azok, akikkel nem állsz neki csetelni vagy Zoom-találkozót szervezni. Nem közeli barátaid, alig tudsz róluk valamit, talán még a nevüket sem. Mégis hiányoznak, hiszen hónapok óta nem találkoztatok. Mi lehet velük? És miért érint rosszul, hogy nem látod őket?

Amikor bekerülsz egy új közösségbe, munkahelyet váltasz, elköltözöl, tanulni kezdesz, nem mindig könnyű barátokat szerezni. Még ha lesznek is ismerőseid, mi a következő lépés? Mennyi időbe telik, amíg igazán összebarátkoztok? Mit kell hozzá tenni?

Az egyén vagy a közösség jólléte előbbre való? – így szól cikksorozatunk szeptemberi kérdése. A buddhista filozófia álláspontját Tóth Zsuzsanna, az A Tan Kapuja Buddhista főiskola tanára tolmácsolja.

Arról, hogy mi az iszlám vallás álláspontja a fenti kérdésben, Kovács Miklós Ahmed imámot, a Magyar Iszlám Közösség alelnökét kérdeztük.

A hónap dilemmája című cikksorozatunk 6. részét Németh Gábor katolikus lelkész, erkölcsteológus válaszával nyitjuk.

Az egyén vagy a közösség jólléte előbbre való? – így szól A hónap dilemmája című sorozatunk szeptemberi kérdése, melyre ezúttal Szalai Miklós történész, ateista filozófus válaszol.

Szeptemberi kérdésünk kapcsán ezúttal Fekete Ágnes református lelkész fejti ki gondolatait.

Mi a zsidó vallás álláspontja a fenti kérdésben? Cikksorozatunk mai fejezetében Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának válaszát olvashatod.

Akár az óvodát, akár valamelyik iskolás osztályt kezdi a gyerek, szülőként nemcsak a beszerzendő tárgyak listája felett aggódunk, de azon is, vajon hogy fogadja az új közösség csemeténket. Vajon szeretni fogják?

Teljes erejével dübörög a nyár, az idei évben kétszeres erővel, hiszen a gyerekek március közepétől nyár elejéig a szokásos iskolai közösségüktől is meg voltak fosztva. Ám a régi nyarak bandái már nem verődnek össze, nem látni csapatnyi gyereket a legközelebbi tó felé rohanni... mintha az idő múlásával a gyerekközösségek is eltünedeztek volna.

Tegyük fel, hogy rajtad kívül csak férfiak vesznek részt egy problémás szerhasználók számára indított csoportban. A többségük lenéz azért, mert nő létedre függőséggel küzdesz, hiába vannak nekik is hasonló nehézségeik. Amikor arról beszélgetnétek, hogy ki miért nyúlt a drogokhoz, nehezen nyílsz meg. Hogyan is osztanád meg a csoporttal a téged ért traumák történetét? Nem akarod nekik elmondani, hogyan bánt veled évekig az apád vagy később a partnereid. Miért olyan kevés a kifejezetten nőkre szabott program, csoport, terápia, ahol te is nagyobb biztonságban éreznéd magad? Erről kérdeztük dr. Kaló Zsuzsa pszichológust, drogkutatót, a Bevezetés a szerhasználó nők világába című könyv szerzőjét.

A koronavírus-járvány kitörése előtt könnyebb volt támogatni azokat, akiknek az idős és/vagy krónikus betegséggel küzdő szeretteikről kellett gondoskodniuk. Tudtunk ételt vinni nekik, besegítettünk a házimunkába, vagy csak időt töltöttünk az ápolást igénylő emberrel, mialatt a gondozója egy kicsit fellélegezhetett, kimozdulhatott. Mostanában azonban mindez bonyolultabbá vált: a kórházi ágyak felszabadításával több ezer beteg ellátásáról kell ismét a családnak gondoskodnia, viszont a fizikai távolságtartás miatt sokkal nehezebb akár külső, akár családtagoktól, barátokról jövő segítséget bevonni. Mit lehet tenni, hogy senki ne maradjon magára ezzel az embert próbáló feladattal?