A tulajdonságaink, véleményeink, teljesítményeink értékelésében gyakran segít, ha kontextusba helyezzük, azaz másokéval vetjük össze őket. Aki volt már osztálytalálkozón, tudja, miről beszélek. Ilyenkor szembeszökővé válik, ki hol tart, mit ért el eddig a kortársaihoz képest. Ha azt tapasztalod, hogy legalább olyan jól alakultak a dolgaid, mint a többieknek, megnyugszol. Ha viszont úgy látod, mindenki lehagyott, elégedetlen és szomorú leszel. A felfelé történő összehasonlítás, amikor egy másik embert sikeresebbnek, gazdagabbnak, okosabbnak, szebbnek, boldogabbnak értékelünk saját magunknál, rendkívül nyomasztó tud lenni. De mi van akkor, ha a szerelmünk az a személy?
Gyakran összehasonlítod magad a partnereddel? Ne aggódj, kutatások szerint általánosabb a jelenség, mint sokan elsőre gondolnák. Rebecca Pinkus és csapata, a Torontói Egyetem munkatársai 2 héten keresztül követtek nyomon párokat, és azt találták, hogy a résztvevők átlagban napi kétszer mérték össze magukat a szerelmükkel. Hogyan hatott rájuk és a kapcsolatukra? A tanulmány legfőbb eredményeit a Psychology Today összefoglalója alapján mutatjuk be.
A párkapcsolat általában különleges
Bár a barátaink is fontos szerepet töltenek be az életünkben, a romantikus kapcsolataink abból a szempontból speciálisak, hogy kölcsönös függés jellemzi őket. Ez azt jelenti, hogy az egyik fél gondolatai, viselkedései, érzelmei nagymértékben befolyásolják a másik fél gondolatait, viselkedéseit, érzelmeit. Mivel a két személy sok időt tölt együtt és alaposan megismeri egymást, jó eséllyel több alkalom kínálkozik a társas összehasonlításra. Ezek a mechanizmusok ráadásul intenzívebb hatást fejthetnek ki az érintettek pszichés jóllétére, hiszen közelebb állnak egymáshoz. Vegyünk példának egy képzeletbeli házaspárt: Tomit és Lilit. Lili nagyon sportos, szeret túrázni. Tomi kiváló szakács, szívesen olvas történelmi könyveket. Hogy érzik magukat attól, ha összevetik a jártasságaikat?
Több a felfelé történő összehasonlítás
Rebecca Pinkus és munkatársai négy egymást követő vizsgálatban nézték meg, hogy párok milyen gyakran végeznek társas összehasonlítást a hétköznapi életben, és hogyan érzik magukat tőle. Nemcsak azt találták, hogy a napi összehasonlítások száma átlagban kettő volt, hanem azt is, hogy ezek többnyire, 42 százalékban felfelé történtek: azaz Tomi a túrázási képességeit vetette össze Liliével, Lili pedig a főzőtudományát Tomiéval, aki otthonosabban mozgott a konyhában. Az összehasonlítások 32 százaléka történt lefelé, tehát amikor a partner volt gyengébb, 27 százaléka pedig oldalirányú volt, azaz körülbelül ugyanolyan jók voltak valamiben.
További izgalmas eredmény, hogy a felfelé történő összehasonlítások nemcsak gyakoriak voltak, de – az ismerősökkel ellentétben – kifejezetten pozitív érzelmek társultak hozzájuk. Általában amikor azt tapasztaljuk, hogy mások kompetensebbek vagy sikeresebbek nálunk, negatívan reagálunk. Nem így a partnerünk esetében. Mi a különbség? A szerzők szerint az, hogy a párunkkal egyrészt empatikusabbak vagyunk, másrészt egy közös „mi” részeként megosztjuk az eredményeinket. Kevésbé szigorúan különböztetjük meg a tulajdonságainkat, képességeinket, inkább egy közös nézőpontból tekintünk rájuk, elvégre egy csapat vagyunk. Persze ezt az is befolyásolja, hogy mekkora a közelség és az elköteleződés mértéke a pár tagjai között. Minél szorosabb életközösséget alkotnak, annál valószínűbb, hogy készségeiket közös készségeknek fogják fel, vagy legalábbis olyanoknak, amelyekből mindketten profitálnak.
Szeretünk tanulni egymástól
A kutatók egy másik izgalmas jelenséget is megfigyeltek a kutatás során: a résztvevők igyekeztek a saját és partnerük teljesítményét összhangba hozni. Törekedtek arra, hogy fejlesszék magukat, illetve segítsenek a kevesebb jártassággal bíró partnernek, hogy előrébb lépjen. A fenti példánál maradva Lili elvitte túrázni Tomit, Tomi pedig bevonta a főzésbe Lilit. Ha ezek a folyamatok oda-vissza működnek, és a felek örömmel vesznek részt ezekben a tevékenységekben, az pozitív élményekhez vezet. De ha csak az egyik fél tanítja a másikat, ráadásul anélkül, hogy erre igény mutatkozna, az inkább a kontrollgyakorlás egy formája. Jobb esetben az egyenlőtlen tulajdonságok és készségek oda vezetnek, hogy ügyesen gazdálkodjunk a közös erőforrásainkkal, illetve közösen tanuljunk, növekedjünk.
A hagyományos nemi szerepek bekavarhatnak
Bár a fenti kutatás sajnos nem tárgyalta, fontos szót ejtenünk arról, mi van akkor, amikor olyan különbség mutatkozik egy heteroszexuális kapcsolatban a felek között, amelyek ellentétesek a hagyományos nemiszerep-elvárásokkal. Mi van, ha a nő tud jobban barkácsolni, autót vezetni, tájékozódni, és a férfi az, aki főz, vasal, WC-t takarít? Ha a nő az, aki jól keres, sikeres, él-hal a munkájáért, és mondjuk a férfi marad otthon a gyerekekkel? Bár az elmúlt évtizedekben egyre több kapcsolatban vált értékké az egyenlőségre való törekvés, sajnos ma is rengeteg társadalmi előítélet éri azokat, akik eltérnek a nemi szerepek által diktált, meglehetősen szűkre szabott lehetőségektől.
Az a nő, akinek fontos a karrierje, rögtön törtető, hideg, főnökösködő, férfias. Az a férfi pedig, aki nem domináns, kifejezi az érzelmeit, odafigyel a tárgyi környezetére, követi a divatot, vagy nemet mond egy előléptetésre, hogy érdemi időt tölthessen a gyerekeivel, rögtön puhány, papucs, buzis. Ha egy kapcsolatban a nő az, aki többet keres, a felfelé történő összehasonlításhoz várhatóan nem fognak pozitív érzelmek kapcsolódni a férfi részéről a belsővé tett társadalmi előítéletek miatt, hiába gazdagítja a közös háztartást a magasabb bevétel. Lényeges, hogy ezeket a sztereotípiákat átdolgozzuk magunkban.
Ezt vidd magaddal
Amikor összehasonlítod magad a partnereddel, aki jobban teljesít valamiben, fenyegetve érezheted az önértékelésedet. Mások kiválósága gyakran agyonnyom minket. Teljesen természetes, hogy ez az első reakciód. De a második legyen az, hogy értékeled a pozitív tulajdonságait, készségeit, hiszen ezek a ti közös erőforrásaitok. Ha az egyes területeken való jártasságotokban egyenlőtlenségek figyelhetők meg, akkor vagy alakítsatok ki olyan munkamegosztást, amellyel mindketten elégedettek vagytok, vagy segítsetek a másiknak, hogy ő is fejlődhessen abban, amiben ti magatok gyakorlottabbak vagytok. Az előítéletes hangokat pedig, amelyek azt sulykolják, hogy a nőnek igenis ezt, a férfinak meg azt kéne tenni a boldogsághoz, próbáljátok meg elengedni.
