A gyesen levő anya fogalma sokak fejében fonódik össze a semmittevéssel: hogy ez mennyire hamis kép, abba egy friss kutatás is betekintést nyújt. Miért hisszük mégis, hogy aki gyerekével van otthon, az lustálkodik – és miért szakad a nők nyakába a rengeteg munka ennek ellenére?
A tulajdonságaink, véleményeink, teljesítményeink értékelésében gyakran segít, ha kontextusba helyezzük, azaz másokéval vetjük össze őket. Aki volt már osztálytalálkozón, tudja, miről beszélek. Ilyenkor szembeszökővé válik, ki hol tart, mit ért el eddig a kortársaihoz képest. Ha azt tapasztalod, hogy legalább olyan jól alakultak a dolgaid, mint a többieknek, megnyugszol. Ha viszont úgy látod, mindenki lehagyott, elégedetlen és szomorú leszel. A felfelé történő összehasonlítás, amikor egy másik embert sikeresebbnek, gazdagabbnak, okosabbnak, szebbnek, boldogabbnak értékelünk saját magunknál, rendkívül nyomasztó tud lenni. De mi van akkor, ha a szerelmünk az a személy?
Sok embernek okoz nehézséget, hogy kérjen valamit másoktól. Van, aki azt gondolja, ez a gyengeség jele, hiszen ezzel felfedi, hogy segítségre szorul. Mások úgy tartják, a kérések megfogalmazása egyfajta manipuláció, hiszen rávesszük az ismerőseinket, kollégáinkat, családtagjainkat, hogy valami olyat tegyenek, ami nekünk kedvez. Ezekkel a tévhitekkel szemben a kérés teljesen természetes, a boldoguláshoz nélkülözhetetlen képesség. Nem önzőség, pusztán annak felismerése, hogy mások nem gondolatolvasók, nem tudják maguktól kitalálni, mire van szükséged. Miért nem mondod el nekik?
Annak ellenére, hogy a hagyományos nemi szerepek és az ezzel járó munkamegosztás átalakulóban van, az otthoni tevékenységek nagy része továbbra is a nők vállát nyomja, ezen pedig a koronavírus miatti korlátozások csak tovább rontottak.
Hány éves kortól kéne részt vennie a gyereknek a háztartásban? Vajon milyen feladatokat bízhatunk rá? És persze a legfontosabb kérdés: tényleg jár érte pénz, vagy éppen azzal rontjuk el egy életre a gyereket?
William Shakespeare és Isaac Newton is akkor alkotta élete egyik legmaradandóbb művét, amikor a 17. századi Angliában javában dúlt a pestis. Igen ám, de egyikőjüknek sem kellett közben gyerekekre vigyázni. A napjainkban történő iskolabezárásokkal viszont ez a feladat ismét a szülőkre, a legtöbb családban a nőkre hárul. Nekik aligha lesz lehetőségük megírni a Lear királyt vagy optikai felfedezéseket tenni. Milyen speciális rövid és hosszú távú veszélyeket hordoz a járvány a nőkre nézve, ha továbbra sem jelennek meg a szempontjaik az intézkedésekben? Az ebola- és a Zika-vírus tapasztalatai alapján mutatjuk be, mi várható ezen a téren.
Egy olyan kultúrában, amely folyamatosan az egyéni boldogulást hangsúlyozza, sokszor nehéz beismerni, ha segítségre van szükségünk. Pedig újdonsült szülőnek lenni vagy kicsi gyerekeket nevelni rengeteg energiát, lélekjelenlétet igénylő kihívás, és teljesen természetes, hogy időnként úgy érzed, összecsapnak a fejed fölött a hullámok. A jó hír az, hogy mindezt nem kell egyedül végigcsinálnod.
Talán veled is előfordult már, hogy amikor nagy nehezen kiadtál egy feladatot a kezedből, azt egyáltalán nem vagy nem olyan minőségben végezték el a kollégáid, ahogy te szeretted volna. Ebből rögtön azt a következtetést vontad le, hogy ha biztosra akarsz menni, akkor bizony mindent neked kell megcsinálni. Ám a terheid extrém mértékű növekedése hamar a kiégés felé sodor. Egyszerűen muszáj delegálni. Hogyan lehet jobban?
