Hány éves kortól kéne részt vennie a gyereknek a háztartásban? Vajon milyen feladatokat bízhatunk rá? És persze a legfontosabb kérdés: tényleg jár érte pénz, vagy éppen azzal rontjuk el egy életre a gyereket?
Ha van megosztó téma az óvodáskorú és annál nagyobb gyereket nevelő szülők között, akkor az a házimunka. A „régi szép időkben” teljesen természetes volt, hogy a már járni, fogni tudó gyerek szépen belenőtt a feladatokba: a lányok sütöttek-főztek, libát hajtottak, állatokat etettek, varrtak már egészen kis koruktól. Illett megtanulniuk a háztartásvezetés minden csínját-bínját még kamaszkoruk előtt. Ugyanígy a fiúk a férfiaknak kiosztott munkákban segédkeztek, földet műveltek, állatokkal foglalkoztak, fát vágtak, fúrtak-faragtak. Egy magára valamit is adó gyerek értett azokhoz a szerelési feladatokhoz, amit egy háztartás megkívánt, nem volt „dologtalan henyélés”, hiszen minden segítő kézre szükség volt. Nagyszüleink visszaemlékezései szerint ez volt a szülők aranykora, amikor senkinek sem kellett könyörögni, hogy vigye már ki a szennyes ruhát a szobájából.
Heti kérdésünk így szól: A gyerek és a házimunka: Te fizetnél érte?
Apa mosdik, anya főz, mit csinál a gyerek?
Manapság nagyon más életet élünk. A háztáji gazdálkodás a városokban szinte teljesen megszűnt, a szülők napközben dolgoznak, a gyerekek iskolában, edzésen vannak. Semmi esélyük segíteni a szüleik munkáját, nekik a tanulás kötelező, az előrehaladás a saját jövőjük érdekében. Az utóbbi hónapok összezártsága azonban jól megmutatta, hogyan is néz ki egy modern család munkamegosztása. Jó esetben a férfiak is éppúgy vezetik a háztartást, mint a dolgozó nők, és felosztják egymás között a feladatokat. Még jobb esetben ebben a gyerek is szerepet vállal, akár azért, mert utánozza a szüleit, akár azért, mert megkérték rá, hozzászoktatták a közös teherviseléshez, amiért nem jár fizetség. A valóságban azonban a dolog nem ennyire rózsaszín. A legtöbb gyerek egyáltalán nincs hozzászokva ahhoz, hogy házimunkát végezzen, sőt, sokuk csakis akkor vállal feladatot, ha azért pénzt vagy valamiféle jutalmat kap. Szülőként pedig egy idő után fáradtnak, kimerültnek és becsapottnak érezzük magunkat, egyfajta szolgának, miközben utódunk a király. Azonban lehet, hogy pont mi mulasztottuk el megtanítani a gyereknek, hogyan segítsen, hogyan tisztelje a házimunkát, azt remélve, hogy ez egyfajta automatizmus. Hát sajnos nem az.
Hogyan (ne) vegyük rá?
Abban biztosak lehetünk, hogy a frusztrált, dühtől fűtött, kiszámíthatatlan kiabálások, amelyek arra irányulnak, hogy a gyerekünk is segítsen már valamit, nem vezetnek el a célhoz. A szidásra, számonkérésre a gyerekek általában elutasítóan reagálnak, és eszük ágában sincs együttműködni. Nem érzik tőle át az együttélés feladatait, nehézségeit, nem akarnak partnerek lenni, az a régi tisztelet pedig, amit oly sokszor emlegetünk, szinte teljesen hiányzik belőlük. Egyértelmű, hogy ha meg szeretnénk valósítani a családi munkamegosztást, az alapoknál kell kezdenünk, és félre kell tennünk a kimerültség miatt érzett dühünket. Az sem célravezető, ha úgy gondoljuk, csak mi tudjuk tökéletesen elvégezni mondjuk a mosogatást, és állandóan hibákat keresünk a végeredményben – persze ez alól kivételt képez a szándékosan hanyagul elvégzett munka, ami a gyerek reményei szerint oda vezet, hogy soha többet nem kérjük meg, hogy vegye kezébe a szivacsot. Igen, ha nem akarunk mindent egyedül csinálni, el kell várnunk, hogy a gyerekünk segítsen otthon, és ehhez szükségünk van egy működtethető rendszerre (ami lehetőleg nem pénzalapú), illetve számonkérésre. Fárasztóan hangzik, időnként az is, és valóban, veszekedések állandó forrása lehet, de a másik lehetőséget már ismerjük, és általában kikészülünk tőle.
Mennyi az annyi?
Vajon jogosan érezzük úgy nőként, hogy minden feladat a mi vállunkat nyomja? Az amerikai Pew Research Center felmérése szerint a családok hatvan százalékában dolgozik mindkét szülő. Egy átlagos héten az anya 21 órát tölt a munkahelyén, 18 órát a házimunka elvégzésével, és 14 órán keresztül foglalkozik a gyerek(ek)kel. Az apa ezzel szemben heti 37 órát tölt a munkahelyén, 10 órát a házimunkával és 7 órát a gyerekkel. A gyerek(ek) pedig hat és tizenkét éves koruk között heti 3 órát töltenek házimunkával, miközben összesen 14 órán át nézik a tévét. Nincs tehát arról szó, hogy végletekig kifárasztanánk az utódainkat, és „idejétmúlt rabszolgamunkára” kényszerítenénk őket azzal, hogy bevonjuk őket a háztartásba.
A gyerek nem egy apró felnőtt
Persze a ló túloldalán sem szép élni. Miközben a „régi szép időket” siratjuk, el kell gondolkodnunk azon, hogy eleink azért vették igénybe a gyerekek fizikai erejét a háztáji munkáknál, mert nem volt más választásuk. Nem feltétlenül az az ideális gyerekkor, amit az utód robotolva, félelemvezérelve tölt, szülei nyomvonalában haladva. Ugyanakkor a másik véglet, amiben a gyereknek csak tanulnia kell és élvezni az életet, szintén nem vezet elégedettséghez, legalábbis a szülők részéről biztosan nem. Az arany középút egyik alapfeltétele, hogy a gyereket ne tekintsük mini felnőttnek, ne rakjunk a vállára olyan súlyokat, amelyeket nem bír el, ne végeztessünk vele olyan feladatokat, amelyekre még képtelen. Ugyanakkor ezzel máris csapdahelyzetbe kerültünk, hiszen nekünk kell eldönteni, a gyerek mire alkalmas, és mire nem, és anyaként hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy sor dologhoz a csemeténk még egyszerűen kicsi (ebben persze ő is támogat, hiszen akkor nem kell csinálni semmit). De valóban így van?
Jót tesz neki, ha felelősséget vállal
A gyerek korához és képességeihez igazított házimunka nem ártalmas, ezt több kutatás is megerősíti. Sőt! A „nemszeretem” munkák elvégzésére való képesség fejleszti az önbizalmukat, és igen, egyértelműen önállóbbá teszi őket későbbi saját életükben, ha tudnak főzni, vasalni, mosni, takarítani, nemtől teljesen függetlenül. Persze az elején szülőként még arra is időt és energiát kell áldoznunk, hogy türelmesen megtanítsuk a csetlő-botló gyereknek, mit hogyan kell csinálni. Ez – ahhoz képest, hogy rutinból magunk gyorsan és hatékonyan elvégezzük, amit kell – időrabló és idegfeszítő, hiszen amíg be nem gyakorolják a mozdulatokat, a kisebb gyerekek több kárt okozhatnak, mint hasznot. Ám pontosan ez az a kor, amikor még a kíváncsiságukat és az önbizalmukat kiélhetik abban, hogy „segítenek”, a család fontos, hasznos tagjaként kezelik őket, s ha hagyjuk őket kibontakozni, akár a tinédzserkorig vagy még tovább szerepet játszhatnak a háztartás vezetésében – mert nem vettük el tőle a kedvüket. Eva Telzer és Andrew Fuligni vizsgálata szerint azok a latin-amerikai, ázsiai és európai származású amerikai tizenévesek, akik a család felelős tagjaként végezték a házimunkát, kimutathatóan boldogabbak voltak henyélő társaiknál, és a munkát sem találták túl stresszesnek. Arra nézve pedig, hogy milyen életkorban mit bízhatunk a gyerekre, itt találunk útmutatót.
Játszva minden könnyebb
A gyerekek akkor vesznek részt a legszívesebben a házimunkában, ha a szülő társaságában tehetik, közben beszélgetve, akár játszva, mókázva. Egészen kicsi kortól végezhetjük együtt a feladatokat, fokozatosan egyre nagyobb szerepet adva a cseperedő, erősödő, egyre jobb finommotorikával rendelkező gyereknek. Miközben tanítjuk, adjunk pozitív visszajelzéseket, biztassuk kitartásra, meséljünk a saját gyerekkorunkról! Ha van rá lehetőségünk, mozgósítsuk az egész családot, így senki sem érzi úgy, hogy kipécézték, és aránytalanul sok feladatot bíznak rá. Hallgassunk közben zenét, hangoskönyvet, meséljünk történeteket, játsszunk a buborékokkal! A játékot és a munkát már kicsi kortól összeköthetjük, hiszen a ház körüli feladatoknak nem muszáj szörnyűeknek és unalmasaknak lenniük – ugye?
Oszd meg és uralkodj!
A szokások kialakítása is fontos, ha megvan egyfajta rutin, amiben a hazaérkező gyerek nem a földre hajítja a kabátját, hanem felakasztja a fogasra, leveszi a cipőjét és elpakol maga után az asztalról, akkor sokkal könnyebbé válnak a mindennapok. A rutinkörök fenntartása, a figyelmeztetés, a rendre szoktatás azonban már a mi feladatunk. Ahogy az is, hogy időnként megbeszéléseket tartsunk a házimunka felosztását illetően. Mindenki elvégezheti azt a feladatot, ami a szívéhez a legközelebb áll, már amennyiben ez még megfelel annak az arányosságnak, amit célul tűztünk ki. Ez megint szervezést igényel, sőt, akár táblázat vezetését is, de idővel megtérül minden erőfeszítésünk. Segíthet az is, ha nem törekszünk a tökéletességre, hanem sokszor keveset dolgozunk a tisztaságért – használhatunk valamilyen mókás időzítőt is. Nagyon sokféle motiváló erő létezik a pénzen kívül is. Persze extra feladatokért adhatunk zsebpénzt, ha a gyerek kifejezetten gyűjt valamire, de általánosságban a házimunkáért akkor lenne érdemes fizetnünk, ha magunkat is így jutalmaznánk érte.
Hagyjuk rá a saját szobáját?
A nagyobb gyerektől elvárhatjuk, hogy ő maga tartsa rendben a saját szobáját. Ez nemcsak porszívózást, portörlést jelent, de a feleslegesen gyűlő tárgyak szanálását is. Ebben segítséget nyújthatunk azzal, hogy a kezdetektől segítünk csoportosítani és elhelyezni a papírokat, könyveket, játékokat, és kivisszük azt, ami már nem fér el. Egy túlzsúfolt szobában rendet tartani mindig nagyobb feladat, biztosítsunk hát elegendő tárolófelületet, átláthatóságot, s szabaduljunk meg attól, amire nincs feltétlenül szükség. Persze a legjobb, ha saját példával járunk elöl…
Idővel az önállóságra szoktatott gyerek, aki mindig a korához mérten biztonsággal megtanulta elvégezni a feladatokat, tizenévesen már képes egyszerű ételeket főzni magának, egyedül kezelni a mosógépet és kiteregetni, megtalálni és felelősen használni a tisztítószereket, a háztartási gépeket, és kitakarítani a szobáját. Amennyiben a feladatok elvégzéséhez kis korától kezdve dicséreteket csatoltunk, és a csemete megérezte az önálló munka nyújtotta örömet, tinédzserkorában is kisebb háborúkat indít ezen a fronton – legalábbis elméletileg...
És te mit gondolsz? A gyerek és a házimunka: Te fizetnél érte?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
