Az, hogy hosszú életet éljünk, legalább annyira foglalkoztatja az emberek többségét, mint az, hogy tartalmasat. Egy eldugott japán szigeten rájöhettek a titokra, mivel lakói akár 100 évig is élnek. Mit érdemes tanulnunk tőlük a hosszú élet reményében?
Okinava szigete első pillantásra semmiben sem különbözik a japán szigetcsoport többi tagjától. Az aprócska trópusi szigetet zöldellő fák lombkoronái terítik be, partját a Csendes-óceán türkizkék vizének hullámai mossák, és alig több mint egymillió embernek szolgál otthonául. Ebben még nincs is semmi különös, azonban
Okinava lakosai ötször akkora valószínűséggel töltik be a 100. életévüket, mint Japán többi lakója.
Mi a hosszú, örömteli élet titka a 100 évesek szigetének lakói szerint?
Okinava úgynevezett kék zónának számít, vagyis olyan területnek, ahol a legtovább élnek az emberek. A kék zónák felfedezése a 2000-es évek elején kezdődött, amikor különféle szakemberek (demográfusok, orvosok, statisztikusok) fogtak össze, hogy megtalálják a világ azon pontjait, ahol a lakosságszámhoz képest a legtöbb 100 éven felüli ember él. A japán szigeten kívül kék zóna még az amerikai kontinensen található Loma Linda (Kalifornia) és Nicoya (Costa Rica), valamint az Európában található Szardínia (Olaszország) és Ikaria (Görögország). Miben tér el az ezekben a zónákban élő emberek élete a miénktől?
Az egyik lehetséges magyarázat a táplálkozásban keresendő. Az okinavaiak étrendje zsírszegény, sószegény ételekből áll. Nagy mennyiségben fogyasztanak gyümölcsöket, zöldségeket, hüvelyekeset, tofut és algát. De nemcsak az ételeik minőségére fektetnek kiemelt hangsúlyt, hanem a mennyiségre is. Étkezésekkor betartják a „hara hachi bu” szabályt, vagyis azt a tanítást, amely szerint csak annyit érdemes ennünk, hogy 80 százalékban lakjunk jól.
A táplálkozás mellett legalább ugyanannyit nyom a latba, hogy a sziget településein mindösszesen pár ezer fő lakik, így ezeken a területeken nem kell tartanunk a nagyvárosi élettel járó stressztől, a zaj-, valamint a légszennyezéstől. Nem utolsósorban pedig a helyiek nagyon összetartó, szoros közösségekben élnek.
A közösség ereje
A pszichológiában régóta tudjuk, hogy a minket körülvevő személyek és a hozzájuk fűződő kapcsolatunk minősége jelentős hatást gyakorol az általános jóllétünkre. Gondoljunk csak bele, mekkora szerepe van a családunk és barátaink támogatásának, ha éppen nehéz időszakon megyünk keresztül.
A társas támasz az egyik legfontosabb erőforrás, amely segít átvészelnünk az életünk viharosabb szakaszait.
De nemcsak a rosszabb időszakokon lendíthetnek át minket, hanem rengeteg pozitív élményt is okozhatnak. Szeretetet, törődést, elfogadást, gondoskodást adnak. Mindezek pedig a mindannyiunkban megtalálható, mélyen belénk kódolt szükségleteink közé tartoznak.
A magány leépíti a testet és a szellemet is
Tehát azt már kijelenthetjük, hogy a hosszú élet nemcsak rajtunk, hanem a környezetünkben lévőkön is múlik (legalábbis az mindenképp számít, hogy minőségi kapcsolódásaink vannak-e velük). Azonban ugyanennyire fontos tisztában lennünk azzal, hogyan hat ránk a magány. A Nature szaklapban több mint 41, a magány hatásait vizsgáló kutatás eredményeit vetették össze, és lesújtó következtetésekre jutottak.
A magány nemcsak az életminőségünkre hat negatívan, de még az agyunk szerkezetét is befolyásolja.
Rontja az együttérzési képességünket, növeli az Alzheimer-kór és a demencia kialakulási kockázatát, hajlamosít a depresszióra és a szorongásra, sőt csökkenti a várható élettartamunkat is. Így tehát nemcsak a saját érdekünkben érdemes elkerülnünk a magányt, de idős szeretteinkre is fordítsunk kiemelt figyelmet, hogy megvédjük őket az elmagányosodástól.
Ha szeretnénk minél tovább élni, nem feltétlenül kell valamely kék zónába költöznünk, bár kalandvágyó olvasóink akár ezt is kipróbálhatják. Viszont akár itt a Kárpát-medencében is beépíthetjük a mindennapi életvitelünkbe a mértéktartó és kiegyensúlyozott táplálkozást, valamint a társas kapcsolataink megfelelő ápolását. És bár Magyarország valószínűleg sosem tartozik majd a kék zónák közé, csak rajtunk múlik, hogy mi megpróbáljuk-e kihozni a legtöbbet az életünkből, vagy sem.
A cikk szerzőjéről
Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.
