gondolatok 3 - Dívány

Hajnalban az ember agya néha tompa, főleg, ha ez az év első napfelkeltéje.

A szinglikérdést sokat boncolgattuk már, s nagyjából annyit lehetne filozofálni, moralizálni a témán, mint a „Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?” kérdéskörön.

Minél öregebbek vagyunk, annál többször hagyja el a szánkat a „ha még egyszer kezdhetném, …” című mondat, s különböző strófákkal egészítjük ki, mikor, mi hiányzik éppen az életünkből.

Már régóta tudom, hogy az alapvető problémája a mai embereknek az, túl sok idejük marad gondolkodni, s az élet működése mellett legtöbbször csak asszisztálunk.

Azért, hogy ne csak a brit tudósokról olvassunk, hanem hülye anyákról is (konkrétan rólam), gondoltam megosztom veletek hétvégi mulatozós élményemet, ami önmagában természetesen nem hírértékű esemény, talán csak tanulságos.

„ Szép az a ház, ahol a Násziványiék laknak.

Húsvétkor a pletyka, mint jó rágógumi, ami kitölti egyes családi, vagy egyéb társaságokban az űrt és nyúlik, meg beragad mindenhová, új dimenziókat nyit meg.

A szülő a gyerekét varázsszemmel nézi. Ettől megszépül a legványadtabb kislány is.

Lányom ballag az óvodából. De hát csak tegnap írattam be az oviba!

A szülőszobán csak a létszám van meg, a családi összetartást az évek szülik. És egyszer a gyerek sem zavar már minket, legalábbis a sajátunk.

A férfi csak úgy utazik szívesen, ha üres a csomagtér, különben papucsnak érzi magát. Az ideális utazás maximum két bőröndös, de még az is sok.

Childfree. Az angolok találták ki ezt a szót, hogy megkülönböztessék a tudatosan gyermeket nem vállalókat azoktól, akiknek valamilyen oknál fogva nem lehet.