gondolatok 2 - Dívány

Tegnap egy barátommal beszélgettem a női lét kérdéseiről.

A szombati anyanaplót azért kaptam, hogy legyen egy hely, ahol csak úgy filózgatok bele a világba.

Az elmúlt hetekben, napokban a szülést rágtuk csontig, végül is miről csámcsoghatunk mi, egy rakás nő együtt a tyúkólban, ugye? Na jó, egy csomó másról is, egy aspektusát azonban még nem rágtuk velőig: vajon ha apán múlna a szaporodás, üres lenne-e a föld? Nem régen ontotta ránk a bulvár, hogy lányt szült a férfivá operált nő , ami sokkal jobban hangzott volna, ha úgy írják, hogy lányt szült a férfi, de hát azt nem lehet.

A felnőtt emberek agyrágógumija sokszor egy bulvárlap, ami általában arra jó, hogy a wc-ben ne unjuk magunkat halálra, hiszen oda azért csak nem viszünk súlyos irodalmat.

„A semmi a minden, a minden az semmi, ahogy az első percben, csak úgy szabad szeretni.” (Gyurkovics Tibor: Örök) Hogy ez mennyire igaz, nem is tudjuk igazán, mint ahogy azt sem, hány elkótyavetyélt évet halmozunk fel magunk mögött egy rossz házassággal.

Amikor kinyitottam a fridzsiderajtót, egy kis zöld kéz nyúlt ki.

Vége a hosszú hétvégének, tele a fejem a családdal.

Figyelj, ezt most csak neked mondom halkan, neked, aki az irodában kávézol a monitor előtt, s álmosan olvasol, hiszen csak ketten vagyunk.

Vannak olyan napok, amikor a világunk atomjaira hull, szétzuhan, mi pedig a közepén csak pislogunk és nem vesszük fel a tempót.

„Ugyan már, véletlenül nem lehet teherbe esni!” Legyintek.

Az utóbbi időben sokszor olvastam, hogy milyen jó lenne egy férfi írását is olvasni, így úgy gondoltam, papírra, akarom mondani monitorra, vetem az Önöket is érintő gondolataimat.

Én azt gondolom magamról, hogy köztudottan nem vagyok egy szervilis alkat, ráadásul mások szenvedése csak erős érzelmi kötelék alatt hat meg, no meg persze, ha gyerekről és állatról van szó, értelmi és fizikai fogyatékosokról, vagy bárkiről, akit igaztalanul bántanak, főleg, ha az ellenfél az erősebb.