Az elmúlt hetekben, napokban a szülést rágtuk csontig, végül is miről csámcsoghatunk mi, egy rakás nő együtt a tyúkólban, ugye? Na jó, egy csomó másról is, egy aspektusát azonban még nem rágtuk velőig: vajon ha apán múlna a szaporodás, üres lenne-e a föld?
Nem régen ontotta ránk a bulvár, hogy lányt szült a férfivá operált nő , ami sokkal jobban hangzott volna, ha úgy írják, hogy lányt szült a férfi, de hát azt nem lehet. Miért? Mert olyan aztán tényleg nincs, hogy a pasi szül, sajnos. Ugye milyen kár? Mert ha ezt a nemes feladatot, mondjuk két gyerekenként átvállalná apa, egészen biztosan többen lennénk. Én például simán belemennék a harmadik gyerekbe, ha nem nekem kellene megszülnöm, de ugye más „karóját” verni a csalánba nem ér.
- Én biztosan nem szülnék- nyilatkozta a Remek Ember, akinek volt szerencséje két gyereket végignézni, ahogy kiverekedik magukat a szülőcsatornából.
No, akkor lehet, hogy mégsem lennénk többen, hanem kevesebben? Ezt a mondatocskát mindenesetre bátorkodtam elismerésnek is venni. Ki tudja, mi lenne az emberiséggel, ha tényleg a férfiakra hárulna a föld benépesítése, hiszen némely pasi képes egy náthától elhajolni a heverőn, míg a nők teherbírása ismert. Jól ki van ez találva, nem véletlenül a mi feladatunk, de álmodozni azért lehet. Mert ugye milyen kiszúrás, hogy a pasiknak az egészből az élvezet marad, mi meg majd meghalunk? S minő csavar, a nők nagy része mégsem válna meg az anyaságtól, minden kínjával együtt.
Kedves anyukák, nők, lányok, asszonyok, gondoljunk most azokra a férfiakra, akik falfehéren omlanak össze a szülőszobán és egy egész orvosi team támogatása kell ahhoz, hogy összeszedjék magukat a gyerek érkezésére. Kell nekünk ennél nagyobb elismerés? Jó, nyilván kéne, mondjuk félévente egy mondatban összefoglalva a nélkülözhetetlen mivoltunk, de hát ne legyünk olyan telhetetlenek!
Én például az utolsó percig reménykedtem, hogy valahogy csak megúszom, s talán megszüli helyettem a gyereket valaki. Az utolsó hetekben, minden SMS hangnál összerezzentem, hogy de jó lenne, ha arról kapnék üzenetet, hogy megszültem.
Ha már említettem a más izéjének a csalánosba veregetését, felmerült egy másik morális kérdés is. Hogy a Remek Embert nem űzhetem a szülőszobáig az tény, de mi van azokkal, akik tényleg csak szülnek, szülnek, mert édesapa nagy családot szeretne, pedig anyának tele van már az összes púpja az egésszel, de nincs kettőnél, háromnál megállás. Nos, az ő izéjüket jól beleverték a szúrós gazba, de hát a sok gyerek alapvetően jó dolog, s a mi anyai szívünket meglágyítja egy idő után minden. Mert jótékony homályba vész a gátmetsző olló hangja, a villámcsapás sújtotta derekunk, egy milliméteres lukon kipréselődő dinnye emléke, és még megannyi élmény. Valószínűleg ezt mind a fajfenntartás ösztönének köszönhetjük. És ugyan Nagy László versében teljesen másról van szó, én mégis állítom, hogy igen, mi visszük át a szerelmet a túlsó partra, amíg a génsebészet egyszer csak közbe nem szól…
