Tegnap egy barátommal beszélgettem a női lét kérdéseiről. Történetesen arról, hogy a nők a XXI. század globalizációs csapdájába kerültek, vagy pedig önmaguk genetikája okozza a belső feszültséget. Esetleg mindkettő? Kézenfekvő a kérdés, hogy miért nem elég nekik a család, a háztartás, a meleg fészek megteremtésének feladata csak úgy, mint ahogy évezredeken keresztül mindig is elég volt. Lehet ez akár kortünet is, s a saját szociális problémája a női társadalomnak, a férfiakat azonban ugyan úgy érinti, mint ahogy a nőket. Ugyanis a család összetartása hivatalosan a nő feladata még mindig, emancipáció ide, vagy oda, mégis, egyre inkább kicsúszik a talaj az erre „alkalmatlan” nők alól, akik az otthonteremtésből gyakorlatilag megbuktak.
Nem minden nőnek vannak világnézeti problémái, sokan vagyunk, sokfélék. Pont úgy, mint ahogy a férfiak is sokan vannak sokfélék, s mindenki mást akar. Az igények pedig nem mindig találkoznak, ami nemes egyszerűséggel szívás. Van, aki otthon metszegetné a virágait egész nap, s a legnagyobb örömöt az okozza neki, ha este megdicséri a család a főztjét, s nem vágyik egyébre, mint a családra. Ha ő egy olyan férfival akad össze, akinek attól kerek a világ, hogy otthon meleg fészek várja, s az asszony az ő háttérbázisa, akkor minden rendben van. De mi van, ha egy ilyen férfinak olyan nő jut, aki nyolctól este hétig dekkol az irodában, mert neki meg az kell?
Az is elgondolkodtató, hogy a karrierre vágyó nők valóban karrierre vágynak, vagy csak a megfelelési kényszer hajtja őket? Azok a nők, akik mindenhol meg akarnak felelni, otthon, a munkában, s mindent maguk akarnak csinálni, azok nem saját csapdájuk készítői, s nem lenne egyszerűbb a helyzetükért önmagukat okolni, egy egész társadalom helyett? Ez esetben a karrierista nő eredendő bűne csupán az, hogy mindent akar. Karriert, családot, s ezeket egyszerre jól csinálni nehéz. Mindemellett a karrierista nő nem csinál egyebet, mint önmegvalósít, kívülről azonban sokszor úgy tűnik, hogy széllel szemben pisil.
Ki merjük mondani, hogy a mai világ még mindig férfiközpontú? S ha igen, érdemes felszállni nekünk is a ringlisre? A karrierista nő meghatározás egyben megbélyegzés is, valamint elcsépelt. Az önmegvalósítás a piramis csúcsa, s sok nő a munkájában is szeret letenni valamit az asztalra. A kérdés csak az, hogy ezt ki várja el tőle, önmaga, vagy más. Lehet, hogy senki? A XXI. század lehetőségei szétzilálják a megszokott családmodelleket. Férfiak, ti mit vártok tőlünk? És mi?
