Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A férfi csak úgy utazik szívesen, ha üres a csomagtér, különben papucsnak érzi magát. Az ideális utazás maximum két bőröndös, de még az is sok.
Utazunk, hurrá, ilyenkor nyáron ez elő szokott fordulni más családoknál is, a szerencsésebbeknél legalábbis. Csomagolni is mindenki szokott, így némi fogalma azért lehet az olvasóinknak arról, hogy egy hosszabb út előtt milyen idegállapotban van az ember. Igen, üvöltősben, mert nem fér be a gumicsizma a bőröndbe, kimaradt a gyógyszeres csomag, a gyerekkönyvek miatt nem tudom becsatolni a zárat, és egyáltalán, reggel óta pakolunk be, aztán azzal a lendülettel ki, majd megint be, majd végül bejön a színre a „nagytudású” férj is, aki az első mondat után kiereszti belőlem az állatot. Ilyen hangulatban indulunk neki az utazásoknak.
Én csomagolok, vagyis szedem össze a cuccokat, miközben két gyerek próbálja újraértelmezni a bőröndben lévő dolgait, s egy férj akar arról meggyőzni, hogy a pakolás pont olyan, mint az ejtőernyő hajtogatás, minél kisebb, annál jobb, majd ő megmutatja. És mutatja is. Mert a férfiaknak valamilyen mániája lehet ez a kevés csomaggal utazás dolog, biztosan valami titkos macsó fogadalom: ha utazunk, egy fogkefe, némi ruha, aztán csókolom. S ja, hogy a gyereknek van egy halom nélkülözhetetlen dolga? Ez meg valami női hóbort lehet, mint a cipőmánia.
Viszonylag nagy autónk van, s azt a hiú ábrándot dédelgettem magamban mindig, hogy ezzel az autóval majd mindent elvihetek, amit csak akarok egy hosszabb nagymama-látogatás, vagy akár egy déli kempingezés alkalmával. Tévedtem. Van a pasikban egy balance, ami már a lakásba érve kibillen az egyensúlyából, ha mondjuk három csomagnál többet sikerült pakolni. Az ideális (muhaha, az ideális a farmerem hátsó zsebének telepakolása lenne) csomagolási mennyiség az egy nagy bőrönd, egy kis bőrönd és egy valamilyen tasak két pici, vagyis játszási gyerektatyóval. Hívjuk eztán ezt a kiindulási mennyiségnek. Ha véletlenül egy pakkal több készül, már zavar kerül az erőbe és a büszke férfi, aki nyilván hülyén érzi magát, amikor a sok csomagot hordja ki a kocsihoz (mert hát mi ő, nem málhás szamár!) már fel is vette a zord ábrázatot, s a jobban halló nők érzékelhetik a fogak között halkan kiszűrődő szitkokat. Miszerint már megint ennyi szart kell elvinni…és a folytatás is hasonló strófákkal tarkított.
Namármost, az ideális nő ezeket a mondatokat hagyja a füle mellett elsuhanni, én azonban kevésbé vagyok ideális, mert nem csak a sör nem áll meg a fejemen, de még vissza is beszélek, viszonylag gyakran. Így történhet meg, hogy a lila fejjel mászkáló pasast lekapom a tíz körméről, hogy mit puffog, igenis kell a doboz lego, mert a legkisebb most azzal szokott csak játszani. Arról pedig igazán nem tehetek, hogy a könyv, amit éppen olvasok, vastag és azért kell belőle kettő, mert két részes és az első részt pont a nyaralás alatt fogom kiolvasni. És igen, kell az összes ruha, mert mi van, ha esni fog és elázunk, vagy ha beüt a jégkorszak, esetleg kár történik az egyetlen elcsomagolt hosszú nadrággal? A nyári ruhák pedig persze, hogy kellenek, hiszen nyár van, lehet, hogy meg is kell valahol jelenni, akár többször is. Vagy mit csinálna ő a gyerekkel, ha minden ruhája koszos lenne, és nem tudna mit ráadni? Persze nem válaszol, de jobb is, mert pontosan látom a szemeiben, hogy mit. Nem sajtóképes gondolatokat sugall.
Szóval, ha több cucc csúszik be, elindul a szokásos játszma, mindenki tudja a dolgát, ki, mit mond kinek és mikor. A változás akkor áll be, amikor a pasi kiszúrja, hogy szatyrok is besikeredtek, ez olyan szintű bűncselekménynek számít az utazás világában, mintha fehér zoknit húznál körömcipőhöz. Ezért nem csak szűrt és halk szitkokat kapok, hanem az áru visszaszolgáltatását, „tessék, ezeket akkor te viszed”, így maradok magamra egy szatyor életmentő játékkal és kajával. Én azonban hős vagyok, s mindent kicipelek utána, a gyerekek hömpölyögnek utánunk, feltűnően vidámak, szerintem magukban röhögnek rajtunk, kívülről fújják a cirkuszt.
Amikor a kocsihoz érek, a sokktól nem tudok megszólalni, aztán meg de, ámbátor ez inkább üvöltés. Az utazótér üres. A nálam lévő két csomag vidáman elfér az ülésen, amit olyan undorral tesz be a Remek Ember, mintha nyers májat kellene furikáznia a napon. Kész, valami elszakadt bennem, s csak gyanítani tudom, hogy kamerák figyelnek, mert ez egy verseny, ki tud üresebb autóval messzebb menni, hosszabb időre. Mert ez csak egy férfi perverzió lehet, csak csomagtartóba cuccolunk, különben lebuktál, hogy meghajoltál az asszony csomagolástechnikája előtt. Papucs vagy. Egy camel férfi ugyanis üres autóban utazik, borostával és cigivel a szájában, a kalaptartón figyelő kockás takaró extra gáz.
Legközelebb te pakolsz, suttogom végül, pedig tudom, hogy nem, mert különben egy bugyival és pólóval nyaraljuk végig a tíz napot. Füstölög a kocsi, egészen a kanyarig. Aztán megint béke van.
