Articles tagged fotó
Világom
• 2022. 06. 11. 05:46
Nem tudtak enni adni nekik, inkább eladták a gyerekeiket
Minden idők egyik leghíresebb szociofotóján négy szomorú tekintetű kisgyerek ül egy ház bejárata előtti lépcsőn, édesanyjuk pedig szégyenkezve fordul el az objektív tekintetétől, ugyanis a gyepen egy nagy méretű tábla hirdeti: „4 children for sale, inquire within”, vagyis „4 gyerek eladó, érdeklődjön odabent”. Miért kényszerült hasonló drasztikus lépésre a képen látható asszony, kik voltak az eladósorba került gyerekek, és tényleg pénzért árulták őket? A kép hátterében meghúzódó történet legalább annyira tragikus, mint maga a fotó.
Világom
• 2022. 06. 04. 07:10
Megszökött az NDK-ból, mégis egész életében rettegésben élt a berlini falat átugró katona
A Német Demokratikus Köztársaság fővárosát, Kelet-Berlint és a Német Szövetségi Köztársasághoz tartozó Nyugat-Berlint elválasztó, ellenőrző pontokkal és védelmi zónákkal határolt betonfal 28 éven keresztül jelképezte Európa hidegháborús kettéosztottságát. A tűzparancs ellenére rengeteg NDK-polgár próbált a falon átjutva Nyugatra menekülni: az egyik leghíresebb, a fotótörténetbe is bevonult kísérlet egy fiatal határőr, Konrad Schumann nevéhez köthető, aki keresztülugrott a még épülő falon.
Világom
• 2022. 05. 28. 05:46
Így készült a világ legismertebb fényképe
Minden idők valószínűleg legismertebb fotója, melyet több milliárdan láttak szerte a világon, nem valamilyen fontos történelmi eseményt, személyt vagy meghökkentő jelenséget, hanem csupán egy zöldellő dombot ábrázol. Hol és milyen célra készült a Windows XP alapháttérképeként legendássá vált, számtalan mémet ihlető felvétel, valódi táj vagy fotómanipuláció látható rajta, és miként került a világ vezető szoftvercégének tulajdonába?
Világom
• 2022. 05. 21. 07:10
Az amerikai elnök mesét hallgatott, miközben országa támadás alatt állt
Sorozatunk előző részében a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás talán legfelkavaróbb riportfotóját vizsgáltuk meg közelebbről – ezúttal még mindig a 9/11-es sorsfordító napon maradunk, és egy másik ikonikussá vált felvételre vetünk alaposan pillantást, a helyszín azonban egy Manhattantől 2000 kilométernyire található floridai kisváros, Sarasota. Az Egyesült Államok elnöke itt, egy iskolai mesefelolvasás közben értesült róla, hogy országa támadás alatt áll.
Világom
• 2022. 05. 14. 06:26
400 méter magasból vetette ki magát a férfi a lángoló World Trade Centerből
A 2001. szeptember 11-én a New York-i World Trade Center ikertornyai ellen végrehajtott terrortámadás az egész nyugati világot megrázta, és egy csapásra véget vetett a ’90-es évek optimista elképzelésének, miszerint a hidegháború lezárultával tartós béke köszönthet bolygónkra. A végzetes napon készült sajtófotók közül nem a tornyok pusztulását, hanem egyetlen magányos ember halálugrását megörökítő kép kapta a legnagyobb publicitást és a legmegosztóbb véleményeket. De ki lehetett a rejtélyes férfi, aki több száz méter magasból kivetette magát a lángok martalékává váló épületből?
Világom
• 2022. 05. 07. 07:10
Tiltakozó akciójuk miatt megbélyegezték a két színes bőrű olimpikont
Napjainkban is rendkívül megosztó kérdés, mennyire elfogadott a sportolók részéről a nyílt politikai véleménynyilvánítás a versenyek során – a téma azonban nem új keletű, sőt, a leghíresebb/hírhedtebb hasonló esetre az 1968-as mexikóvárosi olimpián került sor, amikor két afroamerikai futó a feketék jogaiért tüntetve levegőbe emelt, ökölbe szorított kézzel vette át az érmet. Az esetről készült fotó bejárta a világsajtót, de pontosan mi is történt a dobogón?
Világom
• 2022. 05. 04. 07:10
Magyar rókáról készült fotók taroltak a Sony World Photography Awardson
Radisics Milán Vérteskozmán készített fotósorozata első díjat nyert a nemzetközi megmérettetés mellett a Magyar Sajtófotó Pályázaton is: a fotóstól megtudtuk, készül a következő sorozata is Roxyról.
Világom
• 2022. 04. 16. 05:45
Mit keresett Rákosi a búzamezőn?
Találj valakit, aki úgy néz rád, mint Rákosi Mátyás a búzakalászra – olvashatjuk az interneten a tréfás társkeresési tanácsot, mely ékes bizonyítéka, hogy a kommunista diktátorról készült propagandafelvétel, amin Rákosi éppen a búzatermést vizsgálgatja hatalmas áhítattal, a magyar fotótörténet egyik leghíresebb (vagy inkább hírhedtebb) alkotásának számít. De hogyan került Rákosi a búza közé, mennyit szépítettek a képen, és mi köze van a történethez az ország fitneszgurujának?
Világom
• 2022. 04. 23. 05:46
Alsónadrágban csempészték ki a kínai tankember sokkoló fotóját – Fénnyel írt történelem
Az egész világot sokkolta a felvétel, melyen egy fehér inget és farmernadrágot viselő, kezében szatyrot szorongató pekingi férfi a kínai kormány megtorló akciója elleni tiltakozásképp a feléje masírozó tankok menetoszlopa elé áll. Az 1989-ben történt egyszemélyes megmozdulást lencsevégre kapó amerikai fotóriporternek titokban kellett kicsempésznie a negatívokat a kommunista országból, a hősies tankember kiléte pedig mind a mai napig rejtély.
Világom
• 2022. 04. 09. 15:36
Tényleg a világ legelső fényképezőgépe van az interneten terjedő képen?
Régóta terjed az interneten egy különös fotó, melyen néhány öltönyös, kalapos figura egy magas állványzatra állított gigantikus, autóméretű fényképezőgéppel foglalatoskodik – a képaláírás szerint a felvétel a világ legelső fényképezőgépét ábrázolja, a posztolók pedig gyakran felteszik a kérdést: „Akkor vajon mivel készült a kép?”. A fotón valójában nem a legelső, hanem a valaha volt legnagyobb méretű fényképező látható, készítésének története pedig jóval izgalmasabb, mint gondolnánk.
Világom
• 2022. 04. 02. 06:26
Nemzeti hős lett a svéd asszony, aki kézitáskájával ütötte a nácikat
A szélsőséges ideológiákkal szemben nem csak politikai szózatokkal vagy tömeges demonstrációval lehet fellépni, olykor egy frappáns egyszemélyes gesztus is sokat mond. A ’80-as évek egyik legfrappánsabb sajtófotójaként vált ismertté a kép, melyen egy asszony kézitáskáját lendíti, hogy fejbe kólintsa egy neonáci tüntetés bőrfejű résztvevőjét – a vakmerő hölgyről később még szobor is készült, de ki volt ő, és miért ütött?
Világom
• 2022. 03. 31. 08:06
Vidám posztok háborús időkben: érzéketlenség, vagy pont erre van szükségünk?
Nagyon sajátos helyzet állt elő a világban. A háború miatt most szinte minden egyéb krízis és baj súlyát vesztette, a személyes problémáink eltörpülnek az ukrán emberek jelenlegi helyzetéhez képest. Így még azok is, akik eddig lelkesen posztoltak, és gyártották a különféle tartalmakat a közösségi oldalakra, egyre kevesebbszer teszik ezt. Hiszen kinek van most kedve az életét fotózgatni, amikor a szomszédban háború zajlik?