A szélsőséges ideológiákkal szemben nem csak politikai szózatokkal vagy tömeges demonstrációval lehet fellépni, olykor egy frappáns egyszemélyes gesztus is sokat mond. A ’80-as évek egyik legfrappánsabb sajtófotójaként vált ismertté a kép, melyen egy asszony kézitáskáját lendíti, hogy fejbe kólintsa egy neonáci tüntetés bőrfejű résztvevőjét – a vakmerő hölgyről később még szobor is készült, de ki volt ő, és miért ütött?
Döbbenten nézték a szkinhedek, amint fejbe kólintják társukat
A híres felvétel 1985. április 13-án készült a Svédország déli részén található Växjö kisvárosban, ahová aznapra gyűlést hirdetett a svéd kommunista párt: a megmozdulással szemben ellentüntetésre vonult ki az Északi Birodalom Párt nevű neonáci szervezet egy kisebb csoportja, akik már a baloldali rendezvény kezdete előtt balhézni kezdtek a belvárosban. Hans Runesson, a Dagens Nyheter napilap fotóriportere is az utcán volt, hogy dokumentálja a sajtó számára a történéseket: miközben a vonuló neonácikat leste, egy furcsa, kis termetű asszonyra lett figyelmes, aki egyszer csak felemelte kézitáskáját, és fejbe kólintott egy nálánál jóval nagyobb, zászlót cipelő, bomberdzsekis szkinhedet.
Runesson a lehető legjobb pillanatban exponált fényképezőjével, a szerencsésen elkapott kép tökéletesen ábrázolja az indulattól felhevült nőt és mit sem sejtő áldozatát, miközben a körülöttük vonuló neonácik döbbenten bámulják az akciót: a szituáció abszurditása és a szereplők gesztusai nevetségessé teszik a gyűlöletideológia képviselőit. A fotót másnap lehozta a Dagens Nyheter, tőlük néhány brit újság is átvette, hamarosan Svédország-szerte parázs vitákat generált, a kézitáskás támadó pedig a náciellenes ellenállás jelképe lett, kvázi nemzeti ikonná avanzsált – Runesson alkotását megválasztották az év legjobb svéd sajtófotójának, később pedig elnyerte a 20. század legkiválóbb riportképe titulust a Svéd Fotográfiai Társaságtól.
Néhány évre rá öngyilkos lett a hőssé vált asszony
A képen szereplő hölgy kilétét szándékosan titokban tartották, nehogy a neonáci szervezetek bosszúból tettlegességet kövessenek el vele szemben – csak évtizedekkel később, 2014-ben derült fény az akkor már régen elhunyt asszony, a lengyel-zsidó származású Danuta Danielsson személyazonosságára. A nő a fotón ugyan jóval idősebbnek tűnik, a valóságban csupán 38 éves volt, amikor Runesson lencsevégre kapta: svéd férjével a ’80-as évek elején ismerkedett meg egy lengyelországi dzsesszfesztiválon, hamarosan pedig követte őt nyugatra, a csendes, kies Växjőbe. Nem véletlen, hogy Danielsson (lánykori nevén Danuta Seń) ellenséges érzelmeket táplált a neonáci eszmével szemben, édesanyját ugyanis a vészkorszakban az auschwitzi (más források szerint a majdaneki) koncentrációs táborba deportálták, de túlélte a borzalmakat, és épségben tért haza családjához.
Ő maga súlyos depresszióval és mentális zavarokkal küzdött, ismerősei szerint gyakran beszélt magában, és kiabált rá emberekre az utcán, ugyanakkor azt állította, a fotón megörökített pillanatban teljesen beszámítható állapotban volt, és önszántából cselekedett. Többször is beutalták pszichiátriai intézetbe, állapota mégis folyamatosan romlott, három évvel a híres fotót követően, 1988-ban önkezével vetett véget életének: leugrott a växjői víztorony tetejéről. A felvétel másik főszereplőjét, Seppo Seluskát később egy zsidó származású, homoszexuális férfi meggyilkolásának vádjával letartóztatták, bűnösnek találták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
A híres fotó születésének harmincadik évfordulóján egy helyi szobrászművész, Susanna Arwin úgy döntött, életnagyságú alkotással tiszteleg Danielsson előtt: a szobrot Växjőben szerette volna kiállíttatni, a városi tanács azonban megvétózta a tervet, mivel úgy vélték, erőszakra buzdíthat egy efféle mű; a néhai asszony rokonai szintén ellene voltak a szobor ötletének, tiszteletlenségnek érezték ugyanis ebben a pózban közszemlére állítani őt. A műalkotást végül a közismert svéd szállodamágnás és baloldali aktivista, Lasse Diding vásárolta meg, és állította ki saját villája kertjében, a nyugat-svédországi Varbergben.
