A (nem is olyan távoli) múltban akár mai szemmel jelentéktelennek tűnő kihágásokért is brutális kínzásnak és halálnak vetették alá a szerencsétlen vétkeseket – a National Geographic magazin fotósa alig több mint száz évvel ezelőtt egy mongol asszony barbár haláltusájával szembesült a sivatag közepén.
Az Index két munkatársát is díjazták az idei, immár 42. alkalommal megrendezett Magyar Sajtófotó pályázaton. A Képriport és a Mindennapi élet kategóriában elért két harmadik helyezés nem csupán a fotósok, hanem egyúttal az Index fotórovata által végzett munka elismerése is.
Az igazán tehetséges fotósok ösztönszerűen tudják, hogyan kapják el a kínálkozó pillanatot, és az iróniának, a fekete humornak sincsenek híján: az 1930-as évek gazdasági világválságának egyik leghíresebb szociofotója mindkettőre kiváló példa. Margaret Bourke-White, az egyik első és legkiválóbb női fotóriporter híressé vált képe az amerikai álom koncepciójának kiforgatásával sokkolta a közönséget.
Az Egyesült Államok menekültpolitikája hosszú évtizedek óta viták tárgya, ahogyan a közeli kommunista szigetországgal, Kubával való viszony is gyakran élesedett komolyabb konfliktussá az elmúlt hat évtizedben. Az ezredforduló környékének legvitásabb ügye egy hatéves kisfiú kapcsán robbant ki; a kis Eliánról készült Pulitzer-díjas fotó alaposan megosztotta a közvéleményt.
1954. április 2. reggelén John Gaunt, a Los Angeles Times fotóriportere tengerparti háza teraszán heverészett, amikor váratlanul kiáltásokat hallott. Azonnal felkapta a fényképezőjét, és az elkeseredett hangok nyomába eredt – nem is sejtette, hogy durva családi tragédia szemtanúja, nem sokkal később pedig a Pulitzer-díj tulajdonosa lesz.
Kolumbia történetének legpusztítóbb természeti katasztrófája, a Nevado del Ruíz vulkán kitörése 23 ezer ember életét oltotta ki 1985 novemberében, köztük egy 13 éves lányét, Omayra Sánchezét, akinek haláltusáját napokon keresztül közvetítette a televízió, a róla készült fénykép pedig elnyerte a World Press Photo pályázat fődíját. Az eset komoly vitákat generált világszerte, vajon mennyire etikusan tálalja a hasonló tragikus eseményeket és azok szereplőit a gyakran hírhajhász média.
Fürdőruhás turistapár üldögél zavartalanul, napernyőjük árnyékában a spanyol tengerparton, miközben alig néhány méterre tőlük egy afrikai menekült holtteste fekszik a homokban – a felkavaró fénykép alkotója, a Pulitzer-díjas Javier Bauluz fotóriporter heves támadások kereszttüzébe került, többen azt állították, a fotó manipulált, szándékos félrevezetés eredménye. Mi az igazság?
Az 1980-as évi Pulitzer-díjak kiosztásakor korábban sohasem látott, meglepő dolog történt: a legjobb riportfotónak járó elismerést a zsűri ismeretlen szerzőnek ítélte oda, mely döntésnek jelentős oka volt. A nyertes felvétel egy iráni tömeges kivégzést ábrázolt, nyíltan leleplezve Khomeini ajatollah rendszerének kegyetlenségét, szerzője pedig a lehetséges megtorlástól tartva nem vállalhatta személyazonosságát – kilétére csak évtizedekkel később, alapos nyomozásnak köszönhetően derült fény.
A háborúk civil és gyermekáldozatainak tragédiáját több megrázó fotó is megörökítette az elmúlt 150 évben, kevés váltott ki azonban akkora felháborodást, mint a Sanghaj japán bombázása közben lencsevégre kapott, súlyos égési sebektől ordító kisgyerek képe – a felvételt a japán nacionalisták hamisítványnak kiáltották ki, készítőjének fejére pedig mai értéken 1 millió dolláros vérdíjat tűztek ki.
Az 1980-as években a világszerte tomboló AIDS/HIV vírusra a közvélemény jelentős része a homoszexuálisok, a kábítószerfüggők és az afrikai szegények „pestiseként” tekintett, a betegségben szenvedőket pedig gyakran megbélyegezték – ezen a felfogáson változtatott gyökeresen egy sokkoló erejű, díjnyertes és botrányokat kiváltó fotó, mely halálos ágyán, krisztusi pózban ábrázol egy fiatalembert, David Kirbyt az AIDS végső stádiumában.
Minden idők egyik leghíresebb szociofotóján négy szomorú tekintetű kisgyerek ül egy ház bejárata előtti lépcsőn, édesanyjuk pedig szégyenkezve fordul el az objektív tekintetétől, ugyanis a gyepen egy nagy méretű tábla hirdeti: „4 children for sale, inquire within”, vagyis „4 gyerek eladó, érdeklődjön odabent”. Miért kényszerült hasonló drasztikus lépésre a képen látható asszony, kik voltak az eladósorba került gyerekek, és tényleg pénzért árulták őket? A kép hátterében meghúzódó történet legalább annyira tragikus, mint maga a fotó.
A Német Demokratikus Köztársaság fővárosát, Kelet-Berlint és a Német Szövetségi Köztársasághoz tartozó Nyugat-Berlint elválasztó, ellenőrző pontokkal és védelmi zónákkal határolt betonfal 28 éven keresztül jelképezte Európa hidegháborús kettéosztottságát. A tűzparancs ellenére rengeteg NDK-polgár próbált a falon átjutva Nyugatra menekülni: az egyik leghíresebb, a fotótörténetbe is bevonult kísérlet egy fiatal határőr, Konrad Schumann nevéhez köthető, aki keresztülugrott a még épülő falon.
