„A díj azt üzeni, szakmailag jó az irány, amerre tartunk”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Index két munkatársát is díjazták az idei, immár 42. alkalommal megrendezett Magyar Sajtófotó pályázaton. A Képriport és a Mindennapi élet kategóriában elért két harmadik helyezés nem csupán a fotósok, hanem egyúttal az Index fotórovata által végzett munka elismerése is.

A Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) által évente kiírt Sajtófotó pályázatra a hazai és határon túli magyar sajtó munkatársai önkéntesen pályázhatnak több kategóriában is, az előző évben készült munkáikkal. Az Index két fotósát, Németh Katát és Szollár Zsófit idén nevezték be először a megmérettetésre, melyen mindketten sikerrel jártak. Hogy mit jelentenek ezek a díjak kollégáinknak, arról Katát és Zsófit, valamint az Index fotórovatának vezetőjét, Kaszás Tamást kérdeztük.

Mi alapján választották ki, hogy mely fotókkal mérettetik meg magukat a szerkesztőség fotósai a MÚOSZ Sajtófotó pályázatán?

Kaszás Tamás (K. T.): Miután a fotósok átnézték a tavalyi évben készült munkáikat, ők döntöttek arról, hogy milyen pályamunkával neveznek be. Volt, aki több anyaggal pályázott, de volt olyan is, csak egyetlen kategóriában indult. Ez attól is függ, hogy egy-egy fotós mennyire szeretné megmérettetni az anyagait, illetve attól is, hogy mennyi mindent és mit fotózott az adott évben. Miután az Index egy hírportál, igen sok eseményen ott vagyunk, hogy tudósítsunk, így alapvetően volt miből válogatnunk a pályázatra.

A díjnyertes fotósorozat egy jellegzetes képe a levegőbe emelkedő fenyőfa
Fotó: Németh Kata

Volt már példa arra máskor is, hogy a mostanihoz hasonló szép eredményt értek el a fotósszakma egyik rangos megmérettetésén, a Sajtófotó pályázaton az Index munkatársai?

K. T.: Újjáalakult rovatunk életében ez az első olyan eset, amikor a fotósaink az említett pályázaton díjat nyertek. Az elért két harmadik helyezés mindenképpen egy nagyon jó szakmai visszajelzés mind a fotósaink, mind pedig a rovat és a szerkesztőség számára is.

Idézőjel ikon

Alapvetően azt üzeni, jó úton járunk, szakmailag jó az irány, amerre tartunk.

Természetesen fontos megemlíteni, hogy korábban az Index fotósai sok szakmai elismerésben részesültek.

Mi alapján választottátok ki azokat a fotókat, amelyekkel végül beneveztetek a pályázatra?

Németh Kata (N. K.): Amikor elkezdtem válogatni, nem tudtam, hogy végül mi mellett döntök majd, hiszen nem úgy készültek a tavalyi fotók, hogy azokkal majd valamilyen pályázaton indulni szeretnék. Nekem ez volt az első szakmai pályázatom, amin részt vettem. Én az ország karácsonyfájáról készült átfogó anyaggal neveztem. A képsorozatom ott indul, ahol a fát kivágták, Hajdúszoboszlón, és a történet Budapesten ér véget, ahol a Kossuth téren felállították a karácsonyfát. A fotózás másfél-két hetet vett igénybe, de jóval előtte elkezdtem már a szervezést, így a munka csaknem két hónapig tartott.

Galéria ikon

10

Galéria: Negyven évesen költözött Budapestre, hiányozni fog családjának
Fotó: Németh Kata / Index / Index

Szollár Zsófia (Sz. Zs.): Én 15-20 pályaművel indultam, mert több kategóriába is beneveztem, végül képriportban lettem harmadik a „Tanár nélkül nincs jövő” című sorozatommal, ami a tavalyi tanártüntetéseken készült. Igyekeztem ott lenni szinte minden demonstráción, mert szerettem volna ebből egy nagyobb anyagot készíteni. Egyrészt azért, mert aktuális volt, másrészt pedig azért, mert tavaly ez volt az egyik legégetőbb téma itthon. Ettől függetlenül a sorozat nem a Sajtófotó pályázatra készült, nem amiatt fotóztam az eseményeket, csupán azt szerettem volna, ha egy ilyen aktuális témáról van egy kerek egész anyagom.

Emlékeztek arra, hogy amikor a díjazott fotókat készítettétek, milyen szempontok szerint dolgoztatok? Volt kiforrott koncepciótok, vagy hagytátok, hogy sodorjanak az események?

N. K.: Egy olyan esetben, mint amilyen ennek a karácsonyfának az elmesélése volt, előre eltervezem, hogy mit szeretnék megmutatni, és ennek megfelelően építem fel az anyagot. Ebben az esetben is tudtam, hogy mindenképpen szeretném megmutatni azokat az arcokat, akikhez ez a fa hosszú évekig tartozott. Mindenképpen fontos, és talán a legfontosabb pillanat az volt, amikor a fenyőt kiemelték, éppen ezért erre a képre nagyon rákészültem, és előre elterveztem, hogy melyik szögből lehet jól fotózni. Persze számoltam azzal, hogy végül borulhat is az egész terv, de igyekeztem a lehető legjobban felkészülni, hogy minél személyesebbé tudjam tenni a történéseket. Nagyjából sikerült is azokat a képeket elkészíteni, amiket szerettem volna.

Németh Kata a pozitív üzeneteket tartalmazó riportfotózást szereti
Fotó: Kaszás Tamás

Sz. Zs.: Az én esetemben nem igazán lehetett felkészülni arra, hogy mi fog történni, hogyan alakul a tüntetés, ennek ellenére úgy gondolom, összességében sikerült összeraknom azt a sorozatot, amit szerettem volna, amit elképzeltem.

Idézőjel ikon

Minden eseményre úgy megyek oda, hogy az jár a fejemben, én most azért vagyok itt, hogy erről tudósítsak.

Ilyenkor mindig arra törekszem, hogy a képeimmel el tudjam mesélni, hogy mi történik.

Az Indexnél, a szerkesztőség munkájának jellegéből adódóan nyilván különféle fotóstémát, feladatot kaptok, de biztosan van olyan, amit a legszívesebben fotóztok. Nektek mi a kedvenc fotós műfajotok?

N. K.: Alapvetően a hosszabb távú, mélyebb, riportos, pozitív üzeneteket hordozó témákat szeretem. Szeretek olyan témákat bemutatni, melyeket nem feltétlenül ismer mindenki, vagy sokan kíváncsiak lennének rá.

Galéria ikon

10

Galéria: „Tanár nélkül nincs jövő!”
Fotó: Szollár Zsófi / Index / Index

Sz. Zs.: Engem most leginkább a sportfotózás érdekel, főleg azóta, hogy ott lehettem az atlétikai világbajnokságon. A sportfotózás egy nagyon mozgalmas munka, mozgalmasabb, mint bármi más. Nagyon oda kell figyelni, és koncentrálni kell, ami engem nagyon magával visz, és igazán feltölt. A hosszabb távú projekteket én is szeretem, de ezeket most egy kicsit félretettem.

A fotózás a munkátok, de vajon mennyire része a mindennapi életeteknek? Ha nincs nálatok a fényképezőgép, akár a telefonotokkal is készítetek néhány képet, ha láttok egy-egy érdekes témát?

N. K.: Erre most az lenne a helyes válasz, hogy mindig nálam van a gép, de egyébként tényleg így van. Azzal szoktam viccelődni, hogy én a fényképezőgéppel alszom, de ha ügyeletes napom van, vagy tudom, hogy van valami a levegőben, akkor én akár a boltba is magammal viszem a kamerát, mert szeretek naprakész lenni.

Idézőjel ikon

Ebből adódóan szabadidőmben is folyamatosan fotózom, sokszor épp a telefonommal, szinte megállás nélkül mindent megörökítek.

Sz. Zs.: Én is hasonlóképpen működöm, és most már egyre gyakrabban előveszem én is a telefont, ha valamilyen érdekes eseményt, dolgot vagy személyt látok, holott korábban inkább elsétáltam mellettük, ha nem volt nálam gép. Bár a telefon nem olyan, mint a fényképezőgép, ami nagyon sokszor hiányzik is, ha nincs velem, amikor épp kellene, de szerencsére ma már az okostelefonokkal is elég jó képeket lehet készíteni.

Szollár Zsófi megtalálta helyét az Index szerkesztőségének fotórovatánál
Fotó: Kaszás Tamás

Tamás elmondta, hogy mit jelent a szerkesztőségnek a díjatok, de mit jelent nektek személy szerint a fotósszakma elismerése?

Sz. Zs.: Nekem egy nagyon kellemes visszaigazolás volt, hogy az idei szakmai zsűri egy harmadik helyezéssel értékelte az anyagomat. Nagyon boldog voltam, mert nekem ez az első ilyen díjam, hiszen valójában még eléggé pályakezdő vagyok.

N. K.: Engem ez a díj mindenképpen arra inspirál, hogy folytassam azt a munkát, amit elkezdtem. Én mindössze másfél éve fotózom riportot, korábban az egyetemen divatszakon végeztem, így nekem elképesztő nagy változást hozott az Indexnél eddig eltöltött idő. A díj több mindenre visszaigazolás. Egyrészt arra, hogy jó helyre kerültem, nagyon sok mindent kaptam itt, továbbá visszaigazolás arra is, hogy volt értelme belevágni a riportfotózásba. Harmadrészt a díj azt is megmutatja, hogy jó a szakmai irány, amerre tartok.

Láttad már befőttesüvegben a naprendszer legnagyobb égitestjét, és evőpálcikával felcsippenteni egy szénaboglyát? Ha nem, hát most mindkét optikai illúziót megmutatjuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.