Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Index két munkatársát is díjazták az idei, immár 42. alkalommal megrendezett Magyar Sajtófotó pályázaton. A Képriport és a Mindennapi élet kategóriában elért két harmadik helyezés nem csupán a fotósok, hanem egyúttal az Index fotórovata által végzett munka elismerése is.
A Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) által évente kiírt Sajtófotó pályázatra a hazai és határon túli magyar sajtó munkatársai önkéntesen pályázhatnak több kategóriában is, az előző évben készült munkáikkal. Az Index két fotósát, Németh Katát és Szollár Zsófit idén nevezték be először a megmérettetésre, melyen mindketten sikerrel jártak. Hogy mit jelentenek ezek a díjak kollégáinknak, arról Katát és Zsófit, valamint az Index fotórovatának vezetőjét, Kaszás Tamást kérdeztük.
Mi alapján választották ki, hogy mely fotókkal mérettetik meg magukat a szerkesztőség fotósai a MÚOSZ Sajtófotó pályázatán?
Kaszás Tamás (K. T.): Miután a fotósok átnézték a tavalyi évben készült munkáikat, ők döntöttek arról, hogy milyen pályamunkával neveznek be. Volt, aki több anyaggal pályázott, de volt olyan is, csak egyetlen kategóriában indult. Ez attól is függ, hogy egy-egy fotós mennyire szeretné megmérettetni az anyagait, illetve attól is, hogy mennyi mindent és mit fotózott az adott évben. Miután az Index egy hírportál, igen sok eseményen ott vagyunk, hogy tudósítsunk, így alapvetően volt miből válogatnunk a pályázatra.
Volt már példa arra máskor is, hogy a mostanihoz hasonló szép eredményt értek el a fotósszakma egyik rangos megmérettetésén, a Sajtófotó pályázaton az Index munkatársai?
K. T.: Újjáalakult rovatunk életében ez az első olyan eset, amikor a fotósaink az említett pályázaton díjat nyertek. Az elért két harmadik helyezés mindenképpen egy nagyon jó szakmai visszajelzés mind a fotósaink, mind pedig a rovat és a szerkesztőség számára is.
Alapvetően azt üzeni, jó úton járunk, szakmailag jó az irány, amerre tartunk.
Természetesen fontos megemlíteni, hogy korábban az Index fotósai sok szakmai elismerésben részesültek.
Mi alapján választottátok ki azokat a fotókat, amelyekkel végül beneveztetek a pályázatra?
Németh Kata (N. K.): Amikor elkezdtem válogatni, nem tudtam, hogy végül mi mellett döntök majd, hiszen nem úgy készültek a tavalyi fotók, hogy azokkal majd valamilyen pályázaton indulni szeretnék. Nekem ez volt az első szakmai pályázatom, amin részt vettem. Én az ország karácsonyfájáról készült átfogó anyaggal neveztem. A képsorozatom ott indul, ahol a fát kivágták, Hajdúszoboszlón, és a történet Budapesten ér véget, ahol a Kossuth téren felállították a karácsonyfát. A fotózás másfél-két hetet vett igénybe, de jóval előtte elkezdtem már a szervezést, így a munka csaknem két hónapig tartott.
Szollár Zsófia (Sz. Zs.): Én 15-20 pályaművel indultam, mert több kategóriába is beneveztem, végül képriportban lettem harmadik a „Tanár nélkül nincs jövő” című sorozatommal, ami a tavalyi tanártüntetéseken készült. Igyekeztem ott lenni szinte minden demonstráción, mert szerettem volna ebből egy nagyobb anyagot készíteni. Egyrészt azért, mert aktuális volt, másrészt pedig azért, mert tavaly ez volt az egyik legégetőbb téma itthon. Ettől függetlenül a sorozat nem a Sajtófotó pályázatra készült, nem amiatt fotóztam az eseményeket, csupán azt szerettem volna, ha egy ilyen aktuális témáról van egy kerek egész anyagom.
Emlékeztek arra, hogy amikor a díjazott fotókat készítettétek, milyen szempontok szerint dolgoztatok? Volt kiforrott koncepciótok, vagy hagytátok, hogy sodorjanak az események?
N. K.: Egy olyan esetben, mint amilyen ennek a karácsonyfának az elmesélése volt, előre eltervezem, hogy mit szeretnék megmutatni, és ennek megfelelően építem fel az anyagot. Ebben az esetben is tudtam, hogy mindenképpen szeretném megmutatni azokat az arcokat, akikhez ez a fa hosszú évekig tartozott. Mindenképpen fontos, és talán a legfontosabb pillanat az volt, amikor a fenyőt kiemelték, éppen ezért erre a képre nagyon rákészültem, és előre elterveztem, hogy melyik szögből lehet jól fotózni. Persze számoltam azzal, hogy végül borulhat is az egész terv, de igyekeztem a lehető legjobban felkészülni, hogy minél személyesebbé tudjam tenni a történéseket. Nagyjából sikerült is azokat a képeket elkészíteni, amiket szerettem volna.
Sz. Zs.: Az én esetemben nem igazán lehetett felkészülni arra, hogy mi fog történni, hogyan alakul a tüntetés, ennek ellenére úgy gondolom, összességében sikerült összeraknom azt a sorozatot, amit szerettem volna, amit elképzeltem.
Minden eseményre úgy megyek oda, hogy az jár a fejemben, én most azért vagyok itt, hogy erről tudósítsak.
Ilyenkor mindig arra törekszem, hogy a képeimmel el tudjam mesélni, hogy mi történik.
Az Indexnél, a szerkesztőség munkájának jellegéből adódóan nyilván különféle fotóstémát, feladatot kaptok, de biztosan van olyan, amit a legszívesebben fotóztok. Nektek mi a kedvenc fotós műfajotok?
N. K.: Alapvetően a hosszabb távú, mélyebb, riportos, pozitív üzeneteket hordozó témákat szeretem. Szeretek olyan témákat bemutatni, melyeket nem feltétlenül ismer mindenki, vagy sokan kíváncsiak lennének rá.
Sz. Zs.: Engem most leginkább a sportfotózás érdekel, főleg azóta, hogy ott lehettem az atlétikai világbajnokságon. A sportfotózás egy nagyon mozgalmas munka, mozgalmasabb, mint bármi más. Nagyon oda kell figyelni, és koncentrálni kell, ami engem nagyon magával visz, és igazán feltölt. A hosszabb távú projekteket én is szeretem, de ezeket most egy kicsit félretettem.
A fotózás a munkátok, de vajon mennyire része a mindennapi életeteknek? Ha nincs nálatok a fényképezőgép, akár a telefonotokkal is készítetek néhány képet, ha láttok egy-egy érdekes témát?
N. K.: Erre most az lenne a helyes válasz, hogy mindig nálam van a gép, de egyébként tényleg így van. Azzal szoktam viccelődni, hogy én a fényképezőgéppel alszom, de ha ügyeletes napom van, vagy tudom, hogy van valami a levegőben, akkor én akár a boltba is magammal viszem a kamerát, mert szeretek naprakész lenni.
Ebből adódóan szabadidőmben is folyamatosan fotózom, sokszor épp a telefonommal, szinte megállás nélkül mindent megörökítek.
Sz. Zs.: Én is hasonlóképpen működöm, és most már egyre gyakrabban előveszem én is a telefont, ha valamilyen érdekes eseményt, dolgot vagy személyt látok, holott korábban inkább elsétáltam mellettük, ha nem volt nálam gép. Bár a telefon nem olyan, mint a fényképezőgép, ami nagyon sokszor hiányzik is, ha nincs velem, amikor épp kellene, de szerencsére ma már az okostelefonokkal is elég jó képeket lehet készíteni.
Tamás elmondta, hogy mit jelent a szerkesztőségnek a díjatok, de mit jelent nektek személy szerint a fotósszakma elismerése?
Sz. Zs.: Nekem egy nagyon kellemes visszaigazolás volt, hogy az idei szakmai zsűri egy harmadik helyezéssel értékelte az anyagomat. Nagyon boldog voltam, mert nekem ez az első ilyen díjam, hiszen valójában még eléggé pályakezdő vagyok.
N. K.: Engem ez a díj mindenképpen arra inspirál, hogy folytassam azt a munkát, amit elkezdtem. Én mindössze másfél éve fotózom riportot, korábban az egyetemen divatszakon végeztem, így nekem elképesztő nagy változást hozott az Indexnél eddig eltöltött idő. A díj több mindenre visszaigazolás. Egyrészt arra, hogy jó helyre kerültem, nagyon sok mindent kaptam itt, továbbá visszaigazolás arra is, hogy volt értelme belevágni a riportfotózásba. Harmadrészt a díj azt is megmutatja, hogy jó a szakmai irány, amerre tartok.
Láttad már befőttesüvegben a naprendszer legnagyobb égitestjét, és evőpálcikával felcsippenteni egy szénaboglyát? Ha nem, hát most mindkét optikai illúziót megmutatjuk.
