Nagy vitákat gerjesztett a fotó a szülőkről, akiknek elsodorta a gyermekét az óceán

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1954. április 2. reggelén John Gaunt, a Los Angeles Times fotóriportere tengerparti háza teraszán heverészett, amikor váratlanul kiáltásokat hallott. Azonnal felkapta a fényképezőjét, és az elkeseredett hangok nyomába eredt – nem is sejtette, hogy durva családi tragédia szemtanúja, nem sokkal később pedig a Pulitzer-díj tulajdonosa lesz.

Kiáltásokat hallott, a tengerpartra sietett

A 29 éves Gaunt, aki a második világháború idején az amerikai légierőnél szolgált, majd zoológiából szerzett diplomát, 1950-től dolgozott fotóriporterként a Los Angeles-i napilapnál; leginkább éjszaka készített felvételeket, gyakran éjjeli 3-4 óra körül tért nyugovóra, így a délelőttöket főként pihenéssel töltötte a Los Angeles agglomerációjához tartozó Hermosa Beachen található tengerparti otthonában. Így történt az említett, nyugalmasnak indult péntek reggelen is, amikor Gaunt pihenését váratlan felfordulás szakította félbe.

A fiatal fotós az egyik szomszédja kiabálására lett figyelmes – „Valami baj történt a parton!” –, mire úrrá lett rajta kíváncsi természete, magához vette Rolleiflex fényképezőgépét, és azonnal a helyszínre sietett. A parton egy fiatal pár – Mr. és Mrs. John McDonald – kapaszkodtak egymásba feldúltan, a sírás határán, a férfi nyugtatni próbálta feleségét, de ő maga sem tudta leplezni kétségbeesését. A pár testbeszéde mindent elárult, Gaunt azonnal jó sztorit szimatolt, és kb. 60 méter távolságból teleobjektív segítségével négy drámai hangulatú fotót készített kettejükről, háttérben a magas hullámokat verő óceánnal.

John Gaunt (1924–2007) híres képével (középen) a Pulitzer-díj elnyerését követően
Fotó: Rare Historical Photos

A fotós csak a képek elkészültét követően tudta meg, mi is történt: a házaspár 19 hónapos kisfia, Michael egy óvatlan pillanatban kiszökött a kertkapun, és a tenger felé vette az irányt, a sekély vízben sétálgatott, amikor egy felcsapó hullám váratlanul elragadta őt. A kétségbeesett szülők semmi mást nem tehettek, csak vártak és reménykedtek, néhány órával később azonban a tenger másfél kilométerrel odébb partra mosta Michael élettelen tetemét. A borzalmas tragédia sokkolta Gauntot, aki akkoriban már házas és egy hároméves kislány édesapja volt, és ugyan nem ismerte személyesen McDonaldékat, több közös ismerőse is volt velük.

Egész életében kísértette a gyermek tragédiája

Sokáig töprengett rajta, vajon publikáltassa-e a képeket, végül riporter énje legyőzte a sokkolt apai ént, és másnap reggel bevitte az előhívott negatívokat a Los Angeles Times szerkesztőségébe – a négy felvétel közül a legdrámaibbnak ítélt az újság címlapján jelent meg. A fotó gyorsan híressé vált és vitákat is generált, vajon mennyire etikus hasonló pillanatokat lencsevégre kapni egy riporternek. A viták ellenére a Pulitzer-díjat odaítélő bizottság megrendítőnek és mélységesen meghatónak nevezte Gaunt alkotását, mely elnyerte az év legjobb sajtófotójának járó elismerést.

A 2007-ben elhunyt Gaunt számára hírnevet és karrierje igazi beindulását jelentette a rangos elismerés, azonban – lánya elmondása szerint – sosem tudta igazán túltenni magát az aznap reggel átélteken, és furdalta a lelkiismeret a kétes módon szerzett elismerés miatt.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.