A (nem is olyan távoli) múltban akár mai szemmel jelentéktelennek tűnő kihágásokért is brutális kínzásnak és halálnak vetették alá a szerencsétlen vétkeseket – a National Geographic magazin fotósa alig több mint száz évvel ezelőtt egy mongol asszony barbár haláltusájával szembesült a sivatag közepén.
A második világháború európai végének egyik legnagyobb hatású fotója egy alig kamaszkorba lépett, egyenruhás német katonafiút ábrázol, aki keservesen zokog, mert rájött, országa elveszítette a harcot. A fénykép világszerte híressé lett, a rajta szereplő fiú, Hans-Georg Henke és a képet készítő amerikai fotóriporter, John Florea azonban egészen másképp emlékeztek annak készítési körülményeire.
Olykor a legártalmatlanabb céllal készült fotók váltanak ki – gyakran készítőjük szándékától teljesen függetlenül és attól eltérő – hatást. Így történt azzal a tudományos céllal készült felvétellel is, melyre véletlenül rákerült egy híresség otthona: az ügyből botrány kerekedett, és innét kapta a nevét a Streisand-effektus is.
Fénnyel írt történelem sorozatunkban ezúttal kivételes módon nem egy ikonikus fotó, hanem minden idők egyik leghíresebb posztergrafikájának történetét kutatjuk fel. A második világháború idején készült We Can Do It! − vagyis „Meg tudjuk csinálni!” − eredetileg a női munkások buzdítására született, később viszont feminista ikonná vált, és ma is az egyik legnépszerűbb plakátkép, mellyel nap mint nap találkozhatunk.
A magyar vasút történetének egyik legemlékezetesebb balesete 1962. október 4-én történt Budapesten, amikor egy elszabadult vonatkocsi „kiszaladt” a Nyugati pályaudvarról a Körútra. A közlekedési balesetet félelmetes és emlékezetes fotó örökítette meg az utókor számára, szerencsére azonban nem történt akkora baj, mint azt a felvétel alapján gondolnánk.
Nem csak Petőfi Sándorról, a magyar szabadságharc másik leghíresebb hőséről, Kossuth Lajosról is készült dagerrotípia eljárással arckép, Kossuth azonban nem idehaza, hanem Amerikában állt modellt, méghozzá az ország akkori két leghíresebb portréfotósának. A legendás Kossuth-dagerrotípia kalandos úton került végül Magyarországra.
Sok és sokféle fotó készült már sztárokról, legyen szó agyonretusált reklámképekről vagy éppen titkos pillanatokat megörökítő paparazzofelvételekről. A fotótörténet egyik legikonikusabb színészportréja a tragikus sorsú, 24 évesen elhunyt hollywoodi legendáról, James Deanről készült, amint magányosan baktat egy sötét, esős napon a csuromvizes New York-i utcán.
Minden idők (valószínűleg) legdrágább fényképének elkészítése mai árfolyamon 12 millió dollárba, vagyis kicsivel több, mint 4 milliárd forintba került. De vajon mi volt olyan különleges egy fekete-fehér csoportképen, hogy ekkora összeget kellett költeni rá?
A kislányáról szeretett volna egy kedves képet készíteni, de véletlenül egy földönkívüli lényt kapott lencsevégre egy angol amatőr fotós. A Solway Firth-i űrhajós címen híressé vált fénykép rejtélye hatvan éve foglalkoztatja a nemzetközi közvélemény paranormális jelenségekre fogékony részét, de vajon tényleg ufonauta látható a felvételen?
Az igazán tehetséges fotósok ösztönszerűen tudják, hogyan kapják el a kínálkozó pillanatot, és az iróniának, a fekete humornak sincsenek híján: az 1930-as évek gazdasági világválságának egyik leghíresebb szociofotója mindkettőre kiváló példa. Margaret Bourke-White, az egyik első és legkiválóbb női fotóriporter híressé vált képe az amerikai álom koncepciójának kiforgatásával sokkolta a közönséget.
Az 1955 óta évente megrendezésre kerülő rangos World Press Photo kiállítás és verseny fődíját első alkalommal 1965-ben hozta el magyar fotográfus, a főként színházi és koncertfelvételeivel híressé vált Fejes László. Az Esküvő című szociofotó nemzetközi hírnévre tett szert, idehaza viszont kisebb botrányt kavart, alkotóját évekig eltiltották a publikálástól.
Országos szenzációvá lett, amikor az 1910-es években két fiatal lány mesebeli tündérekkel találkozott az észak-angliai Cottingley faluban – az apró, szárnyas teremtmények létezését öt fénykép bizonyította, melyek hitelességét szakértők hada kezdte vizsgálni. Sokan, köztük Sherlock Holmes megálmodója, Sir Arthur Conan Doyle is azon a véleményen voltak, a tündérek valódiak.
