Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Fénnyel írt történelem sorozatunkban ezúttal kivételes módon nem egy ikonikus fotó, hanem minden idők egyik leghíresebb posztergrafikájának történetét kutatjuk fel. A második világháború idején készült We Can Do It! − vagyis „Meg tudjuk csinálni!” − eredetileg a női munkások buzdítására született, később viszont feminista ikonná vált, és ma is az egyik legnépszerűbb plakátkép, mellyel nap mint nap találkozhatunk.
A női munkásokat kívánták buzdítani
Az ikonikus plakát ötlete természetesen akkor született, amikor az Egyesült Államok hadba lépését követően, 1941 decemberétől a fiatal, munkaképes férfilakosság jelentős része a tengerentúlra ment katonáskodni, ezért a kiesett munkaerőt sok helyen nőkkel igyekeztek pótolni. Így tett az elektromos berendezéseket, például rádiókat és repülőmotorokat gyártó Westinghouse Electric cég is, akik a saját munkásaikat szerették volna különböző módokon tájékoztatni az üzemekben kihelyezett plakátok segítségével. A vállalat illetékesei e célból felbérelték J. Howard Miller grafikusművészt, aki a háború alatt számos hasonló célból született plakátgrafikát készített, egyébként főként olajfestményekkel foglalkozott.
A visszahúzódó természetű, reflektorfényt kerülő művész 42 különböző plakátot készített a Westinghouse részére, köztük például olyat, ami azt tanácsolja a dolgozóknak, ha elakadnak és kérdésük van, mindig forduljanak bizalommal a munkavezetőhöz vagy az üzemi mérnökhöz. A sorozat részeként született meg a gyakran napi 12–16 órákat robotoló női munkaerő buzdítására hívatott We Can Do It! is, melyet társaihoz hasonlóan kizárólag a cég üzemeiben, belső használatra szántak. A plakáton szereplő karaktert, aki egy csinos, de erős és elszánt munkásnő, egy ugyanebben az évben, 1942-ben megjelent és slágerré lett dal hősnője nyomán Rosie the Riveter, vagyis „Szegecselő Rózi” névvel illette a publikum.
A feminista mozgalomnak köszönhetően vált világhírűvé a kép
A Szegecselő Rózit ábrázoló plakát a háborút követően gyorsan kikopott a köztudatból, több mint 30 évnek kellett eltelnie, mire Miller grafikája ismét előkerült, és nemzetközileg népszerű kulturális ikonná vált. Az 1980-as évek elején fedezte fel a plakátot a feminista mozgalom, akik átértelmezték annak jelentését: míg Rózi eredetileg a férfiak helyett munkába álló és Amerika háborús erőfeszítéseit a hátországból segítő nők állhatatos munkáját, kitartását szimbolizálta, a modern feminista olvasatban már az élet bármilyen területén helytálló nőket jelenítette meg.
A plakát annyira népszerűvé lett, hogy 1994-ben a Smithsonian Magazine is címlapjára tette, számos újraértelmezés, rekonstrukció született belőle − egy fotósorozatban például női világsztárok, mint például Beyoncé, öltöztek be Rózinak −, és napjainkban természetesen az interneten is rengetegszer felbukkan különböző formákban. Több mint 70 évig rejtély maradt azonban, kit is ábrázol valójában a legendás kép, ki lehetett a szerző modellje, mígnem 2009-ben egy Naomi Parker Fraley nevű idős hölgy megpillantotta saját magát egy fotón.
Megpillantotta magát a kiállításon
Az 1921-ben Oklahomában született Parker a kaliforniai Alamedában élt a családjával, ahol a háború kitörése után, húszévesen munkába állt a légierő repülőgép-összeszerelő műhelyében. A fiatal, csinos nő bádogosként dolgozott, fúrt és szegecselt az üzemben, így keltette fel egy fotóriporter figyelmét, aki lencsevégre kapta őt munka közben; a képet több újság is publikálta, sőt, annyira népszerűvé lett, hogy Parker még szerelmes leveleket is kapott férfi olvasóktól. Így bukkant a fotóra Miller is, aki inspirációt keresett a Westinghouse számára készítendő plakáthoz: a csinos szegecselő lány pöttyös fejkendős alakja tökéletes választásnak bizonyult.
A háború utáni években Parker pincérnőként talált munkát, és élete során háromszor is férjhez ment, azonban, mivel Miller sohasem találkozott vele, és semmilyen formában nem említette, ki szolgált Rózi modelljeként, fogalma sem volt róla, hogy tudtán kívül mennyire híressé vált, legalábbis áttételesen. Csak 88 éves korában döbbent rá, hogy alakja valójában mennyire ismert, amikor húgával ellátogatott egy Szegecselő Róziról szóló kiállításra, és megpillantotta az egykori újságfotót a plakát mellett. A kép alatt egy másik hölgy, Geraldine Hoyle neve szerepelt, akit a ’80-as évek óta sokan a poszter ihletőjének hittek, Parker azonban nem nyugodott addig, amíg be nem bizonyította, valójában ő látható a felvételen.
Az idős asszony még megérte, hogy kutatók az általa bemutatott bizonyítékokat megvizsgálva hivatalosan megállapították, csakugyan ő lehetett Rózi modellje; 2018-ban, 96 éves korában érte a halál.
