Azóta sem készítettek filmsztárról ennyire ikonikus fotót

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sok és sokféle fotó készült már sztárokról, legyen szó agyonretusált reklámképekről vagy éppen titkos pillanatokat megörökítő paparazzofelvételekről. A fotótörténet egyik legikonikusabb színészportréja a tragikus sorsú, 24 évesen elhunyt hollywoodi legendáról, James Deanről készült, amint magányosan baktat egy sötét, esős napon a csuromvizes New York-i utcán.

Dean gyerekkori otthonába is elmentek

A lázadó fiatal figuráját megtestesítő James Dean rövid élete során mindössze három mozifilmben − Édentől keletre, Haragban a világgal, Óriás − szerepelt, melyekből az utóbbi kettőt már posztumusz, a színész tragikus autóbalesete után mutatták be a mozik, mégis az amerikai filmtörténet egyik legikonikusabb alakjává vált. A Magnum ügynökség és a Life magazin fiatal fotóriportere, Dennis Stock 1955 elején találkozott Deannel közös ismerősük, Nicholas Ray rendező jóvoltából, aki éppen szereplőket válogatott az említett Haragban a világgal című filmjéhez. Dean ekkor már leforgatta első mozifilmjét, a John Steinbeck nagyregénye nyomán készült, Elia Kazan által rendezett Édentől keletrét, a filmet azonban csak néhány hónappal később mutatták be a mozik, így neve még ismeretlenül csengett a szélesebb közönség előtt.

James Dean a New York-i Times Square-en ( felvétele)
Fotó: Dennis Stock

Ray meghívására Stock elment az Édentől keletre egyik premier előtti belsős vetítésére, ahol annyira lenyűgözte őt az addig csak a New York-i színházból, illetve reklámokból és kisebb tévés szerepekből ismert Dean játéka, hogy meggyőzte szerkesztőjét, hadd készítsen fotósorozatot a feltörekvő ifjú tehetségről. A fotós több helyszínen is járt Deannel, ellátogattak az Indiana állambeli Fairmountba, ahol a színész a gyerekkorát töltötte, többek között lencsevégre kapták őt a házban, ahol felnőtt, a helyi temetőben és egykori iskolájában is (ez volt az utolsó alkalom, hogy Dean Fairmountban járt). A kisvárosi fotósorozatot Hollywoodban és New Yorkban − ahol Dean élt és dolgozott − készült képek követték.

Magányosan, esőben a Times Square-en

A keleti parti metropoliszban felkeresték azokat a helyeket, ahol Dean gyakran megfordult, köztük a Times Square-t és környékét, ahonnét csak néhány saroknyira volt Lee Strasberg híres színiiskolája, az Actors Studio, mely nemcsak Dean, de számos hollywoodi legenda, például Paul Newman és Al Pacino alma matereként is szolgált. A fotózás napján hatalmas eső hullott New Yorkra, a manhattani utcákat elborította a víz, az eget teljesen belepték a felhők; hideg volt, és szinte teljesen kiürült a máskor buzgó tömegtől hangos Times Square környéke. Ebben a borongós környezetben, a néptelen utcán bandukolt James Dean fekete kabátjában, szájában cigarettával, magányosan, kezét zsebébe mélyesztve, amikor Stock megnyomta a fényképezőgép kioldógombját.

James Dean Fairmountban
Fotó: Dennis Stock

A legtökéletesebb pillanatban elkapott kép a leendő sztár emberi oldalát mutatja be, egy ifjú tehetség magányos útját a remélt siker felé; Dean a felvételen visszafogott, kicsit pesszimista mosollyal mered oldalra, a háttérben, a kép bal szélén egy mozi homlokzata éppen a Walt Disney stúdió kalandfilmjét, a Némó kapitányt hirdeti. A közös munka eredményeként megszületett fotósorozat a Life 1955. március 7-i számában jelent meg Moody New Star (kb. Mélabús új sztár) címmel, a Times Square-en készült fotót ugyan megvágva, de teljes oldalon közölte a lap. Dean fél évvel később, szeptember 20-án hajnalban halálos autóbalesetet szenvedett, és posztumusz vált legendává.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.