Botrányt okozott a kommunista Magyarországon az első magyar World Press Photo-fődíjas kép

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az 1955 óta évente megrendezésre kerülő rangos World Press Photo kiállítás és verseny fődíját első alkalommal 1965-ben hozta el magyar fotográfus, a főként színházi és koncertfelvételeivel híressé vált Fejes László. Az Esküvő című szociofotó nemzetközi hírnévre tett szert, idehaza viszont kisebb botrányt kavart, alkotóját évekig eltiltották a publikálástól.

Násznép és golyónyomok a pesti gangon

Az 1935-ben Pápán született Fejes László eredetileg filmoperatőr szeretett volna lenni, de nem vették fel a főiskolára, ezért fotótechnikusi iskolát végzett, néhány évvel később pedig már hivatásos fényképészként dolgozott. 1964-ben a korszak meghatározó kulturális hetilapja, a Film Színház Muzsika állandó munkatársa lett, és megkapta a két középső oldalt, ahol hétről hétre látványos és eredeti színpadi és koncertfotókkal nyűgözte le az olvasóközönséget. Kedvenc témája a dzsessz volt, gyakran készített fotóriportokat a műfaj hazánkba látogató külföldi képviselőinek fellépéseiről és a magyar dzsessz kiválóságainak koncertjeiről is. Utóbbiakat gyakran elkísérte a legnagyobb külföldi dzsesszfesztiválokra, Montreux-ba, Prágába, kiállításai is számos érdeklődőt vonzottak.

Fejes legfontosabb képe mégsem egy zenével kapcsolatos kép, hanem egy vérbeli szociofotó lett, melyet 1965-ben a budapesti VII. kerületi Damjanich utca 35. szám alatti társasház körfolyosóján készített: a felvételen a házban élő egyik család esküvőre indul éppen, elöl a menyasszony, majd a vőlegény, utánuk a rokonság libasorban sétál a negyedik emeleti gangon. A hatfős násznép egyes tagjainak arcán természetes vidámság, másokén megilletődöttség tükröződik, ahogyan egy új élet felé bandukolnak; a rendkívül kifejező és jellegzetes figurák mellett a kép fontos eleme a háttér, ahol még jól láthatóak a második világháborúból származó golyó ütötte nyomok.

Fejes László World Press Photo-fődíjas felvétele
Fotó: Mai Manó Ház

A kép eredetileg megrendelésre, a rajta szereplő család részére készült, Fejesnek azonban annyira megtetszett, hogy nyilvánosan is publikálta: a Foto magazin 1966. évi 3. számában Illusztráció egy évfordulóhoz (1945–1965) képaláírással jelent meg, Ábel Péter filmesztéta (Ábel Anita édesapja) méltatása kíséretében. Fejes felvétele első magyarországi alkotásként elnyerte az 1965-ös World Press Photo pályázat fődíját a legművészibb sajtófotó kategóriában, emellett egy másik kategória, a feature photography (ez nagyjából a hétköznapi témákat, vagyis nem híreseményeket megörökítő sajtófotókat jelöli az angol szaknyelvben) zsűrije részéről is dicséretben részesült.

Nemzetközi díjat nyert, eltiltották a foglalkozásától

A sikert azonban nem sokáig élvezhette a magyar fotós, nemzetközileg ismertté vált képe idehaza komolyabb felháborodást váltott ki a kultúrpolitika illetékeseiből. Fejes tudta nélkül lehozta a fotót a nyugatnémet Stern magazin, ahol a szerkesztők megváltoztatták a képaláírást, a képet egyértelműen az 1956-os forradalommal hozták kapcsolatba − ez több mint elég volt az elvtársaknak, akik már addig sem nézték jó szemmel a „Magyarországot lejárató” fotó nagy sikerét. Fejesnek nem engedték, hogy kiutazzon a díjátadó ceremóniára, helyette Horváth Tamás, az MTI fotóosztályának vezetője vette át a díjat.

Fejes fotóriportja a Pege Quartet 1970-es montreux-i fellépéséről
Fotó: Jazzma.hu

A díjnyertes kép alkotója „jutalmaként” elbocsátották a Film Színház Muzsikától, leminősítették, és eltiltották a publikálástól, a következő időszakban kizárólag álnéven, kollégái segítségével jelenhettek meg a képei. A vihar idővel elült, Fejest pedig visszavették a hetilaphoz, ahol a korábbi színvonalon folytatta a munkát, a kellemetlen incidens emléke azonban sokáig kísértett. A Szabados György dzsessz-zongorista által vezetett Szabados Quartet eredetileg a híres-hírhedt képet szerette volna rátenni 1975-ös Az esküvő című nagylemezének borítójára, de nem hagyták jóvá, így végül csak a rendszerváltozás után megjelent CD-változaton szerepelhetett Fejes alkotása.

Fejes László mindössze 49 éves korában hunyt el agydaganat következtében Budapesten, 1985 januárjában. Halála után néhány héttel válogatást közölt fotóiból a Nemzetközi Dzsessz-szövetség lapja, a Jazz Forum, melyeket ő maga válogatott ki a kórházi ágyán.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.