Szekrényben bujkált a menekült kisfiú, amikor rátörtek a kommandósok

Olvasási idő kb. 4 perc

Az Egyesült Államok menekültpolitikája hosszú évtizedek óta viták tárgya, ahogyan a közeli kommunista szigetországgal, Kubával való viszony is gyakran élesedett komolyabb konfliktussá az elmúlt hat évtizedben. Az ezredforduló környékének legvitásabb ügye egy hatéves kisfiú kapcsán robbant ki; a kis Eliánról készült Pulitzer-díjas fotó alaposan megosztotta a közvéleményt.

A tengerből mentették ki az ötéves kubai kisfiút

Elián González ötéves volt, amikor 1999 novemberében édesanyjával, anyja élettársával és tíz másik menekülttel együtt csónakba szállt a kubai Cárdenasban, hogy a tengeren keresztül illegálisan az Egyesült Államokba, Miamiba jussanak. Az apró, 5,2 méter hosszú, rozoga alumíniumcsónak elavult, nem karbantartott motorja utazás közben meghibásodott, és a jármű a tenger közepén felmondta a szolgálatot és süllyedni kezdett; az utasok többsége, köztük Elián édesanyja és nevelőapja életüket vesztették, a kisfiú és két másik gyerek, akiket a felnőttek felfújható mentőbójákon eresztettek útnak, csodával határos módon megmenekültek.

A három túlélőre két halász talált rá, akik átadták őket az amerikai hatóságoknak; a menekültügyesek sikeresen előkerítették Elián Miami Kis Havanna negyedében élő apai nagybátyját, Lázaro Gonzálezt és a kisfiút az ő gyámsága alá helyezték. Elián édesapja, a Havannában maradt Juan Miguel González – aki már évek óta elvált a fiú néhai édesanyjától – azonban szerette volna visszakapni a gyereket, és ügyét felkarolta Fidel Castro kubai kormánya. Hosszas politikai és menekültügyi huzavona kezdődött Kuba és az Egyesült Államok között, melynek révén a kis Elián ügye a média célkeresztjébe került, az alig hatéves fiú arca a legfontosabb amerikai újságok címlapján virított.

Pulitzer-díjnyertes fotója.
Fotó: Alan Díaz

A fiú körüli hercehurca felkorbácsolta az indulatokat, a kubai–amerikai bevándorlók körében még jobban fellángoltak az egyébként is heves Castro-ellenes érzelmek, a hozzátartozók minden rendelkezésükre álló módszerrel igyekeztek meggyőzni a hatóságokat, hadd maradjon náluk Elián, hiszen tőlük mindent megkap, míg Kubában éhínség, gyógyszerhiány uralkodik, és az oktatás is rossz állapotban van. Az egyik rokon még a first ladynek, Hillary Clintonnak is írt levelet az ügyben.

Bekerítették a menekültügyesek a házat

A hozzátartozók igyekezete ellenére a hónapokig tartó vitás ügy végén a hatóságok az édesapának adtak igazat, és elrendelték Elián kitoloncolását Amerikából, és visszaszállítását Havannába. A fiú nagybátyja és rokonai nem nyugodtak bele a döntésbe, visszautasították, hogy kiadják Eliánt a rendőrségnek, és elbarikádozták magukat a bácsi otthonában. „Csakis erővel vehetik el tőlünk a gyereket” – nyilatkozta Lázaro González, és a menekültügyi hatóságok éppen ezt is tették. 2000. április 22-ére, szombatra virradó hajnalban a határőrség különleges fegyveres alakulatának emberei behatoltak a nagybácsi házába, a nekik ellenálló rokonokat paprikasprayvel és gumibottal tették ártalmatlanná, majd a fiú nyomában átkutatták az épületet.

Elián González és Fidel Castro kubai elnök 2001-ben
Fotó: Sven Creutzmann/Mambo Photo / Getty Images Hungary

Eliánra a kommandósok egy szekrényben találtak rá, ahol egyik rokonával, Donato Dalrymplével rejtőzködött. A ház megszállásánál jelen volt Alan Díaz veterán fotóriporter, aki maga is kubai származású volt, és ugyan New Yorkban született, később egy időre hazatért szüleihez Havannába, ahol Alberto Korda, a Che Guevaráról készült legendás portré alkotója oktatta a fotográfia mesterségére. A történetünk idején 53 éves, Miamiban élő és szabadúszóként dolgozó Díaz Armando Gutierrez, a floridai kubai–amerikai közösség vagyonos patrónusa és Elián családjának anyagi és szellemi támogatója segítségével jutott be a házba, ahol hiába figyelmeztették őt a kommandósok, nem tágított, és igyekezett megörökíteni a botrányos behatolás fontosabb pillanatait.

A fotóriporter a véletlennek köszönhetően a legtökéletesebb pillanatban exponált, gépével megörökítette azt a momentumot, amint az egyik kommandós gépfegyverrel a kezében kinyitja a szekrényajtót, és váratlanul szembekerül a megdöbbent, síró Eliánnal és rokonával. A fénykép publikálását követően hatalmas visszhangot váltott ki, a vita mindkét térfelén lévők a saját igazukat igyekeztek vele illusztrálni: egyesek a kegyetlen visszatoloncolást és a menekültügyesek brutalitását hangoztatták, mások viszont épp a fiú rokonainak meggondolatlan és önző viselkedését emelték ki.

A híres kép megidézése a <i>South Park</i> <i>Ötös ikrek</i> című epizódjában
Fotó: Wikimedia Commons

Elián azóta is Havannában él, és boldog családapa

Az ügy egyetlen igazi győztese Díaz lett, aki elnyerte az év legjobb riportfotójának járó Pulitzer-díjat, melynek köszönhetően állandó munkát ajánlott számára az Associated Press (AP) hírügynökség; a következő 17 évben képeivel tudósította az AP-t többek között az elnökválasztásokról, a szeptember 11-i terrortámadásról és a 2016-os orlandói melegbárban elkövetett tömegmészárlásról. A 2018-ban elhunyt fotóriporter leghíresebb képét még a South Park egyik epizódja is megörökítette, ahol Kennyt toloncolják vissza édesapja kérésére Romániából az Egyesült Államokba, a szekrényajtót kinyitó kommandós azonban váratlanul tüzet nyit, és megöli a fiút (aki ekkoriban még minden részben meghalt, majd a következőben minden probléma nélkül feltámadt).

Elián González sorsa szerencsére sokkal kedvezőbben alakult, a fiú visszakerült édesapjához Kubába; ma is Havannában él, elvégezte a műszaki egyetemet, ipari mérnök lett és feleségül vette középiskolás szerelmét; majd megszületett kislányuk, aki idén tölti be a harmadik életévét.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.