Napjainkban is rendkívül megosztó kérdés, mennyire elfogadott a sportolók részéről a nyílt politikai véleménynyilvánítás a versenyek során – a téma azonban nem új keletű, sőt, a leghíresebb/hírhedtebb hasonló esetre az 1968-as mexikóvárosi olimpián került sor, amikor két afroamerikai futó a feketék jogaiért tüntetve levegőbe emelt, ökölbe szorított kézzel vette át az érmet. Az esetről készült fotó bejárta a világsajtót, de pontosan mi is történt a dobogón?
Cipő nélkül, némán léptek a pódiumra
Martin Luther King 1968 áprilisi meggyilkolását követően a háborúellenes tüntetésektől, diáklázadásoktól és faji feszültségtől terhes Egyesült Államokban minden korábbinál véresebb összecsapások kezdődtek a rendfenntartó erők és a feketék jogaiért küzdő radikálisabb csoportok között – a kialakult légkörben több színes bőrű sportoló is bojkottálni kívánta a közeledő olimpiát, köztük a San José-i Egyetem két diákja, a világ legrangosabb sporteseményére futóként kijutott Tommie Smith és John Carlos is.
A két atléta az egyetemen megalakult Olimpiai Projekt az Emberi Jogokért (Olympic Project for Human Rights – OPHR) szervezet vezetői közé tartoztak, amely korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tagjai bojkottálni akarták a helyi csapat részvételét az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban, amíg az intézmény vezetői nem ismerik el a campuson a feketéket ért hátrányos megkülönböztetést. A tagok idővel mégis úgy döntöttek, részt vesznek az ősszel megrendezett olimpiai játékokon, reményeik szerint ugyanis a Mexikóvárosban elért sikerek anyagilag és megbecsültségben is komoly hasznára válhatnak az afroamerikai sportközösségnek, emellett a világ legnézettebb televíziós eseménye kiváló terepnek bizonyulhat a politikai vélemény kinyilvánítására.
Végül Smith és Carlos is dobogós helyezést ért el az október 16-án megrendezett 200 méteres síkfutásban: előbbi atléta 19.83 másodperccel világcsúcsot döntött, és aranyérmet szerzett, míg társa 20.10 másodperces idővel a harmadik helyen végzett. Az érmek átadásakor azonban ünneplés helyett mindkét sportoló némán fogadta a felcsendülő amerikai himnusz dallamát és az Államok lobogójának felhúzását: kézfejükre fekete kesztyűt húzva a magasba emelték öklüket, a „Black Power” mozgalom jelképét formázva (bár Smith későbbi önéletrajzában úgy nyilatkozott, egyszerű emberi jogi gesztust kívántak a mozdulattal kifejezni).
Mindkét atléta cipő nélkül, fekete zokniban lépett a pódiumra, mellyel a szegénységben élő afroamerikaiak iránti szolidaritást kívánták kifejezni; Smith egy fekete büszkeséget jelképező sálat viselt, míg Carlos kigombolt felsőjével a munkásosztályt szimbolizálta, nyakába pedig egy fonott nyakláncot vett, mellyel az igazságtalanul meggyilkolt – felakasztott, meglincselt – feketékre szeretett volna emlékezni. Érdekesség, hogy a sportolók eredetileg mindkét kezükön kesztyűt viseltek volna, Carlos azonban az öltözőben felejtette az övét, ezért társa kénytelen volt kölcsönadni neki a saját balkezes kesztyűjét.
Az ausztrál ezüstérmest is kiközösítették
Az eseményt több fotós is megörökítette, azonban egyértelműen a Life magazin amerikai fotóriportere, John Dominis felvétele sikerült a legkifejezőbbre: a fénykép azonnal heves vitákat generált a sport és a politikai aktivizmus kapcsolatáról, amely a mai napig élénken folyik, évtizedekkel később pedig a Time magazin beválasztotta minden idők 100 legfontosabb fotója közé.
Carlos és Smith akciója megosztotta a közvéleményt: az éremátadás közönsége egyértelmű fújolással és fütyüléssel reagált a két színes bőrű atléta magánakciójára, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, a szintén amerikai Avery Brundage pedig elítélte a tettet, mely szerinte meggyalázta az olimpiák szellemiségét és apolitikusságát. A sportvezetővel kritikus hangok megjegyezték, hogy Brundage tagja volt az amerikai olimpiai bizottságnak az 1936-os berlini játékokon, és nem találta problémásnak a német sportolók náci karlendítését, erre ő azzal védekezett, hogy utóbbi a korszakban elfogadott, nemzeti jelkép volt, míg a „Black Power” kézmozdulat nem nemzeti jellegű, ezért elfogadhatatlan az olimpián.
A botrány hatására Smitht és Carlost kizárták az amerikai csapatból, és az olimpiai faluból is távozniuk kellett, nemkívánatos személyek lettek az atlétika világában, futókarrierjüknek szinte azonnal vége szakadt. A kizárást követően mindketten az amerikai fociban próbálkoztak több-kevesebb sikerrel, Smith később egyetemi tanár, Carlos pedig futóedző lett, és az 1984-es Los Angeles-i olimpiát szervező bizottságban is részt vett.
A két afroamerikai sportoló mellett dobogóra állt ezüstérmes ausztrál Peter Norman mindenestül egyetértett versenyzőtársai kiállásával, és szolidaritása jeléül hozzájuk hasonlóan kitűzte magára az OPHR jelvényét, és az akcióban való részvételéért ő is súlyos árat fizetett. Honfitársai megbélyegezték, és hiába futott rekordidőket, nem került be az 1972-es müncheni olimpiára induló ausztrál csapatba, a kudarcot követően hamarosan abba is hagyta az aktív sportolást. Smith és Carlos azonban nem feledkeztek meg Normanről, mindketten jelen voltak, és beszédet mondtak a 2006-ban elhunyt versenytárs temetésén.
