boldogság 9 - Dívány

Talán veled is történt már olyan, hogy megbeszéltétek a barátaiddal, kéne csinálni valami sportos programot. Mondjuk el kéne menni hegyet mászni vagy biciklitúrára. Egyikőtök sem edzett már hónapok óta rendesen, aztán mégis azon kapjátok magatokat, hogy olyan útvonalat választottatok, ahol a nehézségi fok az ironmanversenyekével vetekszik. Utána napokig szenvedtek az izomláztól, lépni alig bírtok. Sokszor a párkapcsolatainkban is hasonlóan cselekszünk: belevetjük magunkat, rohanni kezdünk anélkül, hogy megtanultunk volna sétálni.

Hálásnak lenni valamiért egyre nagyobb divat, főleg az évnek ebben a szakában. Valószínűleg te is egyre több erről szóló posztba futsz bele a közösségi média felületein, sőt Cicero szerint a hála nem csupán a legnagyobb erény, de az összes többi szülőatyja.

2020 júliusa. Éppenhogy túl vagyunk egy sosem tapasztalt világméretű sokk első hullámán. És ki tudja, mit hoz a jövő? A távolságtartás még javallott, arcunkat maszkkal takarjuk, aggódva kérdezgetjük egymástól, hogy mi lesz még itt és hogy hogy vagy… Mi történik eközben Dániában? Megnyitják a világ első Boldogság Múzeumát. Nyilván nem akarattal tervezték a múzeum nyitását a világjárvány közepébe, mégis remek az időzítés: ha már az élet és a természet rákényszerített, hogy szembesüljünk a fontosnak hitt dolgok lényegtelenségével és az észre sem vett dolgok szívszaggató hiányával, akkor akár meg is nézhetjük, mitől lesz az ember boldog, ahelyett, hogy egyedül próbálnánk megtalálni az utunkat.

Amikor a boldogság mibenlétét keressük, érdemes elkülönítenünk az átmeneti örömérzetek nyújtotta boldogságot a valódi boldogságtól, ami tulajdonképpen az élettel való elégedettséget jelenti. Hogy elérhető-e valódi boldogság a pillanatnyi örömérzetek felhalmozásával? Nem, ez az elgondolás legfeljebb matematikailag állja meg a helyét, a valóságban ennél jóval bonyolultabb a képlet. Az viszont nem kizárt, hogy a boldogság tanulható.

Az egyedülálló emberek furák, irigyek, elégedetlenek, önzők, magányosak – legalábbis a sztereotípiák táplálta közhiedelem szerint. De mi a valóság?

Arról nem tehetünk, ha mi sem értjük a matekházit, és már rég elfelejtettük a német nyelvtan szabályait, de a saját türelmünkön tudunk csiszolni, és ezen is sok múlhat az otthoni oktatás idején. És persze máskor is.

Időnként mindenki szokott panaszkodni, de vannak, akik megállás nélkül elégedetlenkednek vagy sajnáltatják magukat. Hogyan lesz valakiből krónikus méltatlankodó? És mit tehet azért, hogy leszokjon a non-stop panaszkodásról?

Legalábbis elsőre annak tűnik, persze a megvalósításban már lehetnek buktatók. Paul Dolan boldogságkutató elmélete következik.

Az egyén vagy a közösség jólléte előbbre való? – így szól cikksorozatunk szeptemberi kérdése. A buddhista filozófia álláspontját Tóth Zsuzsanna, az A Tan Kapuja Buddhista főiskola tanára tolmácsolja.

Az egyén vagy a közösség jólléte előbbre való? – így szól A hónap dilemmája című sorozatunk szeptemberi kérdése, melyre ezúttal Szalai Miklós történész, ateista filozófus válaszol.

Szeptemberi kérdésünk kapcsán ezúttal Fekete Ágnes református lelkész fejti ki gondolatait.

A tisztesség kedvéért azzal kezdem, hogy jelen pillanatban nekem éppúgy életbevágó lesz megfogadni a cikkben szereplő tanácsokat, mint bárkinek, akit megszólít a cikk címe. Ahogy látni fogjuk, biológiailag előre huzalozva vagyunk arra, hogy inkább a negatív dolgokkal foglalkozzunk, mint a pozitívakkal. Ki-ki habitusa szerint, jobban vagy kevésbé. Ráadásul 2020 eddig sem kényeztetett minket az aggasztó események hiányával, és úgy tűnik, ez az év már csak hasonlóan fog folytatódni is. Mégis, nagyjából zéró hasznunk van abból, ha engedünk a gondolataink negatív spiráljának.