Így lehetsz jó szülő, ha a gyereknek mégis távoktatásban kell majd tanulnia

Olvasási idő kb. 3 perc

Arról nem tehetünk, ha mi sem értjük a matekházit, és már rég elfelejtettük a német nyelvtan szabályait, de a saját türelmünkön tudunk csiszolni, és ezen is sok múlhat az otthoni oktatás idején. És persze máskor is.

Saját türelmünkön dolgozni mindig hasznos lehet, és ha sikerül, annak nemcsak a gyerekek otthoni oktatásában, hanem sorban állás közben, vagy akár a munkahelyen is hasznát vehetjük. Andrea Bonior pszichológusprofesszor arra ad tippeket, hogyan fejlesszük magunkban ezt a tulajdonságot. A szakember azt mondja, az otthoni tanulás időszakában a kimerültség és a stressz gyakori, nem érdemes magunkat hibáztatni miattuk, inkább gondoljuk végig az alábbi 6 pontot a sikerért. 

1. Engedj az elvárásaidból, lásd meg, mit adhat az új helyzet

A szakember azt mondja: más kihívások vannak az otthoni oktatásban, így más lesz, amit el kell majd fogadnunk, amihez türelemmel kell fordulnunk. Cserébe hasznos tanulságok jöhetnek, új oldalukról mutatkozhatnak meg a családtagok. Lehet, hogy idén nem lesz ötös a gyerek matekból, de öröm lesz látni, ahogy a kisebb testvérének segít a tanulásban. Ha nyitott vagy az új élményekre és tanulságokra, és igyekszel kissé lazábban kezelni a helyzetet, akkor az otthoni tanulás kevesebb stresszel jár majd. 

2. Kérj segítséget!

Milliónyi szülő evez e pillanatokban is ugyanabban a hajóban – köztük rengeteg ugyanazzal a zavaró problémával küzd: vagy már épp otthon vannak a gyerekkel, vagy azon aggódnak, mikor lesz erre újra szükség. Lépj kapcsolatba olyanokkal, akik hasonló helyzetben vannak, osszátok meg egymással a problémáitokat és minden hasznos megoldást. Bátran kérj segítséget ahogy csak lehet. Új feladataid vannak és normális, ha a régiekre kevesebb idő jut. Ha eddig főztél, talán rendeled majd az ételeket, talán nem jut majd idő a vasalásra vagy az edzésre: engedd el ezeket egy időre, hamarosan ennek a nehéz időszaknak is vége lesz. Ha igyekszel elfogadni, hogy nem lesz mindenre időd, kevésbé idegesít majd egy-egy kimaradt feladat.

3. Tartsd szem előtt mindazt, amit át akarsz adni

Rengeteg kudarccal járhat egy ilyen időszak, lemondással és millió új szituációval, amiben igyekszünk jól működni. A sok újdonság több negatív élményt hozhat, mégis szerencsés, ha néha emlékezteted magad a saját értékeidre és mindazokra, amiket át akarsz adni a gyerekeknek. Elsősorban az a fontos számukra, hogy a bizonytalan helyzetben legyen valaki, aki nem veszíti el a fejét, és ez sokkal fontosabb, mint az, hogy ötös vagy négyes lett épp az online dolgozat. 

Ilyenkor nem baj, ha nem tökéletes a rend a házban.
Fotó: RichVintage / Getty Images Hungary

4.  Empátia, empátia, empátia

Amikor a saját tankjaink is üresek, még nehezebb megértőnek lenni. Magunk felé is lényeges az empátia, mert így megmenekülhetünk egy rakás stressz elől. Ha igyekszünk megérteni a tanárt, akinek egy egészen új helyzetben kell teljesítenie, és a gyereket, aki millió új kihívással találkozik, sokkal egyszerűbb lesz nekünk is. 

5. Most jól jön minden, ami vicces

Min szoktatok nevetni? Akármi is az, egy sorozat, egy közös program, könyv vagy társasjáték, ebben az időszakban csináljátok háromszor olyan gyakran. 

6. Engedd el a perfekcionizmust

Ebben az időszakban nagyon nem mindegy, mit vársz el magadtól és a körülötted élőktől. Ha azt mondod: oké, túl leszünk rajta valahogy és nem baj, ha nem olyan patent a lakás, mint békeidőben, sokkal kevesebb stressz talál majd meg. Senkinek nem lett még baja attól, hogy nem volt mindig rend a lakásban, becsúszott pár rossz jegy, vagy ha néha szendvicset ebédelt. A stressz viszont megbetegíthet, igyekezz elkerülni. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.