Mitől rettegnek a paramamik?
Az anyukák között akad mindenféle.
Az anyukák között akad mindenféle.
Az anya csak öt percre szaladt át a szomszédba Tüskeváron.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Születés hete programsorozatot, amely a hagyományoknak megfelelően idén is Anyák napján, azaz május negyedikén kezdődik a budapesti Aranytíz Művelődési Központban, ingyenes nyitónappal.Az idei Születés Hete jelmondata: Családdá születünk.
Az alkoholról többször esett már szó itt a Porontyon.
Harmadszor vettem részt óvodai anyák napi műsoron, ezúttal előre készültem: nem festettem ki a szemem.
A gyerekek kérdésfeltevésben zseniálisak, láthattuk a Poronty olvasóinak kommentjeiből.
A múltkor luxuskölyköknek ajánlottunk gyerekszobabútort, most kicsit tovább merészkedünk a sznobságban.
A múltkor Máraival borzoltam anyanapló gyanánt a kedélyeiteket, most pedig igazán húsbavágó, s egyben elég bugyuta szenzációhajhász kérdéssel jöttem.
Nagyobbik lányom megszületése előtt – az első gyermeküket várók többségéhez hasonlóan – kedvelt időtöltésem volt a bőséges terhesirodalom böngészése, így aztán a kilenc hónap mind a kétszázvalahány napján pontosan, napra készen, grammra és centire tudtam, mit kell „tudnia” egy valamirevaló magzatnak, és az ultrahangleletekkel összevetve lelkesen elemeztem, hányadán is állunk. De mi helyzet a gyermek megszületése után? Tisztában vagyunk-e a testi, lelki és szociális fejlődés legfontosabb állomásaival, melyek ismerete képessé tesz bennünket arra, hogy csak reális „elvárásokat” támasszunk az egyre okosodó és ügyesedő apróság elé, higgadtan és türelmesen kivárjuk azt az időt, amikor elég érett arra, amit kérünk és várunk tőle? Észrevesszük-e, ha valamilyen téren esetleg valóban nem úgy fejlődik, ahogy „elvárható” lenne, hogy időben közbeléphessünk? Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen egyrészt ott vannak a nagyszülők, akiknek régmúlt emlékeiben sokszor magunk is úgy élünk, mint akik mindenben megelőzték korukat és kortársaikat (pedig nem is), legyen szó akár az első „igazi” mosolyról, az első lépésekről, az első összefüggő mondatról, az első felismert betűről vagy az első, helyesen megoldott kétismeretlenes másodfokú egyenletről.
A spárga az egyik kedvenc zöldségem, többféleképpen elkészíthető.
Egy korábbi cikkben már szomorúan kifejtettem, hogy a gyerekvállalás bármennyire is tagadjuk, valamilyen szinten bizony anyagi kérdés is jelenleg.
Éhenkórász kismamák jobb, ha belaknak otthon, mielőtt elindulnának a Babamama expóra, hacsak nem akarnak 710 forintot fizetni egy szalámis szendvicsért és egy üdítőért.