Harmadszor vettem részt óvodai anyák napi műsoron, ezúttal előre készültem: nem festettem ki a szemem.
Harmadszor vettem részt óvodai anyák napi műsoron, ezúttal előre készültem: nem festettem ki a szemem. Akik először nézték végig, amint gyermekük áhítattal mondja a verseket és lelkesen énekel, papírzsebkendővel törölgették a szemük alól az elkenődött szemfestéket.
Az idei anyák napi ovis műsor számomra több szempontból volt más, mint eddig. Cserfes kisebbik lányom is aktívan részt vett benne, amely azért is érdekes, mert nincs két hónapja, hogy óvodás. Az öt és fél éves nagyobbik csemetére is jó hatással van a kicsi, ez az első ünnepség, amelyen meg mert szólalni. Mit megszólalni! Olyan gyönyörűen szavalt egyedül, hogy rettentő büszkeség töltött el. A kicsi pedig ahhoz képest, hogy épphogy beilleszkedett, már egyedül énekelt.
Érdekes, régen úgy gondoltam, hogy unalmas harmadszorra is végignézni szinte ugyanazt a műsort, most örülök, hogy jövőre még mindkét lányom ovis lesz és újra átélhetem a könnyes perceket.
És hogy azok az anyukák se maradjanak ki a jóból, akiknek gyermeke még nem jár közösségbe, az apák felelőssége. Kedves apukák! Fogjátok kézen kicsinyeiteket és lepjétek meg valamivel anyucit: egy szál virág, egy doboz bonbon, néhány szó is megteszi. Mindegy, csak utána két kicsi kar ölelje át szorosan anya nyakát. Hogy ő se ússza meg a könnyeket.
