Anyák napján indul a Születés hete

Olvasási idő kb. 1 perc

Hatodik alkalommal rendezik meg a Születés hete programsorozatot, amely a hagyományoknak megfelelően idén is Anyák napján, azaz május negyedikén kezdődik a budapesti Aranytíz Művelődési Központban, ingyenes nyitónappal.Az idei Születés Hete jelmondata: Családdá születünk.

Hatodik alkalommal rendezik meg a Születés hete programsorozatot, amely a hagyományoknak megfelelően idén is Anyák napján, azaz május negyedikén kezdődik a budapesti Aranytíz Művelődési Központban, ingyenes nyitónappal.

Az idei Születés Hete jelmondata: Családdá születünk. Ez az üzenet, túl azon, hogy emlékezteti a látogatót a szülés-születés által hozott gyökeres változásra, utal arra is, hogy a rendezvénysorozat nem csupán szűkebb értelemben foglalkozik az emberi élet első, meghatározó élményével, de a programok között számtalan a szülés utáni időszakhoz, a szoptatáshoz, a gyermeknevelés kérdéseihez próbál segítséget nyújtani, miközben hangsúlyozza az apák, a nagyszülők, a család szerepének fontosságát, olvasható a sajtóközleményben. 

A közönség május 4-11 között országosan több ismert személyiséggel – pl. D. Tóth Kriszta, Azurák Csaba, Gerendás Péter, Ónodi Eszter, Krizsó Szilvia, Soma, Kútvölgyi Erzsébet – és elismert szakemberrel – pl. Dr. Raffai Jenő, Dr. Bálint Sándor, Dr. Ranschburg Jenő - is találkozhat majd.

A szervezők olyan önkéntesek jelentkezését várják, akik feladatot vállalnának a nyitónapon, május negyedikén a rendezvény lebonyolításában. Ha úgy érzed, hogy szívesen csatlakoznál a szervezői csapathoz, küldj egy mailt a kurti.judit@szuleteshete.hu e-mail címre. A rendezvényről további információk a www.szuleteshete.hu weboldalon olvashatók.

A Születés Hete országos eseménysorozatról 2007-ben a Porontyon is beszámoltunk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.