Többek között a szifilisz gyógyításában is maradandót alkotott, de mára elfeledték
Szily Pál neve manapság vegyészeti körökben sem igen ismert, pedig a kémhatás mérésében és több nemi betegség gyógyításában maradandót alkotott. Amíg engedték.
Szily Pál neve manapság vegyészeti körökben sem igen ismert, pedig a kémhatás mérésében és több nemi betegség gyógyításában maradandót alkotott. Amíg engedték.
Szabó Ilonka, a mára szinte elfeledett opera-énekesnő története tehetségről, női kiszolgáltatottságról és a háború azon áldozatairól is szól, akik nem fegyvertűzben lelték halálukat.
1944. augusztus 3-ra virradó éjszaka számolták fel az auschwitz-birkenaui II/E. cigánytábort. Közel 3000 roma gyerek, nő és férfi lelte ekkor halálát borzalmas körülmények között. Az embertelen mészárlást zsidó foglyok tömegeivel nézették végig, a kevés túlélő pedig a háború után beszámolt a borzalmas éjszakáról.
A lánctalpas traktorok első közép-európai márkanagykövete, első világháborús hős, második világháborús embermentő, aki az ávó börtönében szerzett betegségei miatt halt meg. Domonkos Miksa élete.
Az első nő, aki először biciklizte körbe a Földet, egy zsidó családanya volt. Annie Cohen Kopchovsky – más néven Annie Londonderry – 1894. június 25-én kezdte meg útját, férjét és három gyerekét hátrahagyva, hogy végül 15 hónap alatt körbejárja a Földet, és egy üzletembernek megnyerjen egy 20 ezer dolláros fogadást.
Nemrégiben előkerült források szerint a fehér többség a keresztény humanizmus nevében sokszor egészen elképesztő brutalitással igyekezett az indián fiatalokat őseik felejtésére ítélni és engedelmes amerikai állampolgárrá nevelni.
A francia hadsereg 1960–1966 között a dél-algériai sivatagi területeken a legnagyobb titokban saját bevallása szerint 17 légi és föld alatti atomrobbantást hajtott végre, és sok esetben alig tettek óvintézkedést annak érdekében, hogy megóvják a sugárveszélytől a lakosságot.
Szinte ismeretlen történet orvosokról, betegekről, önfeláldozásról, és arról, hogy járt túl a tudomány a politika eszén a világháború őrületében. Olvasmány egy olyan korszakról, amikor életet menthetett egy orvosi vizsgálat eredményének kozmetikázása.
Az Egyesült Államokban sem mond sokat Elizebeth Smith Friedman neve az embereknek, hazánkra ez hatványozottan igaz. Hősiesség, elképzelhetetlen kombinációs készség, amely kis túlzással a történelmet is formálta.
Történet az 1920-as évek Amerikájából, a Szabadság Földjéről, ahol azért nem volt mindenkinek mindent szabad. Bűntettek, tettesek, áldozatok valódi elégtétel nélkül.
Két tehetséges balett-táncos, Pulszky Romola és Vaclav Nyizsinszkij romantikus, különös és tragikus házassága a világháborúk árnyékában.
A két Dolly nővér, Janka és Rózsi óriási szegénységből indulva hatalmas karriert futott be Hollywoodban, hogy aztán életük végéig igazi luxusban éljenek és befolyásos hollywoodi sztárokká váljanak. A sikernek azonban ára volt.