Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szily Pál neve manapság vegyészeti körökben sem igen ismert, pedig a kémhatás mérésében és több nemi betegség gyógyításában maradandót alkotott. Amíg engedték.
Szily 1878-ban született Budapesten Schlesinger Pál Jakab néven, emancipált zsidó családban. Édesapja Szily Adolf szemész, egyetemi tanár, kórházigazgató főorvos, édesanyja Jónás Regina volt. Pál a budapesti orvosegyetemen végezte tanulmányait, majd 1901-től az egyetem élettani tanszékén dolgozott, doktori oklevelét 1902-ben vette át.
Kutatások Berlinben és Budapesten
Még 1902-ben Berlinbe utazott, ahol egyetemi klinikákon bővítette tudását. Itt végzett kísérletei során jött rá arra, hogy a vérsavó kémhatása nem határozható meg titrálással, azaz az oldott anyag mennyiségi meghatározásával. Ennek pontos megállapítására azonban alkalmasak különböző indikátorok, amelyeknek a színváltozása más és más ionos koncentrációértéknél következik be. Ezzel lényegében a máig használt színkódos, kolorimetriás pH-mérést vezette be. A módszert nem sokkal később Søren Peter Lauritz Sørensen dán vegyész tökéletesítette, de Szily javaslatára állított elő hidrogénion-koncentrációjú oldatokat foszfátoldatok különböző arányú keveréséből. Ez volt az első mesterséges pufferoldat-sorozat. A szakirodalom ezt Sörensen-sorozatként említi, Sörensen azonban Szily-oldatoknak nevezte.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19–20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Miután hazatért, 1903–1905 között az 1. Számú Sebészeti Klinikán dolgozott gyakornokként, majd sebészi oklevelet kapott. Ettől az évtől a Rókus-kórház sebészetén segédorvosként szolgált. A későbbiekben dolgozott tüdőbeteg-gondozó intézetben is, ahol bakteriológiai és vérsavóval kapcsolatos vizsgálatokat is végzett. 1909-től öt éven át a budapesti Zsidó Kórház kutatóállomásának vezetője volt, majd az első világháború kitörése után bevonult. A hadseregben először század-, majd ezredorvosként szolgált, e tisztségében kinevezték a kassai katonai bakteriológiai és járványügyi állomás élére, ahol egészen a háború végéig dolgozott. Itt a fronton halálos veszélyt jelentő vérhassal kapcsolatban is végzett kutatásokat.
A rettegett francia betegség
Szily 1928-ig magánpraxist folytatott, majd ebben az évben helyezkedett el az Országos Társadalombiztosító Intézetnél (OTI). A mosonmagyaróvári urológiai rendelés vezetője lett, ahol nagy számban voltak nemi beteg páciensei. Szily egyébként már az első világháború előtt sikeres kísérleteket folytatott a szifilisz ellen akkor használt, magas arzéntartalmú gyógyszerrel, a Salvarsannal.
A szifilisz az emberiség történelmének egyik legrettegettebb nemi betegsége. Elnevezője Girolamo Fracastoro veronai orvos volt, aki a korra jellemzően nemcsak orvosi tevékenységet folytatott, hanem verseket is írt. Syphilis címmel 1530-ban írt verset, melyben az egyik szereplő egy Syphilus nevű pásztor, aki megsértette Apollót, ezért betegséggel bűnhődött, amelyet egy birkától kapott el. Valószínűleg Fracastoro lehetett az első, aki „francia betegségnek” (morbus gallicus) nevezte a szifiliszt, és a későbbiekben évszázadokon át ez az elnevezés terjedt el általánosan. A franciák természetesen ugyanezt olasz betegségnek hívták, az oroszok lengyel, a törökök keresztény, a japánok pedig portugál betegségnek, attól függően, hogy melyik nemzetnek ki volt a legnagyobb ellensége. Az eredeti elnevezés annak köszönhető, hogy a középkori-kora újkori Itáliában gyakran fordultak meg francia katonák megszállóként, és ők hurcolták be a betegséget. Archaikus elnevezései is beszédesek voltak: bujakór és francnyavalya néven is emlegették.
A betegség kórokozója a Treponema pallidum nevű baktérium, amely szexuális úton terjed, és átvihető közvetlenül vérrel, anyatejjel, de a terhes anya méhlepényén át a magzatot is megfertőzheti. A terhesség alatti megfertőződés következményei igen súlyosak: vetélés, halva születés vagy súlyos fejlődési rendellenesség. Ha a terhes anya megfertőződik, a magzatra történő átvitel kockázata majdnem 50 százalék. A kismamák gondozásának ezért mind a mai napig része a kötelező jellegű szifiliszszűrő vizsgálat, melyet a terhesség első harmadában végeznek.
Az uralkodókat sem kímélte
A betegség eredete napjainkban sem tisztázott. Már Fracastoro is azon a véleményen volt, hogy a kórokozókat Kolumbusz tengerészei hozták be Európába az Újvilágból. Más kutatások szerint már 10 évvel Amerika felfedezése előtt Itáliában jelen volt a szifilisz, és inkább Kolumbuszék vitték át a tengerentúlra, és fertőzték meg az ottani őslakosokat.
Ha az eredet nem is derül ki, a betegség európai története meglehetősen jól dokumentált. Ezért tudhatjuk, hogy megkapta a fertőzést I. Ferenc francia király, VI. Sándor pápa, vagy hazánkban Bakócz Tamás esztergomi érsek és II. Ulászló magyar király is. A betegség demokratikus voltát mutatja tehát, hogy koronás fők ugyanúgy megkapták, mint akár a mohácsi csatatér tömegsírjaiban megtalált hősi halott katonák némelyike. A rettegett kór egészen a 20. századig gyógyíthatatlan volt, amikor is 1910 márciusában szenzációszámba ment a bejelentés, hogy a frankfurti Paul Ehrlich sikeresen kezelt több mint két tucat nemi beteget később Salvarsanra keresztelt gyógyszerével. Az Erlich által felfedezett készítmény a szifilisz terápiájának egyik kiemelkedő gyógyszere volt: enyhítette a tüneteket, és a korábban alkalmazott szerekhez képest kevésbé volt toxikus. Azonban a szifiliszes betegek számára nem hozott teljes gyógyulást, ezt csak az 1942-ben Alexander Fleming által feltalált penicillin érte el.
Gyógyítás mindhalálig
Szily szifiliszes betegekkel kapcsolatos kutatási eredményei felkeltették Paul Ehrlich figyelmét, aki levélben biztatta a kísérletek folytatására, és ígéretet tett arra, hogy tevékenységéhez ingyen fogja biztosítani a gyógyszert. A következő évtizedeket Szily a gyógyításnak szentelte. Ebben az időben kutatással már nem foglalkozott, de korábbi eredményeinek köszönhetően sokak életét tette könnyebbé. Tevékenységét hátráltatta kialakuló, majd egyre súlyosabbá váló cukorbetegsége. A nemsokára számára is húsba vágó zsidótörvények is sokat nehezítettek életén.
A második világháború kezdeti szakaszában Johan Béla belügyi államtitkár még amellett foglalt állást, hogy a zsidótörvények értelmében állásuktól megfosztott orvosok és gyógyszerészek tovább praktizálhassanak azokon a szakterületeken, ahol állandósult szakemberhiány volt. Egy 1942-ben hozott rendelet értelmében még lehetővé tették, hogy munkaszolgálat keretében tovább dolgozhassanak az orvosok és gyógyszerészek, az ország 1944. márciusi német megszállásával azonban minden megváltozott.
Sok magyar zsidó orvossal együtt deportálták
Ennek egyik legfőbb okozója Orsós Ferenc volt, aki a Magyar Orvosi Kamara akkori elnökeként 1944-ben igen aktívan politizált. A megszállás után kérvénnyel fordult a belügyminisztériumhoz, amelyben sürgette az illetékeseket, hogy az addig polgári munkaszolgálatban alkalmazott zsidó orvosokat mihamarabb deportálják. E kérvényének Johan Béla helyt adott, és ennek tragikus következményei lettek: Magyarország zsidó orvosainak fele, azaz több mint 2000 ember halt meg ezután.
Szily Pál is ekkor vesztette el munkáját, majd a nyilasuralom végóráiban, 1945 februárjában letartóztatták és a győri gyűjtőtáborba szállították. Súlyos egészségi állapotára való tekintettel végül 1945 márciusában szabadon engedték. A háború vége Mosonmagyaróváron érte az egyre rosszabb állapotba kerülő orvost. Április elején még szolgálatra jelentkezett régi munkahelyén, de már alig volt képes ellátni a betegeket. A nélkülözést, a gyógyszerhiányt és a táborban összeszedett betegséget szervezete végül nem bírta, és 1945 augusztusában meghalt. A városban temették el, ahol azóta utcát neveztek el róla. Az ottani lakosok remélhetőleg még tudják, hogy ki volt ő, de fontos lenne, hogy szélesebb körben is megismerjék nevét, munkásságát, életét, amelyet átszőtt és meg is nyomorított az abszurd 20. század.
