Az Egyesült Államokban sem mond sokat Elizebeth Smith Friedman neve az embereknek, hazánkra ez hatványozottan igaz. Hősiesség, elképzelhetetlen kombinációs készség, amely kis túlzással a történelmet is formálta.
Történetünk főhőse az Indiana állambeli Huntingtonban született 1892-ben, édesapja John Marion Smith farmer, bankár és politikus, édesanyja Sopha Smith volt. Elizebeth a kilenc gyermek közül a legfiatalabb volt, és a családi farmon nőtt fel. 1911 és 1913 között Friedman az ohiói Wooster Egyetemre járt, de abba kellett hagynia tanulmányait, amikor édesanyja megbetegedett. Még ebben az évben beiratkozott a michigani Hillsdale College-ba, mert ez az iskola közelebb volt otthonukhoz. Két évvel később diplomázott angol irodalomból.
Már fiatal korában megmutatkozott kivételes nyelvtehetsége, egyetemi tanulmányai idején párhuzamosan németül, latinul és ógörögül tanult. 1915 őszén Elizebeth az állami középiskola helyettes igazgatója lett Wabashban. Ez az állása azonban rövid életű volt, alig fél év után felmondott, és visszaköltözött a szüleihez.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19–20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Shakespeare-től a kódokig
A következő évben az Illinois állambeli Genfben, a Riverbank Laboratoriesban kezdett dolgozni, az Egyesült Államok első létesítményében, amelyet kriptográfia kutatására alapítottak. Az intézet alapító tulajdonosa George Fabyan ezredes, gazdag textilkereskedő volt, egyben megszállott Shakespeare-rajongó. Elizebeth éppen munkát keresett, és ellátogatott a chicagói Newberry könyvtárba, ahol beszélgetésbe elegyedett az egyik könyvtárossal, aki ismerte Fabyan érdeklődési körét. Az felajánlotta, hogy telefonál az ezredesnek, hogy felhívja figyelmét a lány Shakespeare iránti rajongására. Fabyan hamarosan megjelent a könyvtárban, és meghívta Elizebetht újonnan alapított intézetébe, ahol felajánlott neki egy asszisztensi állást. Munkakörében feladata volt, hogy a bostoni Elizabeth Wells Gallupnak és nővérének segítsen bebizonyítani, hogy valójában Sir Francis Bacon angol filozófus és államférfi írta Shakespeare színdarabjait és szonettjeit. Ehhez a kódolt üzeneteket kellett visszafejtenie, amelyek a feltételezések szerint a színdarabokban és versekben voltak elrejtve.
A Riverbank ipari mennyiségben tárolt történelmi információkat a titkosírással kapcsolatban. Amíg az I. világháború alatt Herbert Yardley erőfeszítéseinek köszönhetően létre nem jött az MI8, a hadsereg ilyen tevékenységgel foglalkozó szervezete, a magánalapítású Riverbank volt az egyetlen létesítmény az Egyesült Államokban, amely képes volt titkosított üzenetek megfejtésére. Fabyan felajánlotta az intézmény szolgálatait a kormánynak. Az első világháború alatt az Egyesült Államok több kormányzati szervezete a Riverbank segítségét kérte dekódolási ügyekben, de arra is volt példa, hogy saját szakembereit küldte képzésre az ezredeshez.
A Riverbank alig tucatnyi alkalmazottja között volt egy kódfejtő, William F. Friedman, akibe Elizebeth hamar beleszeretett, majd 1917 májusában feleségül ment hozzá. A házaspár így a következő négy évben együtt dolgozott az ország egyetlen kriptográfiai létesítményében, amíg 1919-ben létre nem jött Herbert Yardley úgynevezett „Fekete Kamrája”. 1921-ben Elizebeth és férje otthagyták a Riverbankot, és a washingtoni hadügyminisztériumnál helyezkedtek el. Korábbi távozási próbálkozásaikat Fabyan ezredes – felbontva leveleiket – meghiúsította.
Az alkoholtilalom mint gyakorló terep
1920 januárjában életbe lépett az úgynevezett Volstead-törvény, amely megtiltotta a szeszes italok gyártását, értékesítését, behozatalát és kivitelét is. A tilalom természetesen országszerte boldog-boldogtalant illegális tevékenységre ösztönzött. Mivel a rádióadó-berendezések egyre fejlettebbé váltak, a csempészeknek új platform állt rendelkezésükre a törvény kijátszásában. Bár kommunikációjuk mai szemmel nézve rendkívül kezdetlegesnek tűnt, későbbi bonyolultabb rendszereik tökéletesítésének fontos állomása volt. Üzeneteik dekódolása a briliáns elméjű Elizebethnek nem esett nehezére, a feladatok jó gyakorlást jelentettek a nő számára, aki akkor is megoldotta a feladatot, ha az eredeti szöveg kínai mandarin nyelven íródott.
A házaspár kivételes tehetségére felfigyelve a Parti Őrség is közreműködésüket kérte az amerikai vizeken közlekedő csempészek kommunikációjának megfejtésében. 1927-től a szervezet kötelékében tevékenykedve a házaspár a rumcsempészet legaktívabb időszakában több mint 12 ezer kódolt üzenetet fejtett meg, jelentősen megkönnyítve ezzel a hatóságok bűnüldöző munkáját. Elizebeth kódfejtő tevékenységének is szerepe volt abban, hogy végül sikerült Al Caponét bíróság elé juttatni.
Miután látta, hogy a megnövekedett rádióforgalom óriási mértékben növeli meg a külső vagy belső ellenség információcseréjének lehetőségét, Elizebeth elsőként szorgalmazta, hogy a Kongresszus hozzon létre egy olyan kódfejtő egységet, amelynek biztosítani kell a folyamatos fejlődési lehetőséget is.
A babaház titka a világháború forgatagában
Elizebethnek köszönhető, hogy sikerült lebuktatni a japánoknak kémkedő Velvalee Dickinsont, aki érzékeny tengerészeti információkat juttatott el Buenos Aires-i ismerősén keresztül. A megszerzett információkat a nő fedővállalkozása, New Yorkban található bababoltja levelezésével juttatta el illetéktelen kezekbe. Leveleiben babákkal kapcsolatos üzenetekbe bújtatott fontos adatokat, így azt is, hogy a Pearl Harbour-i japán támadásban súlyosan megsérült USS Shaw romboló nagyjavítása a Nyugati Parton befejeződött, és hamarosan ismét csatlakozik a Csendes-óceáni flottához. Lebukása után a nőt végül 10 évi börtönbüntetésre ítélték 1944-ben.
A második világháború alatt Elizebeth egysége a haditengerészet kötelékében szolgált. Nekik volt köszönhető, hogy a német hírszerzés Dél-Amerikából Németországba eljuttatott titkos információs hálózatát, amely a Bolivar-hadművelet nevet viselte, sikerült felszámolni. Ebben az időben, a japánok 1941. december 6-i támadását megelőző időszakban az amerikai hírszerzés komolyan tartott attól, hogy a nácik Dél-Amerikán keresztül fogják megtámadni az Egyesült Államokat. A németek valóban számos támadást készítettek elő az amerikaiak ellen, amelyek érzékeny veszteséget okozhattak volna.
A Szürke Kísértet
A Queen Mary óceánjáró egy másik társával együtt csapatszállítóként szolgált a második világháború idején. Az álcafestés felvitele után a tengerészek mindkét hajót a „Szürke Kísértet” gúnynévvel látták el. Egyetlen útjukon 15 ezer embert is szállíthattak, ezért ők voltak a háború legnagyobb és leggyorsabb csapatszállító hajói. Presztízsük olyan nagy volt, hogy Adolf Hitler 250 000 dollárnak megfelelő összeget és Vaskeresztet ígért annak az U-Boot parancsnoknak, aki elsüllyeszti őket. Az óceánjárók nagy sebessége azonban gyakorlatilag lehetetlenné tette a tengeralattjárók számára, hogy utolérjék őket.
A Queen Mary egy alkalommal majdnem mégis áldozatul esett, mert dél-amerikai német ügynökök Enigma kódológéppel megírták a hajó pontos indulási időpontját. Az üzenetet azonban az amerikai haditengerészet elfogta, és Elizebeth rekordsebességgel fejtette meg. Kifejezetten neki köszönhető, hogy a megfejtés után volt ideje a hajónak arra, hogy még éppen időben megváltoztassa az útvonalát. Csak e tettével sok ezer, tengerentúli harctérre induló amerikai katona életét mentette meg, a német tengeralattjárók pedig hiába várakoztak az előre bemért helyszínen.
Elizebeth, férje és további öt ember elképesztő idegfeszültségben végezték munkájukat, hiszen tudták, hogy esetleges késésük, tévedésük akár ezrek életét veszélyeztetheti, így nem volt meglepő, ha egy kódfejtő idegösszeomlást kapott. Elévülhetetlen érdemük, hogy a dél-amerikai német kémhálózatot 48 rádióhullám és több mint 4000 üzenet részleges vagy teljes megfejtése után sikerült felszámolniuk, és több német Enigma-készülékhez is sikerült hozzájutniuk. A közvetlen veszély elhárulta után Argentína, Bolívia és Chile szakított a Tengelyhatalmakkal, és a Szövetségeseket támogatta a továbbiakban.
A második világháború befejezése után Elizebeth és férje tovább tudta kamatoztatni páratlan tudását, és biztonsági kommunikációs rendszerek létrehozásában segédkeztek. Miután nyugdíjba mentek, szabadidejüket és tudásukat hobbijuknak, a Shakespeare-kutatásnak szentelték, és közösen megírt könyvükben finom iróniával bizonyították be, hogy a művek valódi szerzője nem Francis Bacon volt. Férje 1969-es halála után Elizebeth minden energiáját egy kriptográfiai gyűjtemény létrehozásának szentelte, amely ma is a Virginia állambeli Lexingtonban található. Páratlanul izgalmas és rendkívüli élete végén egy nyugdíjasotthonban hunyt el 1980-ban. Hamvait szeretett férje sírján helyezték el Arlingtonban.
