13 évig józanságot hirdettek Amerikában, pont az ellenkezőjét érték el vele
Tizenhárom évig tartott, és súlyosabb következményei lettek, mint azt valaha is gondolták volna. A szesztilalomról van szó, amivel az 1920-as években igyekeztek sakkban tartani az amerikaiakat. Ez azonban, finoman szólva, a visszájára sült el, ugyanis ennek hatására elképesztő maffiahálózatok jöttek létre, amik szeszcsempészettel foglalkoztak, illetve ebben az időszakban jöttek létre a különböző koktélok is, amelyek a mai napig ismertek, és jelentős mennyiségű alkoholt tartalmaznak. Nézzük meg, mi is volt a szesztilalom eredeti célja, és mi köze van mindehhez a nagy Gatsbynek.






