A különböző protestáns szervezetek és más, a józanságot zászlajukra tűző csoportok a 18. század végétől kezdve harcoltak azért, hogy az amerikai kormány alkotmányos szabályozással szorítsa vissza a szeszfogyasztást. Egyes államok már a 19. század második felében alkoholtilalmat rendeltek el, a harcos aktivistáknak azonban nem volt elég ennyi: az egész országból száműzni akarták a részegség démonát. Az I. világháború kapóra jött nekik, ekkor ugyanis az éhínség elkerülése miatt, a gabonahiányt orvosolandó, korlátozni kellett a szeszes italok gyártását.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A nagy nyomásra végül 1917 decemberében megszületett az alkoholtilalomról szóló 18. számú alkotmánykiegészítés, amelyet 1919 januárjában az államok kétharmada elfogadott. Ennek szellemében október 28-án a kongresszus megszavazta az Andrew Volstead republikánus képviselő által benyújtott törvényt, amely megtiltotta a 0,5 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok gyártását, forgalmazását, árusítását és fogyasztását az USA teljes területén.
A szesztilalom teljesen kudarcot vallott. A városokban ezerszámra nyíltak az illegális kocsmák, a törvény betartatásáért pedig összesen ezer szövetségi ügynök felelt az ország egész területén. Továbbra is mindenki ivott, csak éppen nem verték akkora dobra, mint korábban. Az alkoholbizniszt az alvilág vette a kezébe, minek köszönhetően az 1920-as években felragyogott a maffiózók csillaga. A leghíresebb gengszterek, köztük a rettegett Al Capone, igazi királyként uralkodtak, hihetetlenül megromlott a közbiztonság, óriási méreteket öltött a korrupció. A szeszpiac felosztása körüli viták miatt gyakoriak voltak a bandák közötti véres leszámolások – leghíresebb az 1929-es chicagói Valentin-napi mészárlás. Tizenhárom évnyi reménytelen küzdelem után a kormány végül elismerte vereségét, és az 1933-as Cullen–Harrison-törvénnyel feloldotta a tiltást.
A ’20-as évek gengsztervilága nem véletlenül inspirált annyi filmet, sorozatot, regényt. Az 1930-as évek elejétől népszerű műfajjá vált a gengszterfilm Hollywoodban, többek közt olyan darabokkal, mint a Kis Cézár (1931), A közellenség (1931), az eredeti Sebhelyesarcú (1932) és A viharos húszas évek (1939). Elliot Ness, a szeszcsempészet elleni ügyosztály vezető nyomozójának Az érinthetetlenek címmel megjelent népszerű önéletrajza először egy 1959–1963 között futott tévésorozatot, majd 1987-ben Brian De Palma rendezésében sikeres filmes adaptációt is megért. Utóbbiban – mely idehaza Aki legyőzte Al Caponét címmel futott – Kevin Costner alakította Nesst, míg Robert De Niro a gengsztervezér szerepében bukkant fel. De Niro alakította a főszerepet Sergio Leone 1984-es, négyórás gengsztereposzában, a Volt egyszer egy Amerikában, amit De Palma filmje mellett sok kritikus a korszak legjobb mozis ábrázolásának tart.
Olvasd el előző kultbait cikkeinket is!
