A fagylalt ma már nemcsak a nyár, hanem minden évszak egyik kedvenc finomsága. De vajon hogyan terjedt el ilyen széles körben?
Jó ideje nem kell elmenni már a legközelebbi fagylaltozóba sem, hogy édes finomságot fogyaszthassunk, elég lehet benyúlni a hűtő fagyasztójába, hogy egy tölcséres, pálcás vagy dobozos jégkrémmel jutalmazzuk magunkat azért, hogy túléltük a napot. Hogyan tett ekkora népszerűségre szert ez a desszert, amelyet macerás elkészíteni, tárolni, adagolni? A válasz egyszerű, ám ez még nem azt jelenti, hogy nem meglepő.
Ezért választották sokan a fagylaltgyártást
A válaszért egészen a szesztilalom idejéig kell visszakanyarodnunk. 1920-ban az USA-ban az alkoholos italok gyártását és forgalomba hozatalát is megtiltották, pillanatok alatt állt földbe egy iparág. A főzdék, lepárlók és borászatok eldönthették, hogy egyszerűen lehúzzák a rolót, vagy belevágnak valami másba – mármint valami teljesen, gyökeresen másba.
Akik az utóbbi lehetőség mellett döntöttek, azok a kerámiáktól és a mezőgazdasági felszerelésektől kezdve a sajtokon, édességeken és malátaszirupon át mindent gyártottak, csak hogy túléljenek. Az olyan ikonikus sörfőzdék, mint az Anheuser-Busch és a Yuengling, pedig részben a fagylaltgyártás felé fordultak.
Nemcsak a gyártók, hanem a fogyasztók is keresték a pótcselekvést. Nem lehetett már beülni a kocsmába, ezért jól jött, hogy
volt egy olyan tevékenység, amellyel kiválthatták a baráti sörözéseket – a férfiak elkezdtek fagylaltozni,
a jeges édesség eladása 40 százalékkal ugrott meg a szesztilalom időszaka alatt.
Népszerű lett a fagyi, a jégkrém
Az alkohol tilalmát leginkább támogató csoportosulások igyekeztek is megtámogatni ezt a narratívát, azzal megfűszerezve, hogy a tejipar támogatásának kiváló módját találták meg az italozás tiltásában. Az Anti-Saloon League egyenesen úgy fogalmazott egy 1921-es kiadványában, hogy
a fagyifogyasztás megugrása megkérdőjelezhetetlenül azért következett be, mert az ital megvonása miatt sóvárgás érzését átélő férfiak nem a pohár, hanem a tölcsér után nyúlnak.
Valószínűleg nem ez volt azért az egyetlen oka annak, hogy a fagyi hirtelen ennyire keresetté vált: a technikai fejlődés egy bizonyos szintje is szükséges volt ehhez. Az eddig üdítőitalok adagolására szolgáló gépek forradalma révén tudott egyre több és több helyre eljutni a hideg édesség – az a tény ugyanakkor ismét a szesztilalomhoz vezet, hogy a cukros üdítők fogyasztásának megugrását is a kényszer szülte. Nem volt sör, jöhetett helyette egy pohár hideg, gyöngyözően szénsavas Coca-Cola, ami ekkor ráadásul még valódi újdonság is volt. Nem csoda, hogy a zömében még patikákban található italadagolók száma százezerre emelkedett ebben az időszakban.
Innováció is segítette a folyamatot
Nemcsak az ital- és fagyiadagolók hűtési rendszere tett nagy lépést előre ekkoriban, hanem a fagylalt- és a jégkrémgyártásé is. Clarence Vogt 1926-ban alkotta meg azt a fagylaltgépet, amelynek
egyik oldalán csak be kellett dobálni minden összetevőt, a másik oldalon pedig a kész fagyi érkezett.
A sokféle innováció, valamint a kereslet szerencsés időben történő megugrásának hatására egyre többen fejlesztettek olyan, fagylalt árusítására szolgáló, könnyen mobilizálható járműveket, amelyekből egy vidámparkban vagy állatkertben is árulni lehetett a finomságot, illetve zajlott a buzgó termékfejlesztés is: tölcsérek, bevonatok, a fagyi közepébe szúrt csokoládéfalatkák, minden előkerült, amit ma is szívesen fogyasztanánk egy forró nyári napon.
A harmincas években ugyanakkor a gazdasági világválság beköszönte mellett véget vetettek a szesztilalomnak, majd jött a második világháború, az élelmiszer-, így a tej- és cukorhiány is. A fagylaltok és jégkrémek épp csak elkezdtek hódító útra indulni, máris nagy visszaesés következett be, melyből jó időbe telt, mire fel tudott állni az iparág.
Hazánkba is eljutottak az újítások
Itthon már az 1700-as években ehettek fagyit a kiváltságos arisztokrata családok tagjai, ám kezdetben, meg vagy úgy kétszáz éven át alkoholos alappal készültek ezek a finomságok, így a gyerekek, érthető módon, kimaradtak fogyasztásukból. Sörbetnek vagy hideg nyalatnak inkább nevezték ezeket, mint fagyinak: a 19. században aztán megnyílt Budapesten az első igazi fagyizó is. Ekkor már fagylalt a fagylalt, és itthon is egyre népszerűbbé vált.
A szocializmus idején persze még visszafogott választékkal, azt követően azonban teljes kakofóniában, olasz fagyiként, gépi csavart fagyiként, főzött, valódi cukrászdai különlegességként, vagy még később habosított, olcsóbb, ám aminőségében szegényebb, sokszor albánnak nevezett változatban is elérhető.
Az amerikai tendenciákból a magyar fagyiipar is profitált, ha szesztilalom nélkül is, de ide is eljutottak azok az eszközök, amelyek megszületését ennek a furcsa időszaknak köszönhettük,
így ma már számos helyen választhatunk magunknak rengeteg íz közül.
