Ez az öt család irányította Amerikát: száz évvel ezelőtt fogtak össze

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1931 véres év volt a gazdasági válság sújtotta Amerikában. A már az alvilágot uraló olasz maffia véres háborúban osztotta fel a családok között New Yorkot, évtizedekig ők irányítottak.

Az Öt családnak nevezett maffiaszövetség komoly harcokat követően rendezte a szervezett bűnözés hierarchiáját. Két évig dúltak a véres csaták az amerikai nagyváros irányításáért.

Mussolini hatalomra kerülését követően a szicíliai maffiának nem volt maradása Itáliában, a véres leszámolások és vagyonelkobzás elől egyre többen menekültek az új világ felé. A maffia ekkor már jelen volt az Amerikai Egyesült Államokban, hiszen az ott élő, igencsak népes olasz közösség könnyen a saját szabályai szerint alakította ki informális védelmi rendszerét. Az újonnan betelepülők azonban megbolygatták a szervezet rendszerét. 

Végül öt család került ki győztesen a harcokból.

Olaszországban nem volt maradása a maffiózóknak, áthajóztak hát Amerikába
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A Főnök nem csak a háttérből irányította a maffiát

Joe Masseria, a szicíliai származású „Főnök” 1902-ben érkezett meg Amerikába. A szabó családból származó fiatalember gyorsan beépült a Morello-klánba. Több ízben ült börtönben betörésért és lopásért, ennek ellenére 1910-re már versenyben állt a befogadó családja főnöki pozíciójáért. Ő szervezte be maga mellé Lucky Lucianót is bérgyilkosként, aki végül eldöntötte a küzdelmet. 

Amint Masseria leszámolt egykori főnökével, úgy döntött, hogy uralma alá hajtja a többi klánt és bandát. Védelmi pénzt kezdett szedni azoktól, akik mellette biztonságot reméltek, és kivégezte azokat, akik ellenálltak. Mindeközben egy másik olasz, Salvatore Maranzano is kiemelkedett egy rivális csoportból. Luciano, Masseria parancsára meggyilkolta, azonban emberei egy másik, általa kivégzett, vezetőjét vesztett csoporthoz csapódtak és bosszút esküdtek.

Az ezt követő viszálykodás a Castellammaresei háború néven vonult be Amerika történelmébe, és közel két éven át tartotta rettegésben az utcák népét. 

1931-ben Maranzano végleg leszámolt szicíliai ellenlábasával, és átvette az irányítást a város felett, de nem örülhetett sokáig. Terve, miszerint felosztja a város utcáit a Maranzano, Profaci, ManganoLuciano és Gagliano klánok között – ezeket ma Bonanno, ColomboGambinoGenovese és Lucchese családokként ismerjük –, gyors halált hozott számára. Nem elégedett meg ugyanis a győzelemmel, úgy tervezte, hogy minden klán főnöke neki jelentsen, mint capo di tutti i capi-nak, azaz minden főnök főnökének. Voltak, akiknek ez az erőteljes, központosított hatalom nem tetszett, és nem sokkal a háború megnyerését követően kivégezték Salvatore Manzanót. 

Idézőjel ikon

A capo di tutti i capi címet – melynek ötletét az eredeti szicíliai maffia, a Cosa Nostra (Mi ügyünk) felépítéséből hozta magával az egykori győztes – eltörölték. Miután Lucky Luciano egy jól irányzott golyóval csírájában fojtotta el az önkényeskedést, megalkották a Bizottságot.

A Bizottság az Amerikai Egyesült Államokban folytatott összes maffia-tevékenységet felügyelte, és elsődlegesen a családok közötti konfliktusok közvetítésére szolgált. A bizottság az öt család főnökeiből és a Chicago Outfit, illetve a Buffalo-klán vezetőiből állt.

Öt család uralta Amerikát
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Titokban zajlott az amerikai maffia tevékenysége

Egészen 1963-ig a közvélemény szeme elől elrejtve működtek, akkor azonban Joseph Valachi, a maffia egykori tagja számolt be arról, mi folyik az utcák mélyén, titokban. Valachi koronatanúként szerepelt az egyik legnagyobb maffiaperben, mely a szervezett bűnözés tevékenységét tárta fel. 

Valachi volt az olasz-amerikai maffia első tagja, aki nyilvánosan elismerte a maffia létezését, és neki tulajdonítják a „cosa nostra” kifejezés népszerűsítését is. 

Az ő szerepe azért is volt annak ellenére döntő súlyú, hogy nem az öt család egyikének tagja volt, mert az ő vallomása előtt a szövetségi hatóságoknak nem volt konkrét bizonyítékuk arra, hogy az amerikai maffia egyáltalán létezne. Aprólékos részletességgel mutatta be a szervezett bűnözés mindennapjait és a La Cosa Nostra katonájaként élők szokásait, köztük például a beavatási szertartásokat is. Mivel a vallomástételt videófelvételeken rögzítették, az összes amerikai első kézből tudhatta meg, kik is irányították a bűnözőket Amerika-szerte. 

A Keresztapát, bár részben fikció, a maffiaszervezetek valós felépítése ihlette
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

A maffia felépítése már nem volt titok az amerikaiak előtt

Valachi azt is elmondta vallomása során, hogy miként épült fel a szervezett bűnözés szervezete. Ezt bemutatva beszélt arról, hogy a katonákat rezsimekbe szervezik, melyek élén a hadnagy, a caporegime állt. A rezsimek alkották a családokat, melyek nem is feltétlenül a vérségi köteléken alapultak. Ezeket a capók vezették, akik egy-egy területet képviseltek, és egyben a Cosa Nostra Bizottságát is alkották.

Idézőjel ikon

A capók voltak a szindikátus ügyeinek végső döntőbírái, s egyben végrehajtó bizottsága is.

Miközben felfedte a szindikátus létezését, nyilvánosságra hozta New York öt irányító családjának nevét is. Valachi szerint az Öt Család eredeti főnökei még a 30-as években Charles „Lucky” Luciano, Tommaso Gagliano, Joseph Profaci, Salvatore Maranzano és Vincent Mangano voltak. 1963-as vallomása során Valachi elárulta, hogy az Öt Család éppen regnáló főnökei Tommy Lucchese, Vito Genovese, Joseph Colombo, Carlo Gambino és Joe Bonanno. Azóta is az ő nevük a leggyakrabban használt elnevezés a New York-i Öt Családra utalva, annak ellenére, hogy az egyes klánoknál évekig tartott a felfordulás, és a sok, egymás közti leszámolás miatt az aktuális vezérek fluktuációja is gyakori volt. 

Ha érdekel az amerikai olasz maffia, ide kattintva még többet tudhatsz meg nevesebb képviselőiről.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.