Testvérharc a gyerekek között: Ha így segítesz nekik, abból felnőttként is profitálnak

Ha egynél több gyereked van, nagy eséllyel már te is voltál szemtanúja testvérharcoknak. Néhány ilyen alkalom még nem ad okot aggodalomra, a legjobb testvérek között is vannak súrlódások.

Egy kis belátással és türelemmel azonban sokkal békésebb kapcsolatot tudtok kialakítani a testvérek között. Ha sikerül korán kialakítani a jó kapcsolatot, a gyerekek megtanulják, hogy hogyan kezeljék a testvérükkel való konfliktusokat, így a harc és a rivalizálás minimalizálható, a kapcsolatuk pedig tovább erősödik.

Mindenekelőtt próbáld meg megérteni, hogy mi áll a konfliktusok mögött. Minden csatát más vált ki, lehet ez a házimunka felosztása vagy a gyerekek személyiségbeli különbségei. Van, hogy az egyikük úgy érzi, a szülei rendszeresen kedveznek a másik gyereknek, a másik pedig úgy érezheti, kevesebbet ér a szava, mert fiatalabb. Míg az egyik a csendesebb, nyugodtabb dolgokat szereti, addig a másiknak lételeme a pörgés és a kaland.

Így kezeld a testvérharcot

Bármi is legyen a kiváltó ok, fontos, hogy szülőként mindent megtegyünk a testvérek közti jó kapcsolat elősegítése érdekében, és ügyeljünk arra, hogy a konfliktus ne menjen a kapcsolatuk rovására. Oké, könnyű azt mondani. De mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy a nézeteltérések ellenére jó viszony legyen a gyerekeink között?

Tanítsuk meg őket a konfliktusok pozitív kezelésére. Azoknak a gyerekeknek, akik megtanulják, hogyan kezeljék a konfliktusokat konstruktív módon – például a testvérük nézőpontjainak meghallgatásával –, sokkal kevésbé lesz stresszes egy-egy vitahelyzet. Azok a felnőttek, akik gyerekként megtanulták megelőzni és megoldani a konfliktusokat, jobban tárgyalnak és sokkal kompromisszumkészebbek a munkahelyükön és otthon, a saját családjukban is. A testvérekkel folytatott viták kezelésének elsajátítása elősegíti, hogy a gyerekekből olyan felnőttek váljanak, akik képesek feloldani az ellentéteket.

Több gyerek, több konfliktus?
Több gyerek, több konfliktus?Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

A testvérek közötti harmónia az egész család számára fontos. Magyarázzuk el a gyerekeinknek, hogy a család olyan, mint egy csapat. És mint minden jó csapatnak, itt is együtt kell működni ahhoz, hogy békés és szeretetteljes otthonunk legyen. A családtagok közötti balhék levét az egész csapat issza.

Ha kell, avatkozzunk közbe. Vannak szülők, akik szerint a legjobb, ha hagyják, hogy a gyerekek maguk oldják meg a köztük lévő problémát. Ez bizonyos mértékig rendben van, mindaddig, amíg a gyerekek rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel. De amint élesedni kezd a helyzet, fizikai vagy verbális agresszió alakul ki a felek között, szülőként kötelességünk közbelépni. Ha éppen nem vagyunk jelen, később üljünk le együtt, és beszéljük át, hogy miért elfogadhatatlan az agresszió minden formája.

Hallgassuk meg mindkét oldalt. A testvérharcban minden történetnek két oldala lesz. Adjunk esélyt mindkét gyereknek, hogy elmondhassa az érzéseit, hogy úgy érezze, meghallgatjuk őt. Gyakran már az is sokat segít, ha a gyerekek érzései teret kapnak, megszakítás és ítélkezés nélkül elmondhatják valakinek, hogy hogyan élték meg az adott helyzetet.

Egymás tisztelete nem alkuképes. Ez azt jelenti, hogy ne adjunk teret gúnyolódásnak, verbális agressziónak és fizikai bántalmazásnak. Az ilyen esetekből már egy is sok. Inkább ösztönözzük a gyerekeket arra, hogy valóban hallgassák meg a másik felet, és adják meg azt a tiszteletet a másiknak, amit ők is elvárnak.

Segítsük őket, hogy meg tudják fogalmazni a problémájukat. Lehet, hogy a gyerek rosszul érzi magát, mert úgy érzi, igazságtalanság történt vele szemben. Ahelyett viszont, hogy azt mondaná, nem vagyunk vele igazságosak, ösztönözzük arra, hogy a konkrét problémáról beszéljen. Ha sikerül kideríteni például, hogy az a baj, hogy mindig a testvére választ ebédet/mesét/játékot, máris közelebb kerülünk a megoldáshoz.

Kérjük meg a gyerekeket, hogy javasoljanak ők megoldást. Miután mindketten elmondták az érzéseiket, alakítsunk ki egy olyan forgatókönyvet, amiben a gyerekek javasolnak mindkét fél számára elfogadható, kompromisszumos megoldásokat. Kérjük meg őket, hogy képzeljék magukat a másik helyébe, mielőtt javaslatot tesznek a megoldásra.

Mutassunk jó példát. A gyerekek állandóan figyelnek és rengeteget tanulnak a szülőktől. Nincs ez másként a konfliktuskezeléssel sem. Ellesik, hogy hogyan beszélgetünk mi a problémáinkról, családon belül, barátokkal vagy munkatársakkal. Ha a nézeteltérés során tisztelettudóak és szeretetteljesek vagyunk, a gyerekeink maguk is ezt a konfliktusmegoldási módot tanulják majd el.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.