A gyerekkorban átélt tartós stressz nem csak az idegrendszeren hagyhat nyomot. Befolyással lehet a bél-agy kapcsolatokra is, ezzel pedig akár egy életen át tartó emésztési nehézségeket, gyomorpanaszokat is okozhat.
A gyermekkori stresszről sokáig elsősorban lelki következményei kapcsán beszéltünk. Egyre több kutatás azonban azt mutatja, hogy a korai megterhelések nemcsak az érzelmi világot, hanem a test működését is tartósan befolyásolhatják. Különösen érzékeny erre az úgynevezett bél–agy tengely, vagyis az agy és az emésztőrendszer közötti folyamatos kommunikációs rendszer.
Így hat a gyerekkori stressz
Egy friss, a Gastroenterology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a korai életszakaszban átélt stressz évekkel később is növelheti az emésztési problémák kockázatát.
A kutatók arra jutottak, hogy a jelenség hátterében a bélrendszer és a szimpatikus idegrendszer (a szervezet „készenléti”, stresszre reagáló idegrendszeri része) működésének megváltozása állhat. Ez a felismerés azért fontos, mert segíthet pontosabban megérteni, miért alakulnak ki egyeseknél makacs hasi panaszok.
A bél és az agy kapcsolata
A bél és az agy kapcsolata jóval szorosabb, mint azt sokan gondolnák. Ez a két rendszer folyamatosan kommunikál egymással: az agy hat a bélmozgásokra, a bél állapota pedig visszahat a hangulatra és a közérzetre. Ha ez az egyensúly felborul, olyan tünetek jelenhetnek meg, mint a hasi fájdalom, a székrekedés vagy az irritábilis bél szindróma (IBS – egy gyakori, visszatérő hasi panaszokkal járó működési zavar).
A kutatók többféle módszerrel vizsgálták a jelenséget. Állatkísérletekben például újszülött egereket ideiglenesen elválasztottak az anyjuktól, hogy modellezzék a korai stresszt. Ezek az állatok később fokozott szorongást mutattak, és gyakrabban jelentkeztek náluk emésztési problémák is.
A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a különböző tünetek mögött eltérő biológiai folyamatok állnak. A szimpatikus idegrendszer működésének módosítása például javította a bélmozgást, de nem csökkentette a fájdalmat. Ezzel szemben a nemi hormonok (a szervezetben termelődő, többek között a fejlődést és működést szabályozó anyagok) inkább a fájdalomérzetre hatottak. A szerotonin – egy ingerületátvivő anyag, amely a hangulat és az emésztés szabályozásában is szerepet játszik – mindkét területen fontosnak bizonyult. Mindez arra utal, hogy a jövőben személyre szabottabb kezelésekre lehet szükség, attól függően, kinél milyen tünetek dominálnak.
Az embereknél is megfigyelhető a kapcsolat
Az állatkísérletek eredményeit emberi vizsgálatok is alátámasztották. Egy dán kutatás több mint 40 ezer gyermeket követett nyomon, és azt találta, hogy azoknál, akiknek az édesanyja kezeletlen depresszióval élt a terhesség alatt vagy után, gyakrabban jelentkeztek emésztési problémák.
Ide tartozott például a hányinger, a hányás, a kólika (csecsemőkori hasfájás) vagy a funkcionális székrekedés (olyan székrekedés, amelynek nincs kimutatható szervi oka).
Egy másik, közel 12 ezer amerikai gyermeket vizsgáló kutatás szintén hasonló eredményre jutott. Azoknál a gyerekeknél, akik korai életükben valamilyen megterhelő élményt éltek át – például bántalmazást, elhanyagolást vagy a szülők mentális problémáit –, nagyobb arányban jelentkeztek később gyomor-bélrendszeri panaszok.
Bántalmazás és nevelés
Az utóbbi években egyre határozottabban kerül előtérbe az úgynevezett verbális bántalmazás, amelynek egyik formája a kiabálás. A szülők egyre nagyobb lelki nyomásnak vannak kitéve azzal kapcsolatban, hogy ha megemelik a hangjukat, az akár komoly következményekkel is járhat a gyermekük fejlődésére. A kép azonban nem ennyire egyszerű.
Természetesen egyetlen kiabálás vagy kiborulás még nem okoz szervi problémákat, bár nyomot hagyhat a gyerekben. Ugyanakkor a kiabálás nem jó irány, mivel tartós stresszt okozhat, amely – ahogy a kutatások is mutatják – szerepet játszhat a testi tünetek kialakulásában.
„A kiabálás nem nevelési eszköz. A szülők általában akkor nyúlnak hozzá, amikor eszköztelennek érzik magukat, amikor a szép szó vagy a korábban bevált módszerek már nem működnek. Ez azonban nem jó irány, mert az agresszió agressziót szül, a gyerek pedig ezt a mintát fogja követni” – emeli ki Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta.
„Persze könnyű azt mondani, hogy ne kiabáljunk, de megállni sokkal nehezebb. Ebben nemcsak a tudatos döntéseink játszanak szerepet, hanem sokszor transzgenerációs minták (családon át öröklődő viselkedési minták) is” – teszi hozzá Gazdag Enikő.
Az eszköztelenné váló ember könnyen dühössé válik, és ilyenkor gyakran próbálja levezetni a feszültséget. A megoldás azonban nem az agresszió, hanem új, hatékonyabb módszerek megtalálása.
„A tartós stressz nemcsak azt eredményezheti, hogy a gyerek ezt a viselkedést tekinti mintának, hanem testi tüneteket is okozhat. A szülők nem akarják bántani a gyereküket, de akaratlanul is okozhatnak problémákat, amelyeken viszont lehet változtatni, ha felismerik őket.”
„A kiabálás szinte sohasem célravezető, mert megfélemlítésen alapul, nem belső motiváción. Sokkal hatékonyabb, ha a gyerek maga akarja megtenni, amit kérünk. Ebben nagy szerepe van a pozitív megerősítésnek, vagyis annak, hogy jutalmazzuk a kívánt viselkedést. Ez hosszabb távon stabilabb eredményeket hozhat a szülő–gyerek kapcsolatban” – hangsúlyozza a szakértő.
Egy új hozzáállás vagy nevelési módszer bevezetése nem könnyű, és természetes, hogy közben visszaesések is előfordulnak. Ennek ellenére érdemes kitartani, hiszen hosszú távon nemcsak a gyerek, hanem a szülő is nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lehet.
Ha tetszett ez a cikk, olvasd el azt is, hogy melyik gyümölcsöt érdemes fogyasztani a belek egészsége érdekében.
