„Szétrágta a nagyapámtól örökölt perzsaszőnyeget” – akkor vegyél nyulat, ha tudod, mivel jár a tartása

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Napjainkban divatos nyuszit tartani, az erre szakosodott közösségi oldalak felhasználóinak száma több tízezerre rúg. Mi is közéjük tartozunk, ezért a tapsifüles a lakásban műfaj mellett és ellen szóló érveket tapasztalatból írom.

Vannak, akik akkor érzik kereknek a világot, ha állatot tarthatnak, én is ilyen vagyok. Extra érv, ha van gyerek is a családban, mert egyrészt általában ők is odavannak a négylábú lakótársakért, másrészt ezer okból jót tesz a kicsiknek közelségük. Életmódunk azonban szinte kizárja, hogy kutyát-macskát tartsunk, ezért alternatív megoldásban gondolkodtam. És a nyúllal itt követtem el az első hibát, mert ők nem alternatívák, hanem... 

Csak akkor, ha tényleg nyuszit akarsz

De akkor is csak úgy, ha tudod, mit jelent a tartása – például ebből a cikkből képet kaphatsz róla. (Igaz, hogy bár vannak általános jellemzőik, mint minden fajnál, itt is lehetnek személyiségből fakadó eltérések, akár egészen markánsak is. Úgy látom, hogy a mi nyulaink eléggé átlagosak, van jobb és rosszabb természetű is náluk, de azok a ritkább egyedek.) Nekem gyerekkoromban volt kutyám, fiatal felnőtt koromban cicám, középkorúként pedig egyszerre olthatatlan vágyat éreztem arra, hogy ez újra így legyen – legalább az egyik. Igen ám, de a cica kárt tesz a lakásban (a nyúlhoz képest ugyan már – de ezt még nem tudtam), a kutyához pedig sok idő és rendszeresség kell, tehát ez most nem fog menni – gondoltam. Mi legyen akkor? Kislányom is lelkesen bekapcsolódott az állatkeresésbe, és nem kellett sok idő, míg ráleltünk a nyuszis oldalakra, ahol olvasztóbbnál olvasztóbb fotókat és videókat találtunk gyönyörű, bújós, játékos jószágokról. Az egyik tenyésztőnél pedig rábukkantunk a nagy ő-re. Ma már felnőtt nyuszi és van egy örökbefogadott társa, mert az elég hamar kiderült, hogy nem lehet szabadon tartani a lakásban, mert mindent szétrág, viszont nem is kuksolhat egyedül a karámban egész nap, mert az állatkínzás. A fogadott nyuszinknak sikerült a mindent hatványoznia – ő még veszélyesebb a bútorokra, könyvekre, kábelekre, falra, földön felejtett táskára, cipőre, súlyzóra – bármire. Konkrétan lerágta a távirányító gombjait. Ellenben kedvesebb, bújósabb, mint az eredeti nyuszink – aki szintén szelíd, csak magasabbról tojik ránk. 

Ha nincs időd a fél napot vele tölteni, tényleg párban kell tartanod a nyulat
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A nyuszi prédaállat, ezért félénk, de sértődékeny és önfejű

A bújósságnál és az ember-állat kapcsolat minőségénél maradva – azért egy nyuszi sosem lesz olyan, mint egy cica vagy egy kutya. Hogy milyen viszonyban lesz vele a gazdi, az természetesen függ az állat természetétől, az ember hozzácsatolt víziójától és a vele töltött idő mennyiségétől és minőségétől is, de a nyúl prédaállat, és csak nagyon kivételes esetben fogadja jól, ha felemelik, ölbe veszik, stb. – ellenben nagyon meg tud sértődni, ha olyat teszel vele, aminek nem örül. Melléjük oda kell guggolni, úgy lehet simizni, kézből etetni, és lehet persze bennük gyönyörködni is, mert tényleg olyan jól néznek ki, mint a fotókon. Meg lehet tanítani őket egy-két trükkre, ha valakit boldoggá tesz az, hogy jutifalatért szlalomozik kiskedvence. De ha te egy igazi bensőséges állat-ember kapcsolatra vágysz, akkor az én véleményem szerint kutyában vagy macskában gondolkozz. 

Kibújt a lógófülű kisangyalokból a rágcsáló 

Visszakanyarogva a rágásra – kérdezheted, hogy minek engedtem ki őket, ha egyszer mindent szétrágnak. Először is mindkét cukiságnál volt egy beetetési időszak, amikor csak azt láttuk, hogy imádnak kint lenni, szaladgálni, és a kötődést is elősegíti a kíváncsiság, amivel jönnek utánunk a lakásban mindenhová. Majd, amikor már minden gyanúnk elapadt, bekeményítettek, és könyv-könyvön nem maradt – de esett áldozatul kábel, perzsaszőnyeg és nagyszülőtől örökölt fali fafaragás is. Nem lehet őket csak a ketrecben tartani – állandóan még nagyobb kifutón belül sem (amitől egyébként kicsit csirkeólosodik a lakás hangulata, döntsd el, mennyire fontos a dizájn), viszont ha kiengedjük, felügyelni kell őket. Amilyen pedig az élet, meg-megesik, hogy kiengedjük, kimegyünk a szobából, ők pedig kint maradnak nagy boldogan. Azért az „ő szobájukban” nincsenek elöl kábelek, a végzetes baleseteket elkerülendő. 

A leendő gazdinak alaposan át kell gondolnia, tudja-e megfelelő körülmények között tartani új kedvencét
Fotó: Németh Kata / Index

Egy vagyonba kerül a tartásuk 

Összefoglalva: a nyuszik szépek, aranyosak, én szeretem is a mieinket. Valahol a cica/kutya és a tarajos gőte között vannak, ha a kötődést tekintjük (tisztelet a kivételeknek, amilyen tapsik tényleg vannak, csak nem sokan). Ha nem akarsz állatkínzó lenni, kettőt kell tartanod (vagy a napod nagyobb részében foglalkoznod vele) és egy nagy karámot is venned, emellett ki is kell engedned őket onnan napi rendszerességgel, de felügyelet alatt, különben mindent szétrágnak. Amit még nem írtam, hogy sokba kerülnek: jó minőségű táp, széna, alom – egy vagyonba kerül és gyorsan fogy. Állítólag irtó érzékenyek is (a mieink nem) – bélleállástól kezdve tályogon keresztül sűrűn hajlamosak egy-két horror betegségre, amit horror áron gyógyítanak az egzotikus állatorvosok. Viszont azért jönnek a simiért, burrognak-kattognak, ha örülnek neked és a kényeztetésnek, és párosan elég jól elvannak akkor is, ha épp nem érsz rájuk. Ha valóban nyuszit szeretnél, nem fogod megbánni. De ha mindaz, amit írtam, kijózanítóan hat rád, akkor inkább ne tedd ezt meg se magaddal, se vele. 

Ha kíváncsi vagy, hogy nem jó kutyát tartani, ezt a cikket ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.