Napjainkban divatos nyuszit tartani, az erre szakosodott közösségi oldalak felhasználóinak száma több tízezerre rúg. Mi is közéjük tartozunk, ezért a tapsifüles a lakásban műfaj mellett és ellen szóló érveket tapasztalatból írom.
A mások érzéseihez való kapcsolódás lételeme kapcsolatainknak, amit gyakran az empátia és az együttérzés útján fejezünk ki. Fogós kérdés lehet, ha elgondolkozunk azon, mit is jelent pontosan ez a két kifejezés. Mindkettőt használjuk a mindennapi szóhasználatunkban, gyakran egymás szinonimájaként is. A két érzés nehezen elkülöníthető, ám mégis van közöttük különbség. A szavak teremtőerővel bírnak, így érdemes tisztázni önmagunkban valódi jelentésüket!
Az éveken át tartó monogámia az unalmas szex szinonimája? Vagy pont ellenkezőleg: a bizalom és intimitás olyan kapuit nyitja meg, ami minden eddiginél mélyebb kielégüléshez vezethet? A szakértők válasza: attól függ. Sok múlik az egyéni tényezőkön, a párkapcsolati dinamikán, a mindennapi döntéseken vagy a társadalom, a kultúra szexualitáshoz való hozzáállásán. Egy biztos: minél többet tudtok a szexuális unalomról, annál nagyobb eséllyel tehettek ellene. A kutatások alapján eddig fellelhető információkat egy pár hete megjelent metaelemzés foglalta össze.
A sebezhetőség nem gyengeség. Vállalása az emberi mivoltunkról tesz tanúbizonyságot, valódivá tesz és éppen ezért vonzóvá, elérhetővé, akihez más is kapcsolódni szeretne. A kérdés csak az, melyikünk meri megtenni az első lépést?
Azok az ismerőseim, akik házépítésre adták a fejüket, egytől egyig szenvednek. Rengeteg munkával, stresszel jár a folyamat, vészesen fogy a pénz, mindig pont abból nincs, ami igazán tetszik, megbízhatatlan a mesteremberek egy része, könyörögni kell a munkásoknak, nem haladnak a dolgok, óriási a csúszás. A sok-sok hátrány ellenére miért vágnak bele mégis annyian? Miért marad vonzó opció a házépítés a klímakatasztrófa korában, amikor nem igazán kellene tovább növelni az épített felületek mennyiségét a világban?
Én a szerencsésebbek közé tartozom. Sok mindent meg tudok tenni a vírushelyzet közepette online is, amit korábban offline végeztem. Csak a múlt héten részt vettem munkahelyi értekezleten, baráti találkozókon, tanítottam, ruhát és ételt rendeltem, sőt még színházban is voltam a nappalim kanapéjáról. Persze ez nem az igazi, persze van hiányérzetem. Ugyanakkor sokan élnek Magyarországon olyanok, akiknek nincs internetünk, vagy nem boldogulnak a technológiával. Közéjük tartozik az idős emberek többsége. Az én nagymamám, de lehet, hogy a te nagyszüleid, szüleid is. Ők nem fognak online terápiába menni, a közösségi médiában ventillálni vagy mentális egészségről szóló cikkeket olvasni a neten. Most is te vagy az, aki ideáig jutott ebben a bevezetőben, és te vagy az is, aki rengeteget segíthetsz nekik. Egy régi módszerről szóló új kutatás ad ötletet, hogyan.
A gyerekek ki vannak szolgáltatva a felnőttek mindenkori akaratának, az ő döntéseiknek, időbeosztásuknak és irányításuknak. Maguktól még nem értik a környezetük mindenkori működését, ezért a váratlan történések is gyakorta átszövik a mindennapjaikat, amelyek feldolgozása nem feltétlenül egyszerű. Ebben segít a gyerekidő. Ilyenkor ő irányíthat, és dolgozhatja fel a saját belső feszültségeit, mégpedig a te jelenléted nyújtotta biztonságban. Általa mélyül a kapcsolatotok és fejlődik az együttműködés köztetek.
Nemcsak az édesanyákat, de a gyerekeket is érheti olyan traumatikus élmény születéskor, amely kihatással lehet a fejlődésére és a környezetével való kapcsolatra is. Ezek a babák általában sírósabbak, sokszor félnek érthetetlen dolgoktól, gyakran felébrednek éjszakánként, vagy agresszívvé, kezelhetetlenné válnak. Arra van szükségük, hogy az átélt traumát feldolgozhassák. Ebben pedig mi segíthetünk nekik.
Míg a Törésteszt a harag könyve volt, addig a Szabadulógyakorlat elsősorban a szerelemről és a halálról szól. Szabó T. Anna 45 új novellában, felkavaró szenzualitással ír az emberben dúló gyönyörű és iszonyú erőkről, a vágyról, az eksztázisról, a nemritkán gonoszságig lemenő indulatokról. Hova lehet menekülni az elnyomás és az önelnyomás elől? Milyen kitörési pontok vannak a tehetetlenségből? Mágikus gesztusokról, boszorkányságról és a szöveg átizzításának veszélyeiről beszélgettünk az íróval, aki azt is elárulta, mi az, amiről sohasem szabad tudnia, miközben dolgozik.
Pszichodráma-foglalkozások egyik kedvelt önismereti feladata a szociális atom nevű rajz elkészítése. Ilyenkor egy A4-es lapon az ember feltünteti saját magát és a társas kapcsolatait (a férfiakat háromszöggel, a nőket körrel, a fogalmakat téglalappal jelölve). Az, hogy hogyan használja ki a teret, teljes mértékben rajta múlik. Ha valaki magányosnak érzi magát, gyakran nagyobb helyet hagy önmaga és a többi alakzat között. Ki gondolta volna, hogy ez a szakadék nemcsak a képi ábrázolásban, de az agyi aktivitásban is leképeződik?
A jövővel kapcsolatos nagyfokú bizonytalanság, a kényszerű otthon maradással járó fizikai izoláció, az eddigi szokásaink radikális átalakulása komoly megterhelést jelenthet a pszichés rendszerünkre. Ebben a kihívásokkal teli időszakban különösen fontos, hogy oda tudjunk figyelni a testi-lelki jóllétünkre, és gyakoroljuk az öngondoskodást. Ebben sokat segít az, ha rendszeresen be tudunk csekkolni magunkkal, hogy hogy vagyunk.
