Máris döntés született a kisgyereket megrúgó karateedzőről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Visszavonta a Nemzeti Tehetség Központ a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elnevezésű díjat attól a karateedzőtől, aki egy szolnoki kalandparkban megrúgott egy kisfiút.

Már nem rendelkezik „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjjal az a karateedző, aki bántalmazott egy rá bízott kisfiút egy szolnoki kalandparkban – derül ki az RTL beszámolójából. A Nemzeti Tehetség Központ ugyanis visszavonta az elismerést. „Felháborító és szégyenteljes tettével A. Tibor méltatlanná vált és mint mára világossá vált, mindig is méltatlan volt a » Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért « díj viselésére és használatára. Ezért a Nemzeti Tehetség Központ (NTK) Közhasznú Nonprofit Kft., a pályázatért felelős lebonyolítóként a díjat a lehető legrövidebb időn belül, július 19-én visszavonta tőle” – írta a szervezet honlapján.

A gyereket megrúgó edző 2022-ben kapta a díjat

A Nemzeti Tehetség Központ azt is kiemelte közleményében, hogy nemcsak a gyermekbántalmazás minden formáját ítélik el, de a magukat gyakran gyermekszeretőnek feltüntető aljas gyermekbántalmazókat is.

2022-ben kapta meg a Bonis Bona díjat a gyereket megrúgó edző
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Az elismerést a szervezet honlapja szerint azok a magyarországi és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi pedagógusok és más tehetségsegítő szakemberek kapják, akik a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végeznek. A karateedző 2022-ben kapta meg az elismerést.

A díj visszavonására azután került sor, hogy – ahogy arról a Dívány is írt – egy gyermektábor részeként a résztvevőket elvitték egy kalandparkba, ahol egy konfliktushelyzetet követően – a fiú összekülönbözött egy társával, az anya szerint feltehetően azért, mert félt a rá váró feladattól – az egyik felügyelő félrehívta, majd úgy rúgta fel, hogy fejét is a rekortánba ütötte. Ezt követően nem nyújtott segítséget a földön fekvő gyermeknek, majd szóban is folytatta a bántalmazását.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.