Ezért olyan fontosak a nagyszülők az unoka életében

Olvasási idő kb. 3 perc

Akkor is, ha távol laknak, ha keveset tudunk találkozni, vagy ha már csak az egyikük van velünk.

„Ami a nagymama házában történik, az a nagymama házában is marad!”, „A nagypapánál lehet kókuszgolyó a reggeli!” Néhány mondat, amelyet vicces, nagyszülőknek szóló ajándékokon lehet olvasni. De mi az az óriási, támogató erő, amit csak a nagyszülők adhatnak meg az unokáknak? 

1. Támogatják a szülőket

Amikor a fiatal szülők az első gyermekükkel hazamennek a kórházból, tele vannak kérdésekkel és kétségekkel, amelyekre a nagyszülők – akik, akár többször is már végigmentek ezen az életszakaszon – tudnak válaszolni. Természetesen ezek a tanácsok nem feltétlenül egyeznek meg azzal, amelyet a 20-as, 30-as éveikben járó apák és anyák a magukénak érezhetnek, de a kezdeti bizonytalanságok idején jó fogódzót jelentenek. A nagyszülők szerepe – főleg ebben az időszakban – közvetett az unokák életében. Mivel a szülőket támogatják lelkileg, esetleg megfőzik a gyermekágyas időszakban az ebédet a családnak, figyelnek a picire, hogy az anyuka végre tudjon néhány órát magában lenni, ezzel szinte láthatatlanul, de már ott vannak az unoka életében. 

Egy régi világ értékeit hozzák
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

2. Képviselik a régi értékeket 

A nagypapám mindig viselt kalapot, és az ingre mellényt vett a családi ünnepeken. Manapság ritka, hogy a szülőktől ilyesfajta értékeket lásson egy gyerek. Ahogyan a nagymama biztosan meg tudja mutatni a már külön háztartást vezető unokának, hogyan lehet a maradékokból is remek fogást varázsolni. Bár sokan úgy gondolják, hogy a legtöbb tudást már megszerezhetjük a világhálóról – és ez valószínűleg nagyrészt így is van –, de arra a borsófőzelék-receptre, ahogyan a mama csinálta, nagyon nehéz ráakadni az interneten. A nagyszülők a letéteményesei annak, hogy a családi hagyományok – akár egy-egy ünnepi szokás keretében – továbbra is éljenek generációról generációra. 

3. Kapcsot jelentenek a múltunkhoz

Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy azok a gyerekek, akik tisztában vannak, honnan jönnek, kik az őseik, és meghallgattak jó néhány családi történetet, sokkal jobban kezelik a stresszt, nagyobb az önbizalmuk, kevesebb velük a fegyelmezési probléma. Ezeknek a történeteknek pedig az élő tudói a nagyszülők, akik örömmel mesélnek olyan színesen, hogy a gyerekek – vagy éppen már felnőtt unokák – szinte ott vannak a helyszíneken, látják maguk előtt azokat az őseiket – déd- és üknagymamákat, -nagypapákat –, akikkel ők már nem találkozhattak. 

Kitüntetett idő, amit az unoka a nagyszülővel tölthet
Fotó: Jenny Elia Pfeiffer / Getty Images Hungary

4. Van arra is idejük, amire a szülőnek nincs

Akadnak olyan szerencsés unokák, akiknek a nagyszülőnél a borsó elvetése is régészeti feltárássá válik.

Ha a nagyszülő már nyugdíjas, és kitüntetett idő számára, amikor együtt lehet az unokáival, nem beszélve arról, ha kellő fantáziával is rendelkezik, akkor a kicsik olyan élményeket szerezhetnek, ami valószínűleg a szülővel nem, vagy csak ritkán adatik meg.

A nagymamának van ideje akkor is együtt főzni az unokával, ha így másfélszer annyi idő alatt készül el az ebéd, a nagypapával a kertben lehet bölényre vadászni, és a ház végében lévő fészerben fatutajt farigcsálni. 

5. Mintául szolgálnak az egyszülős családokban

Ha az egyik szülő válás vagy egy sajnálatos haláleset miatt nincs jelen a gyermek életében, gyakran a nagyszülőre hárulnak sok olyan feladat, amely az apáé vagy az anyáé lenne, ha a családdal élne. Ilyenkor általában amúgy is több időt tölt az unokával, hiszen a szülő, aki dolgozik, és egyedül neveli a gyereket, rászorul a segítségre.

Az egyszülős családban még fontosabb a szerepük
Fotó: Jamie Grill Photography / Getty Images Hungary

Ebben az esetben gyakran előfordul, hogy egyben az apa helyett a nagypapa lesz férfiként a minta, és ugyanígy nagymama is mintául szolgál, ha a gyerek az édesanyja nélkül nő fel. A nagypapa tanítja meg, hogyan kell megkötni a nyakkendőt a fiúunokának, míg a lány fordulhat a mamához a nőket érintő kérdésekkel. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!