Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A középkori ember számára a sikert az utódlás jelentette. A törvény és a rend középpontjában az öröklés állt, ez a királytól kezdve a társadalom összes rétegére érvényes volt. Amint a gyermek elérte a házasodókort – volt, hogy még azelőtt is –, a termékenysége került a reflektorfénybe.
Bár a törvényes örökösök nemzése kiemelkedően fontos volt, a meddőség nem volt elég jó indok arra, hogy az egyházi jog szerint érvénytelenítsék a házasságot. Azoknak a pároknak, akiknek gondjaik voltak a gyermekvállalással – különösen a fiúgyermekek születésével –, mindent meg kellett tenniük a probléma megoldása érdekében. Legvégső esetben kerestek csak más okot a házasságuk érvénytelenítésére, megszüntetésére.
Mit tett a középkor embere, ha nem jött a gyermekáldás?
Az első, legkézenfekvőbb megoldás az ima volt. A termékenységért fohászkodás volt a leggyakoribb megoldás, gyakran fordultak Szent Annához, a meddő nők védőszentjéhez. Ha a pár úgy érezte, hogy imáik nem találtak meghallgatásra, együtt vagy külön-külön zarándoklatra is indulhattak egy termékenységgel kapcsolatos szent helyhez, például Cantilupe-i Szent Tamás kegyhelyére vagy a Szűz Máriához vagy Szent Annához kapcsolódó számos hely valamelyikére. A zarándokok ezekről az utakról áldott jelvényeket és emléktárgyakat hordtak haza, amelyek a vágyaik beteljesülésében segítették őket. A világi amulettek és jelvények szintén népszerűek voltak, ezek szapora állatokat, valamint ösztönvezérelt vadembereket ábrázoltak.
Meddőség kezelése a középkori gyógyászatban
Az imák mellett persze az orvostudomány is próbált megoldást találni a problémára. Egy 12. századi orvosi gyűjtemény, a Trotula javaslata szerint a párnak megfelelő testsúlyt kellett elérnie, ami végtére is egy bölcs gondolat, mivel mind az alultápláltság, mind az elhízás erősen befolyásolja a termékenységet. A felesleges testzsír leadására a könyv szerint az izzasztó fürdőzés vagy forró homok jelentett megoldást, a testmozgást nem említette. Majd ha a megfelelő testsúlyt elérték, a szerző egy egyszerű tesztet ajánl, amellyel megállapítható, hogy a férfi vagy a nő az, aki terméketlen. A férfi vizeletét búzakorpával kell összekeverni, a nő vizeletét pedig darával. Kilenc-tíz nap múlva amelyiknek a vizelete büdössé válik, és tele van férgekkel, ott van a gond. Ha a férfival van a baj, a Trotula javaslatokat ad a vágyakozás segítésére, valamint felsorolja „a magokat gyarapító és generáló anyagokat, mint például a hagyma, a paszternák”. Ha a nő az, aki terméketlen, több beavatkozásra van szükség.
Sok más középkori gondolkodóhoz hasonlóan a Trotula szerzőjének is meggyőződése volt, hogy a fogantatással kapcsolatos problémák a meleg/hideg és a nedves/száraz körülményeken alapulnak. A méh hőmérsékletének kiderítéséhez a nőnek azt az utasítást adja, hogy egy madzagra erősített kis kendőt áztasson be meleg olajjal, és helyezze a hüvelyébe, a madzagot kösse a lábára, majd feküdjön le aludni. Ha reggelre a kendő kijött, akkor a nő teste túl forró, ha nem, akkor a nő teste túl hideg, az elmélet szerint a túl hasonló dolgok taszítják egymást. Ha a nő természetes állapota kialakult, a szerző azt ajánlja, hogy a nőt az ellenkező „hőmérsékletű” gyógynövényekkel füstöljék: aki forró, használjon „mályvát, ibolyát és rózsát vízben”; aki hideg, használjon „szegfűszeget, szerecsendiót”.
A középkorban ha egy pár terméketlen volt, a kulturális szabályok miatt könnyebb volt a nőt hibáztatni.
A nők ugyanis a házastársukon kívül nem vállalhattak mástól gyermeket, így nem lehetett megállapítani, hogy egy nő termékeny-e, mielőtt megházasodott volna. Mire viszont egy férfi megnősült, már lehetett alkalma arra, hogy törvénytelen gyermekek nemzésével bizonyítsa termékenységét.
A középkori termékenységről rengeteg forrás áll rendelkezésre, beleértve több hasznos receptet is, az egyik legismertebb történet IV. Henrik kasztíliai király (1425–1474) nevéhez fűződik. A királyt csúfnevén Tehetetlen Henrik néven is említik a történelemkönyvek, mert a gyereknemzés nem tartozott az erősségei közé. A történészek szerint impotenciája miatt politikai ellenfelei homoszexualitással is vádolták, de a király problémáját a korabeli krónikák elemzései alapján valószínűleg az agyalapi mirigy jóindulatú daganata okozhatta.
A történelem első mesterséges megtermékenyítése
IV. Henrik egy sikertelen házasság után újranősült, elvette Portugáliai Johannát, akivel már a mesterséges megtermékenyítéshez folyamodtak. A katolikus egyház tiltása ellenére egy zsidó orvos-fizikus elvégezte a beavatkozást, a királyi ondót egy aranycsőbe tette, majd azt a királynő hüvelyébe vezette. A királyi párnak végül házasságuk hatodik évében született egy lánya – aki később I. Johanna néven vonult be a történelemkönyvekbe. Bár a gyermeket a király elismerte törvényes utódjaként, sokan kételkedtek benne, hogy valóban IV. Henrik a biológiai apa.
Marsilio Cassoti argentin történész egy könyvében több forrásanyag is bizonyítja, hogy a mesterséges megtermékenyítés, pontosabban asszisztált megtermékenyítés gyakorlata ennél is korábbra nyúlik vissza. Egy 1322-ben keltezett arab szövegben az ősi núbiai királyságban már végeztek ilyen „technikát”, hogy kancákat termékenyítsenek meg más istállókból származó lovak spermájával. Vagyis a mesterséges megtermékenyítés gyakorlata már az ókorban ismert volt, és legalábbis az állatorvoslásban gyakorolták.
Egy korát megelőző nőgyógyász másra is rámutatott
A 11. században, a középkor fénykorában Trótula di Ruggiero a salernói iskola orvosa és tanára volt, ami később Trótula di Salerno néven vált ismertté. A salernói iskola volt az egyik első orvosi iskola Európában. Lehetővé tette, hogy nők is tanulhassanak és taníthassanak, ami abban az időben kivételesnek számított.
Trótula di Ruggiero intenzív tanulmányokat folytatott a nőgyógyászat és a szülészet területén, és őt tartják az első olyan személynek, aki ezekre a területekre szakosodott. Munkáját sokan a férjének tulajdonították, mivel akkoriban nem tudták elképzelni, hogy e ragyogó tudományos eredmények mögött egy nő állt. Számos értekezést írt, köztük a Passionibus mulierum curandorum (A nők betegségeinek gyógyítása) címűt, amelyet több évszázadon át kötelező szövegként használtak az egyetemeken. A korszakra nézve forradalmi gondolatokat tartalmazott, például azt, hogy nem a menstruáció az oka a nők összes betegségének, és hogy a termékenységi problémák nem mindig a nőknél jelentkeznek, ami addig elképzelhetetlen gondolat volt.
