Ez az amerikai sztársportoló olyan titkot rejtegetett, amiről egy férfi sem beszél soha

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy bizonyos életkoron túl a párt kereső nők nemcsak azt nézik, egy férfi mennyire jóképű, kedves, vagy hajlandó elköteleződni, de azt is felmérik, vajon milyen apa lenne.

A családról szőtt álmokat pedig nagyon hamar keresztbe húzhatja, ha az adott férfiről kiderül, hogy nem lehet saját gyereke. Nagyon sok mindent át kell ezen a ponton gondolni a kapcsolatról, a jövőről, az álmokról. Ám botorság lenne azt hinni, hogy a fertilitás csupán a nőknek fontos. A férfiak éppúgy ragaszkodnak a tudathoz, hogy bármikor lehet gyerekük – gyakran még akkor is, ha a szándék nincs is meg bennük. A spermiumok egészsége, életrevalósága, fogamzókészsége, az ejakulációra való képesség egyet jelent a férfiassággal, a jó öreg teremtő erővel (ami persze a nőkben is ugyanúgy jelen van a pete és a tápláló méh formájában). Mi történik, ha ez elveszik?

meddőséggel nagyon nehéz megbirkózni. Még ha nem is szeretnénk gyereket, a tudat, hogy erre minden esélyünk megvan (a férfiaknál ráadásul az öregkorban is), fontos marad. Épp ezért hatalmas csapás megtudni, hogy nem vagyunk képesek szaporodni. Megrengeti az önbizalmat, az életről, a személyiségről való gondolkodást, megváltoztatja a párkeresést. Mindenki, aki megkapta már a meddő címkét, tudja, mennyire értéktelennek, selejtesnek érzi magát – pláne akkor, ha szeretne is családot alapítani. Minden terv borul. Hosszú idő, mire – szakember segítségével – újra képesek vagyunk kerek egészként magunkra gondolni. Ezt az utat járta be Brian Mazza is, akinek elege lett abból, hogy a meddő férfiakat megbélyegzik és megszégyenítik, ráadásul mindkét nem tagjai. Ötven mérföldes futásra indult New York Cityben, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen károkat okozhatnak a mérgező szavak, s hogy pénzt gyűjtsön sorstársainak.

A magas, kigyúrt testű edző, Brian Mazza ugyanis meddő. A legutolsó ember, akinek férfiasságát, erejét, magabiztosságát megkérdőjeleznénk. Nagyon valószínű, hogy mielőtt nyilvánosságra hozta volna, hogy nem tud gyereket nemzeni, nem sokan szóltak be neki vagy próbálták megalázni. Ismerkednie sem lehetett túl bonyolult. A szerelem Chloe Melas személyében jelent meg az életében, őt vette el feleségül. Amikor hiába próbáltak családot alapítani, felvetődött a teljes kivizsgálás lehetősége. Brian persze azonnal hárított. Egészséges életmódot élt, tudatos férfiként, kétszer szerepelt a Men’s Health Magazine címlapján, biztos volt benne, hogy a termékenységével sem lehet semmi baj. Amikor az orvos ragaszkodott hozzá, hogy ellenőrizzék az örökítőanyagát, az egója hatalmas csapást szenvedett el – ezt ő maga vallja be a CNN-nek adott interjújában. 

A vizsgálat után hamar kiderült, hogy nem Chloe szaporítórendszerében van a hiba. Mazza alacsony spermaszáma azt jelentette, hogy természetes úton csak kis eséllyel foganhatott volna gyermekük. A termékenységi klinikán ezért – miután több inszemináció is sikertelennek bizonyult – mesterséges megtermékenyítést alkalmaztak: azaz ők hozták létre az embriót, majd már készen ültették be Chloe méhébe. Mind a két alkalommal sikerült be is ágyazódnia. A sokáig tiltakozó Mazza a mai napig hálás feleségének, amiért nem volt hajlandó elfogadni a kifogásait, és teljes körű kivizsgálást kért. Két gyönyörű fiuk született a mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően. Ám miközben Chloénak volt hova fordulnia saját értéktelenségérzésével, csalódottságával, tehetetlenségével, addig Brian, aki ugyanezeken ment át, nem talált ilyen lehetőségeket. Hiába élünk hiperszexualizált társadalomban, a férfiak erekciós problémáiról, terméketlenségéről, a számukra járható utakról, a bűntudat csökkentéséről egyszerűen nem beszélünk sehol. Pedig a válság, ami a hírt követi, nem kicsi. Dr. Paul Turek reproduktív urológus és vezető meddőségi szakértő szerint betegei a hír hallatán biológiai identitásválságot élnek át. Olyan fájdalmat, amilyet semmi más nem okozhatna nekik.

A férfiak meddősége nem szégyen

No de hogy birkózott meg meddősége tényével a sportoló? Nagyon nehezen. Nemcsak a saját büszkesége miatt. A férfiak ilyen problémáiról egyszerűen nem beszélünk, pedig olyan gyakoriak, hogy a gyermektelen párok fele emiatt nem tud családot alapítani. Brian Mazza szerint a nagy hallgatásnak az az oka, hogy a férfiak bizonytalannak érzik magukat, attól félnek, kevésbé férfiasak, ha szóba kerül a spermiumszámuk, épp ezért nagyon mélyen hallgatnak még az esetleges félelmeikről is. A vizsgálatokat még nagyobb ívben kerülik. Ha ehhez hozzávesszük azt a több évezredes gyakorlatot, amely szerint a fogantatás elmaradásáért csakis a nő lehet a hibás, hamar megértjük, milyen változásokon kellett átesnie Mazzának ahhoz, hogy a szégyenérzettől és bűntudattól eljusson a maratonig.

A férfi ugyanis fogta magát, és nyilvános ügyet csinált a terméketlenségéből. Ötven mérföldes maratonba kezdett a városon belül azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a férfiak agyonhallgatott meddőségére és hogy pénzt gyűjtsön a klinikának, ahol kezelték őt a feleségével együtt. Végül több mint nyolcvanezer dollárral tudták támogatni a koronavírus miatt átmenetileg bezárt termékenységi klinikát. Mazza szeretné megértetni mindenkivel, hogy a férfiak is lehetnek terméketlenek. Ha ezzel nem foglalkoznak, akkor elveszíthetik a család lehetőségét is. Míg ha rábízzák magukat az orvosokra, át tudják adni az örökítőanyagukat és saját gyereket nevelhetnek. Az apuka arra is fel akarta hívni a figyelmet, hogy az Instagram milyen csalóka csodavilágot tár a nézők szeme elé. Róla sem gondolná senki, milyen kezeléseken kellett keresztülmennie annak érdekében, hogy gyerekei legyenek. Amióta más férfiak vallomását olvasva rájött, mekkora erőt tud meríteni a sorstársaktól, ő maga is igyekszik minél nyíltabban kommunikálni erről. Normalizálni kéne a meddőséget – mondja, hiszen akik megküzdenek vele, nagyon el tudnak szigetelődni a környezetüktől. Ez pedig sem nekik, sem a születendő gyerekeiknek nem használ. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.