Ez a 8 dolog segít, hogy a gyerek soha ne féljen a fogorvostól

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hétéves lányom szerint az a jó orvos, aki minimum cukorkát ad a kis pácienseinek, ha vége a vizsgálatnak. Mindig! Akkor is, ha sírnak! Nem vagyok benne biztos, hogy a fogorvosok szívesen osztogatnának éppen cukorkát, mi sem kaptunk még sehol. De azért ha pozitív élményeket szeretnénk kötni a fogorvosi székhez, bevethető még néhány trükk, amellyel zökkenőmentessé tehetjük egy kezdő páciens első látogatásait.

A szakirodalom egybehangzóan állítja, ha minél előbb elvisszük a kicsit fogorvoshoz, annál jobb. Egyes ajánlások szerint már az első tejfogak megjelenésekor, mások szerint legkésőbb egyéves koráig ildomos megejteni az első fogorvosi vizsgálatot.

A tejfogak ápolása azért nagyon fontos, mert ha fogszuvasodás keletkezik a tejfogon, az sérülést okozhat a maradó fog ínyben megbújó csíráján is, és a maradó foggal később nagyobb valószínűséggel lehetnek gondok.

Bármikor is iktassuk be a látogatást, a legfontosabb az, hogy ne misztifikáljuk túl az eseményt, és próbáljunk hozzá pozitív élményeket kötni. Tegyük félre a saját fogorvosi székben megélt gyerek- és felnőttkori traumáinkat, szorongásainkat, és adjunk esélyt annak, hogy a gyerekünknek sikerüljön egészséges kapcsolatot kialakítania a fogorvossal. De mitől érezheti magát jobban a gyerek a fogorvosi székben?

#1 Keressünk gyermekfogászatot

Ha mód van rá, keressünk gyermekfogorvost, aki teljes mértékben felkészülten várja a kicsiket. A gyermekfogászati rendelőkben mindig van játszósarok, izgalmas játékok, és adott a kedves doktor bácsi és doktor néni is. Ha szépen megkérjük az orvosokat, szinte biztos, hogy kaphatók egy kis liftezésre a fogorvosi székben, vagy lufifújásra a levegőfújó berendezéssel. Ha nincs lehetőségünk gyerekfogászatra menni, keressünk egy olyan megbízható fogorvost, akinek van tapasztalata gyerekekkel is.

#2 Itt is fontos a beszoktatás

Az első látogatás legyen beszoktató jellegű, amikor még nem történik semmi, csak megismerkedünk a környezettel, a fogorvossal és természetesen a játékokkal. Az is jó trükk, ha az idősebb gyereket kíséri el a kicsi, és látja, milyen különleges helyre érkezett. Az első igazi fogorvosi vizitet követően rendszeresítsük a látogatásokat, legalább félévente nézessük meg a gyerekünk fogait. Ezzel nemcsak a gyereknek válik természetessé, hogy be kell ülnie a fogorvosi székbe, de idejében ki tudjuk szűrni a fogszuvasodásra utaló első jeleket is, és minimális beavatkozással tehetünk ellene.

Szülőként éljünk a lehetőséggel, hogy egy szakemberrel beszélgethetünk, faggassuk ki alaposan, hogy mit tehetünk odahaza a gyerekünk megfelelő szájhigiénés szokásainak kialakításáért.

#3 Készítsük fel a gyereket a látogatásra

Nem ajánlott készületlenül elvinni a gyereket a fogorvoshoz, de az egyéni, hogy mikor érdemes beavatni. Adjunk neki időt a mentális felkészülésre, amiben mi is nagyon sokat tudunk nekik segíteni, az életkori sajátosságaikat figyelembe véve.

Olyan fogorvost keressünk, aki tudja, hogy kell bánni a gyerekekkel
Fotó: svetikd / Getty Images Hungary

Lehet témába vágó mesekönyvet olvasni, fogorvosos szituációs játékot játszani, de ilyenkor a páciensnek még véletlenül se fájjon a foga, és főleg ne féljen az egésztől! Nagyon könnyű már a játékba belevinni a saját berögződéseinket és a bennünk élő félelmeket. A nagyobb gyerekekkel lehet beszélgetni is a fogorvosról, és ha esetleg már kialakult a fóbia, akkor próbáljunk rájönni, mi áll a hátterében.

#4 Vigyük a kedvenc játékát is

Legyen az események aktív részese a gyerekünk egyik kedvenc plüssállata is, vigyük magunkkal a fogorvosi vizitre. Az orvos biztosan partner lesz abban, hogy először a plüss fogacskáit nézze meg, hogy milyen szépen nőnek.

#5 Türelem, türelem, türelem!

Ne essünk abba a hibába, hogy azonnali és teljes együttműködést várunk el a csemeténktől. Valószínűleg nem elsőre fog a székbe ülni, vagy nehezen adja meg magát, hogy kinyissa a száját, esetleg néhány könnycsepp is kigördül. Bízzunk a fogorvosunkban, hogy megvannak a megfelelő trükkjei, amikkel együttműködésre bírja, mi pedig maradjunk pozitívak és végtelenül türelmesek a látogatás alatt. Ha az első alkalommal nagyon nem megy, akkor lehetőség szerint próbáljuk a látogatást elnapolni.

#6 Szájápolás odahaza

A rendszeres fogászati ellenőrzés része ugyan a szájápolási kultúrának, de van ennél fontosabb is. Szánjunk rá elegendő időt, hogy a gyerekünk elsajátítsa a megfelelő szájhigiénés szokásokat, megtanuljon alaposan fogat mosni, és tisztában legyen azzal, miért van erre a macerára szükség. Ahogy idősödik, érdemes újra és újra elővenni a témát, és átbeszélni, hogyan kell helyesen fogat mosni, milyen egyéb szájápolási technikák léteznek, és úgy egyáltalán, miért romolhat el a fogunk.

#7 Ne vigyük magunkkal a saját fogorvosunkhoz

Nem biztos, hogy jó ötlet magunkkal vinni a gyereket a saját fogászati kezelésünkre, különösen akkor, ha komolyabb, fájdalommal járó beavatkozásra számíthatunk. Tanulmányok szerint a saját szorongásunk ragadós, hiába is próbáljuk nagy erőkkel titkolni. Ráadásul a felnőtt fogorvosi váróterem sokkal ridegebbnek tűnhet egy gyerek számára, és ha kellemetlen élményekkel távozik, az befolyással lehet az őt érintő fogászati vizitekre is.

Viszont ha a saját fogászati ellenőrzésünkre megyünk, utána lehet róla mesélni, hogy milyen pikk-pakk túl voltunk rajta. De hisz egy beütemezett kontroll természetes dolog, nem igaz?

#8 Minden jó, ha a vége jó

Minden látogatás, kezelés záruljon pozitív megerősítéssel – az sem baj, ha a gyerek kisebbfajta hősnek érzi magát a fogorvosi székből kiszállva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

K. Dalma Tengeri
K. Dalma Tengeri
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.