A kiabálással, a nyaklevessel nem tanítod felelősségre, csak bizalomvesztésre

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A büntetésnek alapvetően nevelő szándéka van. Azt szeretnénk, ha a gyerekeink általuk tanulnának meg mérlegelni és legközelebb felelősségteljes döntést hozni a viselkedésükkel kapcsolatban. Egy nem jól megválasztott büntetési mód azonban ennél jóval többet tanít a gyereknek. Valami olyat, ami valószínűleg nem állna szándékunkban.

A mai szülők között sokan vannak, akik egyre nagyobb dilemmának élik meg a gyerek büntetésének kérdését. A testi és verbális bántalmazásról és megaláztatásokról valahol tudjuk, hogy elítélendők, de mégis: nélkülük olykor tehetetlennek érezzük magukat. A szakirodalom ugyan már hosszú ideje igyekszik felhívni a figyelmünket arra, hogy milyen – nem kívánt – negatív következményekkel járnak a generációkon át berögzült büntetési szokások, az 1997. évi XXXI-es gyermekvédelmi törvény pedig a testi fenyítést egyértelműen veszélyeztetésnek is nevezi, alkalmazása ennek ellenére a mai napig sem kopott ki a gyakorlatból.

Ennek oka éppen az, hogy generációkon átívelő szokásokról beszélünk. Amikor egy szülő fegyelmezni akarja a gyerekét, szüksége van eszközökre ahhoz, hogy megfelelően szemléltetni tudja, mit lehet és mit nem, valamint hogy az emberi tettek mindig következménnyel járnak. Hiába tudjuk, hogy az annak idején velünk szemben alkalmazott „következmények”, mint a verés, a kiabálás, a szobafogság, a megszégyenítés nem hoznak kellő eredményt – ha nincs helyette más, ezekhez fogunk nyúlni. Nem akarunk bizonytalannak tűnni, elveszíteni a kontrollt, így kétségbeesésünkben az a legkézenfekvőbb nevelési eszköz, amit a gyerekkorunkból őrzünk.

Szerzőnkről

Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.

Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.

A gyereknevelés tudományos fortélyait csak azok ismerik, akik vették és veszik a fáradságot, hogy mélységeiben utánajárjanak. A szülőség nincs alkalmassági vizsgához kötve. Bizonyos tények, csakúgy, mint a tévhitek szájról szájra, vagy az internetes hirdetések által kerülnek a szemünk elé, amelyek kevésbé eredményeznek magabiztosságot, mint inkább csak újabb kérdéseket. Egy szokás átírásához több kell, mint egy gondolatfoszlány. Meg kell értenünk, hogy mit okoznak a nem megfelelő büntetések, és meg kell ismernünk olyan új eszközöket, amelyek némi gyakorlás után valóban meghozzák a kívánt eredményt: a bensőséges kapcsolatot és a harmonikus együttműködést a gyerekünkkel.

Az érzelmi biztonság alapfeltétele az együttműködésnek

A büntetésnek alapvetően nevelő szándéka van. Azt szeretnénk, ha a gyerekeink általuk tanulnának meg mérlegelni és legközelebb felelősségteljes döntést hozni a viselkedésükkel kapcsolatban. Egy nem jól megválasztott büntetési mód azonban ennél jóval többet tanít a gyereknek. A megszégyenítő kiabálás, a fizikai bántalmazás (idetartozik a kézre csapás is!), a sarokba ültetés, de még az egyszerű ignorálás is megtöri a feltétel nélküli szeretet érzését, ugyanis az egyén elutasítását tükrözi. Általa a mindenkori biztonságot nyújtó személy érzelmileg elérhetetlenné válik, ami az alapvető szülő-gyerek közötti bizalmat kérdőjelezi meg.

A büntetés aláássa a szülő és a gyerek közti bizalmat
Fotó: middelveld / Getty Images Hungary

Egy gyerek számára kevés ennél félelmetesebb dolog létezik. Az érzelmi biztonság a szülővel való együttműködés alapfeltétele, de a pozitív önértékelésé és az egészséges énkép kialakulásáé szintén. Minden büntetés, ami nemcsak a viselkedést minősíti, de magát a személyt is elutasítja (vagy legalábbis nem tisztázza a különbséget), azt az üzenetet küldi a gyereknek, hogy a szeretet feltételes, bármikor elveszíthető, és éppen ezért nincs értelme hinni vagy bízni benne. Az érzelmi biztonság hiánya másokkal és önmagával szembeni bizalomvesztéshez vezet: Úgysem vagyok elég jó, szerethető és értékes... kit is akarok átverni... minek is egyáltalán próbálkozni.

Ha minket is hasonlóképpen neveltek, akkor pontosan tudjuk, hogy amit a legjobban megtanultunk a büntetésekből, az az, hogy úgysem hallgatnak/értenek meg minket, és amíg ők az erősebbek, addig ez van. A mérlegelés és felelősségvállalás kevésbé kötődik ehhez a tapasztalathoz.

A gyereknek nemcsak a világot kell segíteni megérteni, de önmaga működését is

A büntetések egyik nagy problémája, hogy figyelmen kívül hagyják a viselkedést kiváltó érzelmeket. Nem gondolunk bele, hogy a gyerek tetteit milyen érzések váltották ki, abba pedig pláne nem, hogy ezzel többnyire ő maga sincs még tisztában. Az ember viselkedésszabályozó központja, amely a tettek mérlegeléséért is felel, nagyjából 25 éves korunkra fejlődik ki csupán teljesen. Ez azt jelenti, hogy eddig az életkorig meglehetősen gyakoriak és természetesek a zsigeri reakciók, amikor is egyszerűen nem tudjuk uralni az érzéseinket és azok kinyilatkoztatásának módját.

A sarokba állítás is rossz büntetés
Fotó: manonallard / Getty Images Hungary

Sokunknak persze később is nehezére esik, aminek rendszerint az az oka, hogy gyerekkorban nem volt, aki segített volna megismerni és megérteni ezeknek a jelenségeknek az összefüggéseit. Amikor a gyerekeink érzéseit figyelmen kívül hagyjuk, és csak a viselkedésükre reagálunk, éppen a lényeget nem tanítjuk meg nekik: felismerni, hogy mi zajlik bennük, elfogadni annak valóságát, és olyan kifejezési módot találni, ami megbotránkoztatás nélkül engedi az őszinte önkifejezést. Hisszük vagy sem, ez a segítség fejleszti a legjobban azt az agyi területet, ami idővel képes lesz a megfelelő mérlegelésre, megfontoltságra, körültekintésre és felelősségvállalásra.

A gyerekek tetteinek lehet – sőt kell is, hogy legyen – következménye, ami segít megérteni a világ működését, de a nem kívánt viselkedést kiváltó érzéseiket ettől még nem szabad figyelmen kívül hagynunk! Meghallgatni őket, a segítségükre lenni aktuális lelkiállapotuk felismerésében és kifejezésében lehetővé teszi, hogy az érzelmi biztonság tudatában kelljen szembenézniük a büntetéssel, ami így máris egy sokkal tisztább tanulsággal szolgál a számukra.

Ehhez persze a következmény is valós összefüggésben kell, hogy legyen magával a tettel. Ha veszélyesen játszik egy játékkal, megvonhatjuk tőle, ha azonban nem eszik rendesen az asztalnál, ne a mesenézéstől tiltsuk el, mert abból nem tanul többet, mint hogy az van (jelenleg), amit a felnőttek akarnak. Lehetünk velük őszinték a saját érzéseinket tekintve is, sőt megpróbálhatjuk a saját viselkedésünk mögött megbújó érzéseket kifejezni. A verbális és fizikális megszégyenítésekkel nemcsak büntetjük, de bántjuk is a gyereket, ami fokozza a belső feszültségét, és így növeli az újabb szófogadatlanság esélyét is. Ezzel szemben az őszinteségünkkel, az együttérzésünkkel és a nyitott kommunikációnkkal valóban a jóra neveljük, hiszen segítünk megérteni a külső és a belső világ összefüggéseit. Mesélünk, ismeretet terjesztünk. Így nevelhetjük őket felelősségre, önbizalomra, egymás iránti tiszteletre, és valódi, szíves együttműködésre.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tarkovács Cecília
Tarkovács Cecília
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.