Gyurkó Szilvia: A gyerekjogok nem a szabadosságnak nyitnak ajtót

DSC01629

Felborul a rend, ha gyerekeink tudatosabbak lesznek saját jogaikkal kapcsolatban? Hogyan érvényesül a rendszerbántalmazás a mai magyar közoktatásban? Milyen módszerekkel segíthetik a különböző gyerekeket fejlesztő kezdeményezések a társadalmi mobilitást? Kérdéseinkre dr. Gyurkó Szilviával kerestük a választ.

Augusztus 25-ig tart az idei Edison100 projekt közönségszavazása. A 100 innovatív, gyerekeket fejlesztő kezdeményezést felvonultató listához kapcsolódóan nemcsak közönségdíjat adnak át, de kategóriagyőzteseket is választanak az Edison Gondolkodó Körének tagjai. A gyerekekkel foglalkozó szakemberek, pedagógusok, gyermekpszichológusok, ismert szülők, művészek és írók izgalmas közösségének tagjával, dr. Gyurkó Szilviával beszélgettünk.

A kezdetektől tagja vagy az Edisonplatform Gondolkodó Körének. Miért fontos számodra ez a feladat, és mik azok az értékek, amelyekkel ebben a szerepkörben azonosulni tudsz? 

A legfontosabb talán az, hogy az Edisonplatform ismertséget tud adni olyan lokális kezdeményezéseknek, szolgáltatásoknak, amelyeket most sokan azért nem vesznek igénybe, mert nem ismernek. Azt látni, hogy a gyerekeket segítő programok rendszere óriási vízfejet cipel: jelentős részük budapesti, nagyon sok meghatározó, véleményformáló szervezet a fővárosból működik, emiatt pedig alig van tudomás arról, hogy az ország többi részében mi van. Pedig zseniális és elképesztően fontos programok működnek országszerte, amikre a lista kapcsán jut némi figyelem.  

Fontos érték a tudásmegosztás is, mert most sokszor az van, hogy valaki valahol kitalál egy szuper dolgot, csinálja is, de országosan erről senki nem tud, és aztán a másik szélen megint feltalálja valaki ugyanazt. Pedig ha jól működne az infóáramlás, akkor együtt tovább is tudnának lépni egy lépéssel.

Végül fontos az is, hogy az Edison100 nem szelektál annak alapján, hogy egy-egy kezdeményezés mögött kis vagy nagy szervezet, forprofit vagy nonprofit háttér van. Ez az egyébként uralkodó szemlélet szerintem mesterséges zárványképzés, amivel szemben az Edison100 egy tök jó lehetőség arra, hogy elváljon egymástól búza és ocsú. Egy olyan cég, amelyik csak amiatt csinál CSR-kezdeményezést, hogy magát fényezze, nem kerülhet fel a listára, azokat viszont hiba lenne kizárni csak azért, mert vállalati hátterűek, amelyek mögött komoly elhatározás, hosszú távú felelősségvállalás van, és amiben a részt vevő vállalati önkéntesek meg a cég is rengeteget tesznek  bele a jó ügybe.

Annál is inkább fontos lehet, hogy láttassák, megmutassák magukat ezek a kezdeményezések, mert  jó részük állami feladatokat vállal át, vagy legalábbis igyekszik kiegészíteni.

Igen, bár persze ez részben definíciós tétel is. Azok a civil szervezetek, amelyek közhasznúak, közfeladatot kell hogy ellássanak. Ez nagyon jól látszik ebből a listából is, amin az oktatás, a gyerekvédelem, a szociális ellátás, a felzárkóztatás ügye, vagy épp az egészségügy is megjelenik. Ezek valóban állami feladatkörök, amikbe besegítenek ezek a kezdeményezések, úgy, hogy nem árnyékrendszert hoznak létre, hanem az államilag finanszírozott rendszerben lévő lyukakat, hiányokat próbálják kitölteni, és ehhez csatornázzák be az embereket, forrásokat.

Mekkora segítséget jelenthet ez a nagy egészet nézve? Mennyi lyukat lehet így betömni? 

Lehetne még hova fejlődni. Nálunk szerencsésebb országokban például sokszor van olyan, hogy egy szervezet létrehoz egy jól működő rendszert, amire ránéz az állam és azt mondja, hogy hű, ez nagyon jó. Sőt azt, hogy oldjuk már meg, hogy ez ne csak itt vagy ott működjön! Tekintsük egyfajta pilotnak, én mint állam pedig mögé állok, hogy segítsem a terjedését. Mi sajnos még nem tartunk itt, úgyhogy óriási a jelentősége az ezekben a szervezetekben folyó munkának.

A gyereknek élete első 18 évében meg kell tanulnia, hogy biztonságban van
A gyereknek élete első 18 évében meg kell tanulnia, hogy biztonságban vanFotó: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Gyerekjogok ügyében hol tartunk? Szerinted, szerintetek kinek az ügye a gyerekjog? És hogyan értsük azt, hogy „A gyerekjog világnézet?”

Egészen addig, míg ma Magyarországon a születéskori helyzet, az, hogy egy gyerek az ország melyik részébe és milyen családba születik, az egész életet beterítő árnyékot vet, olyat, ami alól csaknem lehetetlen kimászni, és amiben a gyerekek jó eséllyel újratermelik a szüleik iskolai végzettségét, jövedelmi helyzetét, munkahelyi státuszát, addig nem tartunk sehol. Addig rengeteg a tennivaló.

Muszáj együtt segítenünk (és ezt teszik a listán szereplők is), hogy ezeket a korlátokat meghaladhassák a gyerekek. És nemcsak akkor, ha mondjuk valamiben különösen tehetségesek, hanem minden esetben törekednünk kell arra, hogy külső körülményeiktől függetlenül legyen lehetőségük a mobilitásra. Jelenleg ez nincs így, és ez egy nagyon komoly gyerekjogi hiátus, ami az egész társadalom problémája, ügye, és aminek a rendezése mindannyiunk felelőssége.

Mikor lesz a gyerekjogok kérdéséből, az ahhoz való hozzáállásból világnézet?

Akkor, ha eljutunk odáig, hogy amikor egy gyerek a 18. szülinapi tortáján elfújja a gyertyát, teljes magabiztossággal azt tudja mondani, hogy helló, élet, itt vagyok, jövök! Amikor azt mondhatja, hogy életem első 18 évében megtanultam, hogy milyen az, ha biztonságban vagyok, ha hallathatom a hangom, tudom, hogy milyen az, amikor felelősséget vállalok a tetteimért és a döntéseimért, tudom, hogy hol húzódnak a magánéletem határai, hol a többieké. Ha úgy érezheti, hogy azzá vált, akinek született. S ha ez minden gyerek számára adott, mert mi, felnőttek abban a minimumban, amit a gyermekjogok jelentenek, közösséget tudunk vállalni, függetlenül attól, hogy egyébként az élet egyéb területén milyen különbségek vannak közöttünk.

 

A gyerekjogok kérdését sokszor övezi erős indulat. Nemcsak akkor, ha épp sérülnek vagy semmibe veszik őket: sokan úgy érzik, hogy egy kicsit már túltoljuk ezt a gyerekjogosdit. Erről mit gondolsz? 

Igen, ez egy létező jelenség. Ha egy iskolában kimondom a szót, hogy gyerekjog, a tanárok egy része bepánikol és arra gondol, hogy a gyerekek már így is annyi mindent megtehetnek, hogy ha tovább hangsúlyozzuk a jogaikat, abból baj lesz. Árnyékoljuk inkább le, ne is beszéljünk róla, mondják. Pedig ha beszélnénk róla, hamar kiderülne, hogy szó sincs ilyen veszélyről. Kiderülne, hogy jog és jogosultság nem ugyanaz, és hogy a gyerekjogok felelősséget és átláthatóságot jelentenek.

Ha gyerekként tudom, hogy nekem jogom van ahhoz, hogy ne érjen erőszak, akkor azt is tudom, hogy a másik gyereknek is jár, hogy ne bántsák. Ha nekem jogom van ahhoz, hogy meghallgassanak, neked is jogod van, hogy elmondd a véleményedet. Az én jogom odáig terjed, ahol a tiéd kezdődik, ez nagyon fontos. Aki ezt megérti, az azt is tudni fogja, hogy a gyerekjogok nem a legrosszabb értelemben vett szabadosságnak nyitják ki az ajtót, hanem épp arra tanítják a gyerekeket, hogy hogyan tudnak a saját életükért és a döntéseikért felelősséget vállalni. Ezt a narratívát a magyar társadalomnak még meg kell értenie. Ez nem megy se könnyen, se gyorsan.

Az, hogy ezt ilyen nehéz kommunikálni, mennyire játszik szerepet abban, hogy a Hintalovon tulajdonképpen az egyetlen hallható hang gyerekjogi témában? Nektek mennyire komfortos ez a helyzet? 

Azt gondolom, hogy sokat számít, és azt is, hogy jó lenne, ha ez változna. Aktívan dolgozunk rajta, hogy minél több szervezettel együttműködjünk és a legtöbb hidat építsük, és egyre többekkel együtt képviselhessük ezt az ügyet. Sajnos még most is nagyon nehéz átvinni, hogy a gyerekjog az nem valamilyen ideológiához vagy szemlélethez kötődik, hanem olyasvalami, amihez jó esetben mind tudunk kapcsolódni. Ez nem könnyű munka, és részben talán ezért sem vág bele sok szervezet. Miközben nagyon sokan igenis gyermekjogi kérdésekkel foglalkoznak – csak éppen nem nevezik így a programjaikat, vagy nem azonosítják úgy magukat, mint gyermekjogi szervezet. A gyermekjogok jól látható képviselete egyre fontosabb. A világ erre halad.

„Jelenleg a történelem egyik legjelentősebb emberi jogi forradalma zajlik.”
„Jelenleg a történelem egyik legjelentősebb emberi jogi forradalma zajlik.”Fotó: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Abba az irányba, hogy jobban értsük a gyerekjogokat?

Sokkal többről van szó. Jelenleg a történelem egyik legjelentősebb emberi jogi forradalma zajlik. Ennek során a gyerekek elkezdenek kilépni abból a paternalizáltságból, amiben eddig voltak. Abból, hogy ők picik, cukik, és hogy hát igen, sajnos van, amikor használják, kicsit bántják őket... Ehelyett a relativizálás helyett most megjelent Greta Thunberg,Billie Eilish vagy épp Malala, és kiderült, hogy a gyerekek, a fiatalok igenis kérnek a polgári jogokból, hallatják a hangjukat, és ez egy nagyon előrevivő dolog, amitől a társadalom lesz sokkal erősebb.

Az utóbbi időben tényleg mintha többször lenne napirenden a gyerekjog kérdése. Az elmúlt hónapokban nagyon sok olyan nagy nyilvánosságot kapó ügy volt, aminek gyerekjogi vonatkozása is volt, és az egész ország felkapta rájuk a fejét. Mik azok a kevésbé blikkfangos, ugyanakkor nagy jelentőségű témák, amikkel itthon nap mint nap dolgunk lenne? Ki tudnál emelni három ilyen területet? 

Az első a gyerekszegénység kérdése. Önmagában az az üzenet, hogy a gyerekszegénység gyerekjogi kérdés, Magyarországon még nem ment át. Pedig látni kell, hogy a gyerekszegénység nemcsak gazdasági probléma, hanem komolyan és közvetlenül érint alapvető jogokat is. Ha egymás mellé teszel tematikus térképeket, ahol az egyiken azt jelölik, hogy hol élnek szegénységben az emberek, hol vannak a hátrányos helyzetű gyerekek, a másikon mondjuk azt, hogy hol jobb vagy rosszabb az egészségügyi ellátás, az iskola, a harmadikon meg azt, hogy hol hatékony és hozzáférhető a gyerekvédelem, azt veszed észre, hogy mind ugyanott lesz sötét.

Aki szegény, az a legszegényebb,

mert az jut hozzá a legalacsonyabb szintű oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, a szociális segítség lehetőségeihez. A gyerekszegénységre ezért is muszáj gyerekjogi problémaként tekinteni. 

A másik a gyerekekkel szembeni erőszak, amit még mindig nagyon komolyan relativizálunk. Hiába van már 15 éve hatályban erről egy egyébként nagyon haladó szellemű jogszabály, amiben zéró tolerancia van minden, a gyerekekkel szembeni rossz bánásmóddal szemben, a gyereket nevelő magyar felnőttek kétharmada még ma is úgy gondolja, hogy rendben van, hogy ha néha megüti a gyerekét. Ezzel még nagyon sok tennivaló  van, és fontos lenne, hogy ne csak egy-egy szervezet képviselje ennek az ügyét, hanem mindenki számára egyértelmű legyen, hogy a gyereknek ugyanúgy joga van ahhoz, hogy ne bántsák, mint a felnőttnek.

A harmadik pedig a gyerekrészvétel kérdésköre lenne. Csak nem úgy, ahogy most látjuk. Most politikusok, pártok, cégek használnak gyerekeket kampányaikban különböző üzenetek eladásához – mindegy, hogy mosószertabletta vagy politikai ideológia az árucikk. A gyerekeknek ez a politikaimarketing-célú használata megengedhetetlen. Pláne, hogy a mindennapokban meg az van, hogy semmilyen beleszólásuk nincs az őket valóban érintő dolgokba. Kezdve onnan, hogy mondjuk milyen legyen a kerületi játszótér, egészen addig a jelenségig, hogy a diákönkormányzatok nagy része is csak formálisan működik. 

Még mindig nem tanítjuk meg a gyerekeknek, hogy hogyan artikulálhatják a véleményüket, hogyan tudnak kulturáltan érveket ütköztetni, pedig a valódi gyerekrészvételnek ez lenne az alapja. Ez nagyon fontos lenne az asszertivitáshoz, a jó kommunikációhoz és kicsit messzebbre tekintve ahhoz, hogy ne lehessen gyereket, felnőttet megvezetni egymondatos, az érzelmekre ható demagóg kommunikációval.

A legutóbbi hírek szerint szeptemberben normál mederben indul az oktatás, de sokan tartanak attól, hogy a járványhelyzet megint kikényszerítheti az otthon maradást és ezzel együtt a digitális oktatást. Akár digitális, akár hagyományos lesz a forma, sok kihívással kell szembenéznie a közoktatás összes szereplőjének. Szerinted mik az előttünk álló tanév fontos gyerekjogi kérdései? 

Az aktuális krízist leszámítva is vannak a magyar oktatásban olyan strukturális problémák, amiket a rendszer maga előtt görget, és amelyeket egy nehezebb helyzet csak kiélez. Rendszerbántalmazásnak hívjuk azt, amikor egy adott rendszerben kódolva van az, hogy majd gyerekjogok sérülnek benne. A magyar közoktatási rendszer sajnos ilyen.

A tanárhiány például nagyon sok gyerekbántalmazós ügy mögött ott van, még ha ezt így nem feltétlenül szoktuk végiggondolni. Mert hiába van tudomás egy tanárról, aki bántja, megalázza, kiszolgáltatott helyzetbe hozza a diákjait, hiába jeleznek a szülők, hiába sérül az egész tanári közösség, ha az igazgató azt mondja, hogy nem tudja kirúgni, mert így is nyolc hónapig hirdette az állást. Vagy hiába küldenek el egy intézményből valakit, akár azért, mert gyerekekhez közeledett, ha a következő helyen, szintén a tanárhiány miatt kapnak utána és nem kérnek be olyan referenciákat, információkat, amik alapján ez kiszűrhető lenne. A tanárhiány mellett ott van az elöregedő pedagóguskar, a NAT-nak csak a kognitív tudásra fókuszáló szemlélete és az összes résztvevő belekényszerítése egy nagyon merev rendszerbe.

Ezek mind olyan tényezők, amik tovább nyitják az ollót a progresszív és a lemaradó rendszerek között.

Pedig világosan látszik, hogy a 21. században, a „mai gyerekeknél” a korábbi szemléletű oktatás és módszertan nem működik. Ha valamit kihozott ez a digitális oktatás, akkor az pont ez. A mai magyar oktatási rendszerben például jellemzően nem azt nézzük, hogy hogyan tudjuk a gyereket egyénileg fejleszteni és segíteni, hanem a rendszer számonkérés-alapú. A digitális oktatás kapcsán is jól meg lehetett figyelni, hogy sokszor nem az volt a lényeg, hogy egyénileg hogyan segíthetem a gyereket, hanem az, hogy hogy tudom megoldani a számonkérést.

Ami pedig az otthon oktatást illeti: Magyarországon nem lehet digitális oktatásról úgy általában beszélni, mert egészen elképesztő különbségek vannak abban, hogy mi valósult meg mindebből. Nemcsak mert az egyes intézmények, közösségek szellemisége meghatározó volt, de azért is, mert nem lehet összehasonlítani, hogy az ország egyes szegleteiben mihez jutnak hozzá a gyerekek. Ahol nincs elegendő eszköz a digitális tanuláshoz se a tanároknál, se a családoknál, vagy ahol az önkormányzati ételosztás abban az időben van, amikor az online órák lennének, ott nagyon más lesz a gyerekek hozzáférése a digitális oktatáshoz, mint mondjuk a 2. kerületben. Én ezért sem tudom átélni ezt a hurráoptimizmust, ami a digitális oktatással kapcsolatos nyilatkozatokat jellemezte.

Mire gondolsz?

Arra, hogy bár tényleg megugrottunk bizonyos dolgokat, de azt nem tudom, hogy sikerült-e például módszertanokat kidolgozni egy következő ilyen krízis kezelésére. Azt gondolom, ennek a nyárnak erről kellett volna szólnia. Bízom benne, hogy attól, hogy nem láttuk, nem tudunk róla, azért igenis megtörtént ez a munka döntéshozói szinten, és lett határozottabb elképzelés arról, hogy mik a biztonságos és működőképes digitális oktatás keretei. Mert ha nem, hát abból sajnos lesznek gondok.

Hogyan ártalomcsökkenthetünk, ha megint arra kényszerülnénk, hogy otthonról oldjuk meg az életünket?

Szerintem tavasszal nagyon sok család belefutott abba, hogy tökéletesen akarta csinálni. Én bízom benne, hogy rájöttek, hogy ez lehetetlen és felesleges is. Ellenben ha már az iskolai dolgokkal kapcsolatos szorongás, feszültség lejön a gyerekekről és a szülőkről, az máris sokat könnyít a dolgokon. Kicsit nagyobb objektivitásra lesz szükség az iskolák részéről is, hogy mi az, ami reálisan elvárható, és mindenkitől azzal kapcsolatban, hogy nem lehet mindent úgy csinálni, mint amikor rendesen mennek a dolgok. El kell fogadni, hogy ezt a helyzetet senki nem kívánta, ezt az élet dobta így, nekünk meg kezdeni kell vele valamit.

„A gyereknek tudunk példát mutatni arra, hogy egy krízishelyzetben hogy lehet embernek maradni.”
„A gyereknek tudunk példát mutatni arra, hogy egy krízishelyzetben hogy lehet embernek maradni.”Fotó: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Szülőként például mit?

Az egy nagyon nagy dolog, ha a gyereknek tudunk példát mutatni arra, hogy egy krízishelyzetben hogy lehet embernek maradni. A Pitagorasz-tétel valószínűleg nem ebben az időszakban fog megragadni, de hogy apám és anyám hogy beszéltek egymással, amíg együtt voltunk, volt-e emberi szó a családban, az igen. És nagyon fontos, hogy ez egy olyan helyzet, amikor a szülőnek a gyerekével kell szolidárisnak lennie. Hogy az iskola mit vár el, az legyen az iskola gondja, vagy meccseljen az iskolával a szülő, ha kell, de jó, ha nem tolja bele a gyereket egy olyan helyzetbe, amiben irreális elvárásoknak kell megfelelnie. Ez fontos lenne.

A gyerekjogok kérdésköre sokszor sötét, rendszeresen kell nehéz témákról beszélni, vészharangot kongatni. Én mégis szeretném, ha derűsen zárnánk a beszélgetést. Ki tudnál emelni olyan tendenciákat, eseményeket, amik azt jelzik, hogy ha lassan is, de elindultunk egy jó irányba?

Két dolgot emelnék ki. Az egyik, hogy – szerintem jelentős részben a gyerekjogi mozgalmaknak köszönhetően – a jogszabályi háttér kedvezően módosult és elindultunk a gyerekbarát vagy gyerekközpontú igazságszolgáltatás irányába. Ma már például a korábbinál jobban tudjuk egy-egy eljárásban védeni a gyerekeket, akár áldozatok, akár elkövetők, amikor bekerülnek a rendszerbe. Ez mindenképpen pozitív.

A másik a nagyobb nyilvánosság és a témával kapcsolatos nagyobb nyitottság. A gyerekjog azért még mindig egy nehezen eladható szajré, és amíg csak botránytól botrányig haladunk, addig nagyon hullámzó lesz a ráirányuló figyelem. Az lenne a jó, ha ezt kicsit lelapítanánk és az általános tendenciákra fókuszálnánk – nem elhallgatva természetesen a valamilyen szempontból kiemelkedő eseteket sem. Ebben az irányban is látok pozitív előremozdulást. 

És nagyon bízom benne, hogy lesz egy olyan változás is, hogy nem csak a celebszülők gyerekeiről tudunk, meg nem csak a jó tanuló-jó sportolókról vagy azokról, akik bántalmazás áldozatává váltak. Hanem eljutunk addig, hogy megjelenjen az a fajta valódi sokszínűség, ami a gyerekekben van. Nagyon szeretném, ha meg tudnának jelenni a nyilvánosságban különböző tendenciák, különböző gyerekkorok és az, hogy mennyire más az ország különböző pontjain gyereknek lenni. Ez egy fontos üzenet lenne, amit jó lenne átvinni.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.