Kell-e okostelefon egy alsósnak? Most kiderül!

Olvasási idő kb. 2 perc

Manapság már szinte nincs is olyan helyzet, amelyben ne lenne szükség a telefonunkra. A készülék segítségével beszélgetünk, tájékozódunk, intézzük az ügyeinket, sőt már fizetni is tudunk vele. Így megkerülhetetlen, hogy a gyerekek is rákapjanak a különböző technológiai újításokra.

És hiába alkalmazkodnak sokkal gyorsabban a világ fejlődéséhez, nem biztos, hogy jót teszünk azzal, ha már alsós korukban okostelefont adunk a kezükbe. Miközben persze vannak olyan esetek, amikor szükség van arra, hogy elérjük egymást, csak kérdés, hogy valóban az okostelefon-e a legjobb megoldás? Ezt a témát járta körül korábbi cikkünk, olvasóink pedig a Facebookon osztották meg velünk a véleményüket.

Nagy az egyetértés 

A kérdésünkre több mint 400 szavazat érkezett, és a válaszadók 88 százaléka nem tartja jó ötletnek, hogy alsós gyereknek telefont vegyünk. Volt olvasónk, aki szerint az internetfüggőség akár még veszélyesebb is lehet, mint a heroin, hiszen van, hogy vezetés közben áll neki valaki netezgetni, ez pedig egyre több ember életét követeli. Szerinte érdemes megvárni ezzel, amíg a gyerek idősebb lesz, hiszen 6-7 éves korban semmi szükség azokra a funkciókra, amelyek egy telefont okossá tesznek.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor nem lehetünk együtt a gyerekkel, például amikor iskolában van, mi meg dolgozunk. Van olyan olvasónk, aki ilyenkor kifejezetten hasznosnak érzi, ha van a gyerekénél telefon:

„Annyira jó volt, amikor a gyerekemnek már volt mobilja a suliban. Már a szünetben felhívott, ha valami történt. Mire a tanárral beszéltem, már ismertem a gyerek verzióját is. Szerintem jó, ha kéznél van.”

A legtöbb iskolában tanítási idő alatt elő sem lehet venni a telókat
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Óvodás- és alsós korban még nem sok gyerek közlekedik egyedül, napközben pedig a nevelők vagy a pedagógusok amúgy is értesítik a szülőt, ha komoly probléma merül fel, így biztonsági oka nem nagyon van annak, hogy egy ilyen korú gyereknek okostelefont vegyünk. Kivételes esetek persze mindig vannak. Egy olvasónk szuper megoldást talált ezekre a helyzetekre:

„A lányomnak okosórája volt, külön SIM-kártyával. Nem lehetett vele játszani, összesen 10 számot tárolt, azokat lehetett rajta hívni, és az órát is csak az a 10 szám hívhatta. (Nincs téves hívás). Rövid üzenetet csak küldeni lehetett rá, például: ma Ági néni megy érted. Így a gyerek elérhető volt, ő is tudott hívni, nem vesztette el, nem nyomkodta, nem játszott rajta. (És a jelenlegi ára 5-6 ezer forint között van, így nem is anyagi csőd). Szerintem egy alsósnak bőven jó.”

Az olvasóink tehát többnyire egyetértettek abban, hogy okoseszközökre alsós korban nem igazán van szüksége a gyerekeknek, a kivételes helyzeteket másképp is meg lehet oldani. A lényeg, hogy bármikor is kap telefont a gyerek, beszélgessünk vele, készítsük fel, tanítsuk meg, hogyan használhatja úgy az eszközt, hogy az valóban az ő érdekeit szolgálja. A következő alkalommal arra keressük a választ, vajon manapság szükség van-e diplomára ahhoz, hogy megfelelően tudjunk boldogulni az életben.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.